Jó, ha egy évben négyszer-ötször

2012. február 2. - Holmi folyóirat

Legnehezebb megindokolni az olyan vers elutasítását, amelyik akár meg is jelenhetne. ”Jöhet is, mehet is” – ír vissza Sándor, amikor megkapja. De hát, a fenébe is, a vers legyen ünnep! Vágjon mellbe, ámítson el. - A Holmi naplója csütörtökről. Várady Szabolcs írása.

Csütörtök van, nem lehet tovább halogatni az aktuális visszaküldő leveleket. Azt reméltem, majd belejövök, de épp fordítva: egyre nehezebb.  Vannak az egyszerűen, becsületesen rossz versek, de több a rafináltan rossz. És van, amelyikről magam se tudom, milyen is.
Az egyszerű dilettáns azzal véti el a dolgot (vagy azzal felel meg a tulajdonképpeni céljának?), hogy a vers és a benne feszülő érzelem közti távolságot egyetlen ugrással áthidalhatónak véli. Annyira elfoglalja a maga kínja vagy öröme, annyira lenyűgözi a hevesen átélt igazsága, hogy a kinyilvánítását eleve művészi evidenciának érzi.  A nem vegytiszta dilettáns jobban törekszik a művészetre, de nem érzi a közeget, amiben mozog.
Más és jobb eset az amatőr. Ő megtanulta a verselés technikáját, ki tudja magát formásan fejezni, de a kifejezés módja, maga a vers nem érdekli önmagáért. A dilettáns költő akar lenni, de nincsenek eszközei hozzá, az amatőrnek vannak eszközei, de nem akar költő lenni. Nincs zsenitudata, ízlése van és önismerete. Magának zongorázik, vagy kamarazenél a barátaival, nem akar koncertet adni. Ezzel a típussal csak az a baj, hogy nem tudni, létezik-e még. Hiszen per definitionem nem küldöz verseket a szerkesztőségbe. (Leszámítva a kitűnő Dávidházi Pétert, az ő verse alkalmi kedvesség volt a tizedik születésnapunkra, iróniában pácolva, virtuóz rímekkel kiteremtettézve, és persze örömmel közöltük is, 1999/10.) Küldöz viszont elfajzott, becsvágyó ikertestvére, az epigon, aki remekül megtanult egy valamikor eleven, de már kiürült, elvirágzott stílust és verstechnikát. Irónia nélkül.
Legnehezebb megindokolni az olyan vers elutasítását, amelyik akár meg is jelenhetne. ”Jöhet is, mehet is” – ír vissza Sándor, amikor megkapja. De hát, a fenébe is, a vers legyen ünnep! Vágjon mellbe, ámítson el. Hússzor egy számban az nem megy. Jó, ha egy évben négyszer-ötször. Jut eszembe, nemrég láttam a Literán, hogy Károlyi Csaba Nemes Nagy Ágnes prózaverstöredékét, az Enyhe tél címűt választotta a tavalyi év versének. Amire büszkék is lehetünk, mert Ferencz Győző a Holmiban tette közzé. És jó is, szép is. De azért bevallom, én azt hittem, hogy Rakovszky Zsuzsa verse, a Napéjegyenlőség a márciusi Holmiban akkora torony, hogy az év bármelyik csücskéből nézve is a legnagyobbnak látszik. Ha minden számba csak fele ekkora jutna egy, már boldog lennék.

Próbálok rendet tartani

A versek ma már többnyire e-mailben jönnek. Próbálok rendet tartani: amivel érdemes tovább foglalkozni, azt átteszem a ”Versek továbbítva” mappába, és jó esetben továbbítom is a többieknek, hogy majd hétfőn megbeszéljük. Hozzám fut be minden, amit a Holmi internetes címére küldenek, a prózát eleve továbbküldöm – ha szép, Závadának, ha értekező, Radnótinak. Ha levél, az többnyire Rézurat illeti, aki nem használ számítógépet, isten őrizz, de Zsuzsika, a menye (egyben titkárnőnk) kinyomtatja neki, amit látnia kell. Éjszaka, mikor a gyerekek elnyugodtak. 
Van egy másik funkcióm is. A megszerkesztett szövegek az én gépemen gyülekeznek; mikor összeáll egy szám, elküldöm a beírónknak. Elvileg ugyanez a szöveg van kinyomtatva, és kerül Zsarnay Erzsihez (miután Környei Anikó tipografizálta), ő átteszi helyesírásba, és korrigálja a szerkesztők figyelmetlenségeit, majd elviszi Radnai Marikának, a beírónak, aki átvezeti a javításokat a tőlem kapott gépi szövegbe. Csakhogy sűrűn adódtak bonyodalmak: a következő fázisban, a betördelt szöveg korrektúrája során kiderült, hogy a szerző még javított ezt-azt, de a korábbi változat lett kinyomtatva. Vagy fordítva, az én gépemre nem jutott el a végső verzió. Ebből lett aztán még egy feladatom: Rézúr most már nekem adja oda az összerakott új számot, hogy vessem egybe azzal, ami a gépemen van, és nem Anikónak, aki ezt nagyon sajnálja, mert jókat beszélgettek mindig. Pali is sajnálja. Én harcoltam ki magamnak az új púpot a hátamra, rendmániából kifolyólag. Azzal is sűrűn megyek kollégáim idegeire, hogy azon háborgok, miért nem veszik rá a szerzőket: írjanak másfeles sortávval, és ne tévesszék össze a kiskapitálist a nagybetűvel. Mánia van, rend nincs. Az asztalomon például. És a gépen is el tudnak keveredni anyagok. Nem is beszélve a memória kihagyásairól. Most derült ki például, hogy a 2000 decemberben lehozta azt a Burns-csokrot, amit még tavaly októberben küldött el Molnár Krisztina Rita a MEGY nevében, és Ferencz Győző vállalta is, hogy bevezetést ír ehhez a fordítóversenyhez, csak még nem jutott hozzá. De félő, hogy elfelejtettem erről értesíteni Ritát.

El tudnak keveredni anyagok

Ha végzek a levelezéssel, akkor neki is kell mindjárt látnom a márciusi számnak, itt van már az asztalon. El ne felejtsem, hogy Bojtár Endre küldött két bővítést a Stoll Béla-emléktanulmány jegyzeteibe! Bognár Robi is javított néhány dolgot a Romain Gary-fordításban. Ki kell nyomtatnom újra Kőrizs Imre versét. Először elküldte az első felét azzal, hogy nem akarja publikálni, csak megmutatja. Nádasdy verse ihlette, A hazafiúi hűségről, de ő az anya vonalán megy tovább. Aztán elküldte a második felét, ami az elsőnek a kritikája, egy barátja leveléből formázta, ezt akarta közzétenni egymagában. Nem könnyű szívvel, de elfogadtuk, mert így is érdekes. Nekem általában tetszik az ő esze járása. De azért megörültem, amikor pár napja megírta, hogy meggondolta magát, és elküldte egyben a kétrészes, végső változatot. Most jut eszembe, hogy ebbe a számba azért is jó, mert Romain Gary önéletrajzi regényéből az első nyolc fejezetnek, amit közlünk, szintén az anyafigura a központja. Meg is kérdezem Rézurat, ne tegyük-e közelebb egymáshoz a kettőt.


A márciusi szám itt van már az asztalon

Egy műhelytitok még búcsúzóul. Mivel a Holmi tördelése folyamatos (szegények vagyunk és puritánok), a tördelt levonatban derül ki, milyen tipográfiai sors jutott a verseknek, melyiket kellett félbevágni. Kapom a telefont Kardos Gábortól: mi lenne, ha ezt vagy azt a két verset megcserélnénk? Egyszer-kétszer még nagyobb átrendezésekre is rávitt a kényszerűség, nem is mindig kérdeztem meg főszerkesztőnket. Bíztam benne, hogy szemet huny.
Tegnap éjjel borivászati megbeszélést folytattunk Imreh Andrással a Skype-on. Közben megkérdeztem, nem írt-e verset mostanában. Mindjárt küldött is egy pompás limeriket, mutatóba, de komolyabb verset is ígért mára. Lassan éjfél lesz. Hol az a vers, András?

Várady Szabolcs

Holmi folyóirat

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
12345678 12345678 2012-02-05 13:04

Ez igaz, vannak a költeményben szép hasonlatok, sőt mondanivalója is van neki, formája, tartalma, sőt külalakja is.

inola inola 2012-02-05 12:23

Nagyon jó ez a vers és M.V. akár el is juthatna erre a felismerésre, ha tekintetét nem homályosítaná az elfogultság – talán kiesett a kontaktlencse.

gaba gaba 2012-02-05 09:52

M.V.
akárhonnan is nézem, lupéval, szemüveggel, górcsővel vagy teleszkóppal, ott van a magyar líra java.
Az ízlés az ízlés. "De gustibus non est disputandum"

inola inola 2012-02-04 17:22

izgalmasan vizsgálod, tetszik – az "ecetfa satnya lombja" nekem a kifejletlen lombozatot sugallja, az tavasz. A torlódás nem zavar túlságosan.

m.v. m.v. 2012-02-04 16:47

Vannak szép hasonlatok, például a nap és a kontaktlencse (behozza a pupilla/nap analógiát is, de a szó szoros értelmében el is távolítja), de az üveggyapot nekem már sok volt, azt éreztem, a karcos, szöszös, pókhálós vonatkozásokat akarja benne egyesíteni az élesség, a télvégi üvegvilág képzeteivel, de azokat később épp elég képben ismétli, és a dolog valahogy túlságosan kitalált. Nagy a torlódás, valóban. De amúgy remekül hozza a koratavasznak ezt fekete-fehér elvágólagosságát fényerejét egyidejűleg a nem tiszta, a fakuló látással: ezekhez képest a kulcs elvesztése kicsit talán közhelyes. Az ecetfa szerintem később rügyezik, számomra az nem egy koratavaszi hangulat. De az elmúlásnak ez a beszivárogtatása a fátyolos látás és a félrevont géz közé igazán remek. Akár az árnyékolástechnika, ami idézi a szem elé levonható redőnyt (szemhéj), és azt a "technikát" (vö. pszichológia) is, ami az elviselhetetlen (transzcendens? önismeretből fakadó?) világosság, a fény ellen védhetne. Nagy kár, hogy a vers nem feszesebb egy kicsit...

gaba gaba 2012-02-04 16:19

a félrevont "felhő-géz" egy sebet hív elő számomra, mit éppen kitakar egy kéz, a külső látás elveszett (kiesett kontaktlencse), haladunk befelé, valaki segít, mint utóbb kiderül "szakember", kívül valami beteg tavasz, belül még betegebb tél, befagyott tó lélekvilágának kallódó roncsai, aztán repülés, vérszívó madár az anya és nem az, aki táplál
– a pókháló sok nekem. ("Akár egy kulcsot: elhagytam magam." „És most azért jött el hozzám, hogy megkeressem?” – ezek a sorok is megerősítenek abban, hogy válogassuk meg a pszichológusunkat, kevés a jó szakember.)

Amúgy nem lelek oly sok erőltetett hasonlatot, torlódást inkább

12345678 12345678 2012-02-04 13:37

most kezd új életet
két sápatag ecetfa satnya lombja

- idáig jutottam

m.v. m.v. 2012-02-04 11:28

Sajnos a Holmi gyenge pontja a líra. Noha ennyi idő alatt boldog-boldogtalan megfordult már a Holmi hasábjain, értékpreferenciákra inkább a mennyiség illetve a sorrend alapján lehet következtetni. Illetve a feltűnő hiányokból. Ezek Várady Szabolcs ízlését eléggé rossznak mutatják: az általa preferált költészet az átlag lírája: feltűnő, hogy inkább a hagyományosan a képhasználatra épülő és főképpen az emóciókra ható konzervatív, középszerű költészet tetszik neki, igazi nyelvi-gondolati verstörténésekre süketnek mutatkozik. Egy bon mot szerint: minél jobb a Váradynak, annál rosszabb a költészetednek.

Ez így persze túlzás, és nyilván nem érvényes mondjuk Rakovszky esetében, bár az itt hivatkozott versben szinten burjánzik a sok erőltetett, sokszor egymást agyonütő hasonlat. A kevesebb ezúttal jóval több lett volna, mert amire kifut a dolog, az "árnyékolástechnika" valóban zseniális, és közben is van néhány erős pillanat, a varjak láz hajtotta tollas orsó-testének, mint párka-motívumnak a megjelenése például ilyen. A Rakovszky-vers klasszisokkal jobb, mint Kántor Péter felkapott opusza, de éppen néhány szerkesztői vagy akár csak olvasói tanács elkelt volna mellé.

inola inola 2012-02-03 20:53

Újraolvasva mindkettőt, igen, inkább a "Napéjegyenlőség"

inola inola 2012-02-03 20:14

A "Napélyegyenlőség" hihetetlenül jó vers. Az "Enyhe tél" egy nagy gondolkodó verse.