Csütörtök van, nem lehet tovább halogatni az aktuális visszaküldő leveleket. Azt reméltem, majd belejövök, de épp fordítva: egyre nehezebb.  Vannak az egyszerűen, becsületesen rossz versek, de több a rafináltan rossz. És van, amelyikről magam se tudom, milyen is.
Az egyszerű dilettáns azzal véti el a dolgot (vagy azzal felel meg a tulajdonképpeni céljának?), hogy a vers és a benne feszülő érzelem közti távolságot egyetlen ugrással áthidalhatónak véli. Annyira elfoglalja a maga kínja vagy öröme, annyira lenyűgözi a hevesen átélt igazsága, hogy a kinyilvánítását eleve művészi evidenciának érzi.  A nem vegytiszta dilettáns jobban törekszik a művészetre, de nem érzi a közeget, amiben mozog.
Más és jobb eset az amatőr. Ő megtanulta a verselés technikáját, ki tudja magát formásan fejezni, de a kifejezés módja, maga a vers nem érdekli önmagáért. A dilettáns költő akar lenni, de nincsenek eszközei hozzá, az amatőrnek vannak eszközei, de nem akar költő lenni. Nincs zsenitudata, ízlése van és önismerete. Magának zongorázik, vagy kamarazenél a barátaival, nem akar koncertet adni. Ezzel a típussal csak az a baj, hogy nem tudni, létezik-e még. Hiszen per definitionem nem küldöz verseket a szerkesztőségbe. (Leszámítva a kitűnő Dávidházi Pétert, az ő verse alkalmi kedvesség volt a tizedik születésnapunkra, iróniában pácolva, virtuóz rímekkel kiteremtettézve, és persze örömmel közöltük is, 1999/10.) Küldöz viszont elfajzott, becsvágyó ikertestvére, az epigon, aki remekül megtanult egy valamikor eleven, de már kiürült, elvirágzott stílust és verstechnikát. Irónia nélkül.
Legnehezebb megindokolni az olyan vers elutasítását, amelyik akár meg is jelenhetne. ”Jöhet is, mehet is” – ír vissza Sándor, amikor megkapja. De hát, a fenébe is, a vers legyen ünnep! Vágjon mellbe, ámítson el. Hússzor egy számban az nem megy. Jó, ha egy évben négyszer-ötször. Jut eszembe, nemrég láttam a Literán, hogy Károlyi Csaba Nemes Nagy Ágnes prózaverstöredékét, az Enyhe tél címűt választotta a tavalyi év versének. Amire büszkék is lehetünk, mert Ferencz Győző a Holmiban tette közzé. És jó is, szép is. De azért bevallom, én azt hittem, hogy Rakovszky Zsuzsa verse, a Napéjegyenlőség a márciusi Holmiban akkora torony, hogy az év bármelyik csücskéből nézve is a legnagyobbnak látszik. Ha minden számba csak fele ekkora jutna egy, már boldog lennék.

Próbálok rendet tartani

A versek ma már többnyire e-mailben jönnek. Próbálok rendet tartani: amivel érdemes tovább foglalkozni, azt átteszem a ”Versek továbbítva” mappába, és jó esetben továbbítom is a többieknek, hogy majd hétfőn megbeszéljük. Hozzám fut be minden, amit a Holmi internetes címére küldenek, a prózát eleve továbbküldöm – ha szép, Závadának, ha értekező, Radnótinak. Ha levél, az többnyire Rézurat illeti, aki nem használ számítógépet, isten őrizz, de Zsuzsika, a menye (egyben titkárnőnk) kinyomtatja neki, amit látnia kell. Éjszaka, mikor a gyerekek elnyugodtak. 
Van egy másik funkcióm is. A megszerkesztett szövegek az én gépemen gyülekeznek; mikor összeáll egy szám, elküldöm a beírónknak. Elvileg ugyanez a szöveg van kinyomtatva, és kerül Zsarnay Erzsihez (miután Környei Anikó tipografizálta), ő átteszi helyesírásba, és korrigálja a szerkesztők figyelmetlenségeit, majd elviszi Radnai Marikának, a beírónak, aki átvezeti a javításokat a tőlem kapott gépi szövegbe. Csakhogy sűrűn adódtak bonyodalmak: a következő fázisban, a betördelt szöveg korrektúrája során kiderült, hogy a szerző még javított ezt-azt, de a korábbi változat lett kinyomtatva. Vagy fordítva, az én gépemre nem jutott el a végső verzió. Ebből lett aztán még egy feladatom: Rézúr most már nekem adja oda az összerakott új számot, hogy vessem egybe azzal, ami a gépemen van, és nem Anikónak, aki ezt nagyon sajnálja, mert jókat beszélgettek mindig. Pali is sajnálja. Én harcoltam ki magamnak az új púpot a hátamra, rendmániából kifolyólag. Azzal is sűrűn megyek kollégáim idegeire, hogy azon háborgok, miért nem veszik rá a szerzőket: írjanak másfeles sortávval, és ne tévesszék össze a kiskapitálist a nagybetűvel. Mánia van, rend nincs. Az asztalomon például. És a gépen is el tudnak keveredni anyagok. Nem is beszélve a memória kihagyásairól. Most derült ki például, hogy a 2000 decemberben lehozta azt a Burns-csokrot, amit még tavaly októberben küldött el Molnár Krisztina Rita a MEGY nevében, és Ferencz Győző vállalta is, hogy bevezetést ír ehhez a fordítóversenyhez, csak még nem jutott hozzá. De félő, hogy elfelejtettem erről értesíteni Ritát.

El tudnak keveredni anyagok

Ha végzek a levelezéssel, akkor neki is kell mindjárt látnom a márciusi számnak, itt van már az asztalon. El ne felejtsem, hogy Bojtár Endre küldött két bővítést a Stoll Béla-emléktanulmány jegyzeteibe! Bognár Robi is javított néhány dolgot a Romain Gary-fordításban. Ki kell nyomtatnom újra Kőrizs Imre versét. Először elküldte az első felét azzal, hogy nem akarja publikálni, csak megmutatja. Nádasdy verse ihlette, A hazafiúi hűségről, de ő az anya vonalán megy tovább. Aztán elküldte a második felét, ami az elsőnek a kritikája, egy barátja leveléből formázta, ezt akarta közzétenni egymagában. Nem könnyű szívvel, de elfogadtuk, mert így is érdekes. Nekem általában tetszik az ő esze járása. De azért megörültem, amikor pár napja megírta, hogy meggondolta magát, és elküldte egyben a kétrészes, végső változatot. Most jut eszembe, hogy ebbe a számba azért is jó, mert Romain Gary önéletrajzi regényéből az első nyolc fejezetnek, amit közlünk, szintén az anyafigura a központja. Meg is kérdezem Rézurat, ne tegyük-e közelebb egymáshoz a kettőt.

A márciusi szám itt van már az asztalon

Egy műhelytitok még búcsúzóul. Mivel a Holmi tördelése folyamatos (szegények vagyunk és puritánok), a tördelt levonatban derül ki, milyen tipográfiai sors jutott a verseknek, melyiket kellett félbevágni. Kapom a telefont Kardos Gábortól: mi lenne, ha ezt vagy azt a két verset megcserélnénk? Egyszer-kétszer még nagyobb átrendezésekre is rávitt a kényszerűség, nem is mindig kérdeztem meg főszerkesztőnket. Bíztam benne, hogy szemet huny.
Tegnap éjjel borivászati megbeszélést folytattunk Imreh Andrással a Skype-on. Közben megkérdeztem, nem írt-e verset mostanában. Mindjárt küldött is egy pompás limeriket, mutatóba, de komolyabb verset is ígért mára. Lassan éjfél lesz. Hol az a vers, András?

Várady Szabolcs

Holmi folyóirat