Kulturált, udvarias másnap – a szombat éjszaka Szanazugban talált minket. Szanazug egy üdülőterület a Fekete- és a Fehér-Körös találkozásánál, ki gépen száll fölébe, azt a látvány egy horgászbot tartójára emlékeztetheti, csinos kis Y-ág az ország keleti csücskében. Ha van ország, amely az ezer tóé, akkor bizonyosan van megye, amely az ugyanennyi folyóé. Maradván az említett kettőnél, a Fekete-Körös paradicsomi kinézettel van megáldva, elbiciklizni a partján kész Tüskevár. A Fehér-Körös fakóbb esztétikumát felülírja a tény, hogy tapasztalataim szerint minden vízre boruló bokra alján süllő lapul. A Fekete kacskaringós, és szeszélyes, mint egy hisztis bakfis, a Fehér kiszámítható, és karót nyelt, akár egy meglett ügyintéző. Az előbbit erdő szegélyezi, s vannak hajnalok, amelyeken dámvadcsorda fogadja a horgászt, esetleg rémülten cikázó vadnyúl, róka, az utóbbinak a partján idővel föltünedeznek az oszlopokra tűzött víkendházak, s vannak hajnalok, amelyeken korszerű tánczene fogadja a horgászt, esetleg kómásan botladozó partiarcok, róka. Leírhatatlan csodálat tölt el, ha a Fekete kanyarulatait látom, de famíliánk inkább a Fehér-Köröshöz kötődik. Közvetlenül a partján németvárosi nagyszüleimnek volt nyaralója, pompás fabódé, két szobával, tornáccal, suttogó nyárfással a ház mögött. Von Haus aus lett ez a folyómániám. Ma már se ők, se az ingatlan. A mi (apa, anya, mi) nyaralónk a gát innenső oldalán épült föl, helyesebben építettük, s.k. Ez a kedvenc helyem, az én Bakonyom és Párisom. Szanazug, olvasom, egy Árpád-kori településről, Szannáról kapta a nevét. Igaz lehet, a közelben van kunhalom, és a téesz dolgozói olykor leletekre bukkannak. Ha a telektulajdonos, akire gondolok, szemfüles volt, szintúgy lelhetett kincsre, például arra a Szanazug-táblára a veteményesben, amelyet bulizó fiatalok hajítottak a kertbe egy kilencvenes évek eleji éjjelen, mert annyira hatott a Pál Utcai Fiúk örökzöldje, hogy okvetlen ezt kellett tenni.

Egy híján húsz éve nyomjuk a szanazugi estéket, amelyek szolid Guns n’ Roses-szal kezdődtek, hogy aztán nyersebb Nirvanával folytatódjanak. Néhány év elteltével szomorúan cigizgettünk a Pearl Jam-re, és filozofikusan söröztünk, ha Jim Morrison énekelt. Aztán az ezredfordulón beütött a metál, és egyelőre nincs, ami kiüsse. Magunk közt ironikusan elzavaró zenének nevezzük kedvenc dalainkat, ami egyértelműen túlzás, bár a vendégek számának megcsappanása az utóbbi években gondolkodóba ejthetne néhányunkat. De nem ejt. Vannak, akik az ilyen zenét hallgatókat őrülteknek nevezik, róluk emlékeztünk meg ma reggel, mert szerintünk ez csacsiság. Itt van például ez a nóta. Ugyanakkor érzékenységünket, figyelmességünket mutatja, hogy hajnal három óra tájt minden évben előhúztuk a cilinderből a KFT Jójszakát dalát, és úgy is gondoltuk. Tegnap ez nem történt meg, kizárólag metált szervíroztunk a környéknek. Ennek megfelelően kulturált és udvarias az egyébként múlófélben lévő macskajaj.

Hazavonatozott Máté. Tegnap ő aludt el leghamarabb, nem csoda, ha nem elsőnek ébredt. Ebéd után kiugrottunk a mályvádi erdőhöz. Nem holmi l’art pour l’art szarvaslesről volt szó – a tatája hetek óta a tüdőszanatórium lakója, őt látogatta meg. Mielőtt bekövetkezett a búcsút intés, elsétáltunk az erdőbirodalom küszöbéhez. Valahányszor egymásra találunk, a Körösök világa és én, biztosan érzem, hogy nem csak a fizetésem tart idehaza. Nem messze tőlünk ijedt szarvastehén pattogott, a gátőr háza meg, mintha mézeskalácsból volna. Aztán végre megérkeztek a krosszmotorosok, s hogy teljes legyen az élmény, két kvados is berecsegett a képbe. Nem csak a járgányok lármája pocsék és nevetséges, ezt állapítottuk meg. De most komolyan, ki szereti a motorokat? Hangzott a költői kérdés.

Környezetidegen alakjukat hamar elnyelte a gát hosszan elnyúló, nagy ívben balra tartó szürkéje és zöldje, de a hang, azt nem tudtuk feledni, percekig hozta a víz. Vajon l’art pour l’art szarvaslest ütemeztek be délutánra? Vagy ilyen lehet az elzavaró zene?

Közben kaptam egy erős kisprózát, érkezett olvasónapló, és 19.20 van. Indul a józan robot. Mindösszesen öt érettségi feleletet fogok meghallgatni az előttem álló két napban, de sajnos csak egyetlen törit. A történelem érettségi tételsor valóságos étlap, ínyenceknek való, de érvelhet bárki bárhogyan, jöhet nekem a második világháborúval, istenítheti az amerikai alkotmányt, fényezheti Kossuthot, ceterum censeo: az Árpád-korban még lehetett normálisan élni.


De mondom, örömmel megyek. Utam Németvároson keresztül vezet.


 

Bárka folyóirat