hirdetés

Jönnek a fröccsöntött illyésgyulák

2012. szeptember 1. - József Attila Kör

Fiatalok és öregek, apás fiúk és kisfiús apák – Szigliget ilyenkor mindenkié. A fiatalság nem érdem, hanem állapot, a felnőttség viszont határozottan jelen van ebben az évben. - A József Attila Kör műhelynaplója szombatról Benedek Annától.

hirdetés

Este vihar készül, lent időről időre üvöltés harsan.

Szigliget minden bomlasztási kísérlet ellenére napok óta nyugodt. Ez a hét a tekinteteké, a teraszos beszélgetéseké, legalábbis péntekig. Új arcok és régiek, a felfedezés és a felismerés öröme. Egyrészről kikerülhetetlenül itt van az állandóan múló idő, másrészt a változatlanság, az önmagát ismétlő történetek látszólagos egyedisége. Egymást figyeljük, az előttünk járót keressük, a teraszon álló Mándyt, az Öreg Szemben repülő poharat, a hirtelen elmúlt nyarat és az utánunk jövőket.
Dunajcsik Mátyás például generációja felnőtt státuszát deklarálja, amikor a naplójában arról beszél, házigazdaként otthonosan járja már be a kastély tereit.

Zártak és érzékenyek ezek a terek, fokozzák az indulatokat, felpörgetnek és telítenek a közelségek, a túláradó érzelmek – játékok a kastélyban. Miközben a tábori élet zajlik, a falu általában idegenként figyeli a bentieket. Minden rosszra fel vannak készülve, esténként, mint valami eposz végeérhetetlen sorait sorolják a tapasztaltak a korábbi évek hőstetteit: a wurlitzerháborút, a facsemetékkel vonuló írókat, a cukrászdai barikádharcot, a kisbolti kultúrsokkot. Ez az év az izgága polgárőrrel írja be magát a kollektív emlékezetbe, de kaphat pár pillanatnyi figyelmet a kötetbemutató egotripje vagy a szomszédos akvárium lakóinak tragikomikus színháza is.

Szigliget, innen bentről egyébként sem a falut jelenti, a várromot vagy például a Básti Lajos közösségi házat, szigorúan véve még az arborétum sem itt található. Ezt a teret a nyikorgós kapu zárja, a lépcső melletti áloszlopok macskatekintete vigyázza, és a terasz jelenti a külvilágot.



Amikor a színházi beszélgetésre meghívott vendégek hirtelen egymás torkának esnek, a közönség katasztrófaturistává változik. Hatalom és tehetség, gőg és megnemértettség, párbeszédképtelenség és indulatkitörés – kicsit távoli, mégis ismerős a helyzet. Nem saját a dráma, úgy teszünk, mintha a szomszédból szűrődnének át a veszekedés zajai. De meddig marad mindez a fal túloldalán és jó-e az, ha kívül marad? Ha a felnövekvők jó gyerekként a költőapák lábnyomában járnak, a csöndességért és a jólneveltségért cserébe csak a járt, gödrös és sáros út marad, esetleg az egotrip, ez a magányos utazás. De van az a lehetőség is, amit a klónozott íróhadsereg, a törpésítés jelent – ahogy a titkos naplókat írók vizionálják. Petri- és Petőfi-bábuk sorjáznak elő a sorok közül, mint sokszorosítható, átírható, távirányítható játékszerek. Talán ideje túllendülni az unásig ismételt familiaritáson, a közösségi térre értett családmetaforán; a keresztapák menjenek aludni.



Fiatalok és öregek, apás fiúk és kisfiús apák – Szigliget ilyenkor mindenkié. A fiatalság nem érdem, hanem állapot, a felnőttség viszont határozottan jelen van ebben az évben. Szépek vagyunk és fiatalok, szlemmeli-dünnyögi saját fotója előtt Simon Márton, de a tanítványaiért rendesen szülőként izgul. A tapasztalt öregek óvodásokként viselkednek, az olyan borzashajú öregek pedig, mint Vendel bácsi, a visszatérő költőszeminarista, igazából nem vénülnek.

Szombat van és melankólia, esetleg szopóroller, ahogy Dóra mondja. De a kapu előtt, a murván még felcsillan a remény, hogy van logika és rend a történetekben, léteznek megoldások, csak lehet, hogy érdemes lenne pontot tenni a kissé megbízhatatlan nagy és hangzatos mesék végére. Nézzük egymást, nézik magukat alva, ébren, kissé szétesve, máskor nagyon határozott tekintettel Petra képein, közben kint esteledik. Nem lesz vihar, az előadás véget ért lent. Csönd és nyugalom van.

József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.