Szeretem meghallani kora reggel a kanyarodó villamos hangját. A sín hangját. A kerekek hangját. A döcögés hangját. A villamosnak csak a hátát látom az ablakból. Világosodik. Hófoltok a tetőn.
          Diktáltam Juditnak a telefonba. A Retek utcából Tarkarétre. Kapcsos füzetből számítógépbe. Vászonszélű papírlapról képernyőre (a vászont lyukasztották ki három helyen a rögzítés miatt). Én radírozok, ő töröl, ha javítani kell. A ceruza végén is van radír, de jobban szeretem használni a fekete prágait. A neve: Kafka. A betegség megakadályozott abban, hogy naponta számítógéphez üljek. (A lakásban nincs.) Tulajdonképpen fölmentett. Megtartott a füzet mellett. Nem én döntöttem. Megpróbáltam volna, mire megyünk mi ketten.
          Ma is lementem a közértbe (most nem árulom el, mit vettem), de nem kívántam hosszabban kint maradni.
          Orrfújás, lázmérés, krákogás, köpködés, vízforralás, szuszogás, fülpattogás, gyógyszerbeszedés, evés, ceruzahegyezés, újságolvasás, jegyzetelés, telefonálás, bóbiskolás, betakarózás, fölülés, köhögés, sóhajtozás, káromkodás, fogmosás: így lehetne talán röviden összefoglalni a hetet. Nem voltam sehol. Nem írtam, nem olvastam (nem tudtam írni, nem tudtam olvasni). Nem mostam, nem adtam fel pénzt. Nem úsztam, nem teniszeztem. Nem voltam kávéházban. Nem voltam az Írók boltjában. Nem tettem semmit. Nem segítettem. Nem korcsolyáztam. De hisz nem is voltam Szigligeten januárban! Füreden sem a Fordítóházban. Elmaradt. Kár, hisz 2006 januárjában soha nem korcsolyázhatok a Balatonon. (Örökre kimarad egy lehetőség az életemből.)
          A galambok a szemközti tetőkön egész héten eszegettek és egymás körül forgolódtak. Szó szerint. Pontosabban a hím forog, aztán megpróbál ráugrani a másik galambra. A másik vagy hagyja magát, vagy nem. Fölröpülnek, visszaszállnak, újra próbálkoznak. Így telik az idejük, már amennyire megfigyelhetem az ablakomból az életüket. Jó életük van? Kitől kérdezem.
          Nézem az alkonyt a szobából. Ez a nap csúcspontja. A hétvégén és az ünnepnapokon kivilágítják a városmajori templom tornyát (este 11-ig). Az ajtórésen beáramlik a füstös, kormos, gázos levegő. Érzem. Szeretem. Szeretem – ami nem szeretnivaló. Enyhe légáramlat az ágy fölött. Kanyarodik és fékez az utcán a 49-es autóbusz. Mentőautó szirénázik. (Az egyik nap megszámolhattam volna, hány szirénázó mentőautó halad át a Moszkva téren reggeltől estig.)
          Nincs szombat esti láz a Retek utcában. Nem készülődöm sehova. Pedig Dresch Mihály játszik a közelben.

Györe Balázs