hirdetés

Kaiser Ottó fotónaplója 1.

2013. március 18. - Kaiser Ottó

FOTÓNAPLÓ! - A Litera sorozatában kortárs fotóművészek képeit adjuk közre kortárs írókról. Ezen a héten Kaiser Ottó fotóit láthatják nálunk, ma a Határ Győzőről, Fejtő Ferencről és Loran Gasparról készült képeit és azok történetét osztja meg velünk.

hirdetés

Fejtő Ferenc (1909-2008), Párizs
A legenda. A polihisztor. Az életművész. Munkássága jobbára a baloldal környékén zajlott, de minduntalan felbukkantak benne konzervatív elemek is. Már elmúlt kilencvenhat, amikor elővette naplójának addig nem publikált oldalait, s azon alkudozott a Teremtővel, hogy ezt még hagyja számára befejezni.

Határ Győző, London (2006)
Dühödten rántja össze bozontos szemöldökét, mert már az ajtóban a tegnap estéről kérdezem. Szívesen beszél róla, de ahhoz szalon kell és keresztbe vetett lábak. S egy kávé.
– Gyertek, már főzöm nektek a feketét – mondja, és megindul a viktoriánus ház földszinti szobáinak egyike felé. A „határpresszóban” erőteljes mozdulatokkal veszi kezelésbe számtalan karos kávéfőzőgépeinek egyikét, majd hirtelen megszólal:
– Nem hittem volna, hogy az én életembe még belefér egy olyan születésnap, amelyet Charles herceggel és Camillával töltök el.
Előző napon az angol kormány küldött érte hivatali kocsit, hogy az ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett londoni megemlékezésen beszédet mondjon. A nap azonban egybeesett saját születésnapjával, s vendéglátóinak figyelmessége miatt egy idő után saját ünnepségén találta magát. A kilencvenkettediken.
A megjelentek rövid jellemrajza után, előbújik belőle az építész, és a palota belső tereit veszi sorra. A bútorok és szobrok után a festmények következnek, Holbein- és van Dyck-képeket elemezget.
– A VIII. Henriket ábrázoló kép akkora, hogy be sem férne a házamba. De mégsem elég jók. Előnyösebb lett volna róluk egy jó fotográfia – biccent cinkosan a kamerám felé.
Hatalmas dolgozószobájába vonulunk át, ahol folyamatosan zümmög egy elektromos írógép és két számítógép. Az egyik monitoron fraktálokat mutat feleségemnek, s közben arról beszél, mennyire szereti a fényképeket, s a fotográfiát.
– Eleinte avantgárd voltam, de most már nagyon konzervatív vagyok. Ma már csak mulatok Picassón, meg Dalín. Csibészek voltak. Vagyonokat kerestek, közben röhögtek a világon. Picasso tudott WC-papírral is fizetni egy étteremben, mert vagyonokat ért, ha ráfirkált valamit.
Közben minduntalan fegyverszünetet kér tőlem, amit én folyamatosan megígérek, de nem bírom állni a szavamat. Újra kezembe veszem a gépemet. Már szakad rólam a víz, kicsit jobban nekivetkőzöm, ekkor elmond egy történetet.
– Ben Gurion, a miniszterelnök odahaza, Izraelben egy tanácskozáson könnyed mozdulattal ledobta zakóját. A rosszalló pillantásokra így reagált: „Mit néztek? Nekem erre engedélyem van az angol királynőtől. A Buckingham Palace-ben voltam vacsorán, s amikor nem bírtam tovább a meleget, ugyanígy ledobtam a zakómat. II. Erzsébet hozzám fordult, s azt mondta: »Sir Gurion! Ezt odahaza megteheti, de nem nálam!«”
Aztán körbevezet a házban, közben mutat egy hatalmas szekrényt, amely tele van a vele és az általa készített interjúk szalagjaival. Csapongva mesél erről-arról, de látja, nem bír velem, s hagyja, hogy minden tücsköt-bogarat lefényképezzek. Valóban nem tudok betelni a házzal, ámulva bolyongok helyiségről helyiségre. A hatalmas fűtetlen nappaliban, a régi társasági életük színhelyén négy különböző antik ülőgarnitúrát számolok össze. Körülöttük vázák, szobrok, kariatidák lámpával és lámpa nélkül megszámlálhatatlan mennyiségben. Nagyon finom porréteg fed mindent, mintha már nem lakna itt senki. A padlótól a mennyezetig érő hatalmas ablakon át a hátsó udvarra látni. Ledőlt kerítés, derékig érő gaz. Kintről egy róka szemléli különös gimnasztikámat. Elvarázsolt kastély Wimbledonban. Olyan aprólékosan dolgozom, mintha leltározni jöttem volna. Mintha díszlet lenne az egész, amit előadás után lebontanak.
Búcsúzáskor elérzékenyül, megkönnyezi feleségét, aki már nagyon hosszú ideje válságos állapotban van, s bármelyik nap jöhet rossz hír a kórházból.
Alig több mint tíz nap múlva lépjük át a magyar határt, rutinszerűen a híreket keressük a rádióban. Mindkettejük halálhírére kapjuk fel fejünket. Újabb néhány nap múlva értesülünk Londonból, Sárközi Matyi barátunktól, hogy amint gazdátlanná vált a wimbledoni ház, a ledőlt kerítésen egy bútorszállító teherautó tolatott be, s a tolvajok csak a falakat nem vitték magukkal abból az elvarázsolt világból.


Lorand Gaspar, Párizs
Az erdélyi születésű, franciául alkotó költő által készített sivatagi fotókat napokig tudnám nézegetni. Ugyanaz a harmónia árad róluk, mint az arcáról, mint az egész környezetéből. Mellesleg sebészorvosként dolgozott az arab világ különböző kórházaiban, miközben a lakhelye voltaképpen Párizsban volt. De ő mindig a szegények kórházaiban vállalt munkát.


Kisvárosi fényképészek műtermeiben tanultam a mesterséget, még azokban az időkben, amikor egy igazi portré elkészítése bizalmi kérdés volt. Az ember nem ült oda csak úgy egy jöttment kamerája elé. Egy polgári családhoz hozzátartoztak a bizalmasok. Az orvos, az ügyvéd, a pap, a pék vagy a hentes szinte „családtag” volt. Ebbe a sorba tartozott a fényképész is. Voltak sztárfényképészek, akiket az minősített, hogy kinek a házában villognak vakuikkal, kinek a keresztelőjén vagy a temetésén vannak jelen, nyakukban mesterségük nélkülözhetetlen kellékével. Földi halandónak reménye sem volt bekerülni közéjük. Szigorú rend uralkodott, akár egy amerikai filmgyárban. Nekünk, gyakornokoknak - ketten voltunk mindössze - legalábbis ez volt maga Hollywood. Ám a fotografálást nem ezért kedveltem meg igazán, hanem egy végeérhetetlen falujárás miatt. Igazolványcsere zajlott a megyében, és ehhez alig két hónap alatt több mint tízezer képet készítettünk mesteremmel. Egy ócska kétüteművel száguldoztunk faluról falura, és hol kocsmában, hol kultúrházban, hol iskolában állítottuk fel fehér hátterünket. Csak annyi időre engedtük leülni a sorban állókat, amíg egy, azaz egy darab felvétel elkészül róluk. Így lett kiszámolva a nyersanyag. Nem lehetett hibázni. Mégsem a szakmai hozadéka volt a legfontosabb ennek a két hónapnak, hanem az élmény, amit a több ezer arc adott. Az arcok mögött felvillanó sorsok mindennél jobban megérintettek. Talán életem legfontosabb munkája volt. Ma is élek tapasztalataiból.

Kaiser Ottó saját oldalai itt és itt elérhetőek.

Kaiser Ottó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.