Vannak emberek, akik körül az időérzékelés sebessége megváltozik. Ő is ilyen. Ebéd után még egy darabig elkísérem, az ég újra színpompás naplementét kínál, a barátom dicséri Pécset, mennyire ékszerdoboz ez a város, mennyi a szép régi ház, részlet, dísz, stukkó…

 

 

A Kórház téren, a buszmegállóban hallgattam négy idős embert, amint a gázáremelésről beszéltek. Az egyik azt mondta, fel kell öltözni, a pulóverre melegítőt és még egy fürdőköpenyt is húz, így bőven elég a 19 fok. A másik szörnyülködik, neki 24 kell legalább, mert különben megfagyna. Aztán a nem fázós életkorát kezdi pedzegetni, hogy ja, te csak hetvenkettő vagy, úgy könnyű, én már nyolcvanhárom, nekem már lassabb a vérem.

Uránvárosba vitt a Busz, az Olympiánál szálltam le, de nem a Harmadik Színházba mentem, hanem az Árvácska utcába, egy barátomhoz, szerb karácsonyra. Mindig elvesztem a fonalat, mert az jó, hogy vannak szerbek, horvátok (régen Tito idejében csak jogszlávok, szerbhorvátok), macedónok, bosnyákok, szlovének, de már a bunyevácoknál elvesztem a fonalat. Én meg ugye lennék a sváb, vagy félig az, mindenesetre elég sokat írtam már e témáról (épp a trilógia harmadik kötetét nyüvöm, s ha szorgalmam, erőm kitart, a 2007-es Könyvhétre meg is jelenhet). Sokan gyűltünk össze, én érkeztem utolsóként. Mindenki vagy pár éves gyerekével, vagy várandós feleségével, barátnőjével. Rögtön megindult a zrikálás (engem lehet, mivel egyedül jöttem, vega vagyok, nem iszom alkoholt, írok…), de nem kell félteni, szócsatában csak akkor maradok alul, ha hagyom magam. A társaságban akadt médiaigazgató, főszerkesztő helyettes, fényképész, számítógép-kereskedő, DJ, sőt, mivel zömével bölcsészek közt voltam, egy szem tanárnő is. Egészen megváltoztak az ilyen összejövetelek. A gyerekek miatt többen leálltak a cigiről. Vagy maguk a gyerekek váltak társaságszervezőkké. A kis totyogóst vezetgetni kellet még, de a hároméves forma gyönyörű kislány éles buli kiáltásokkal kikövetelte a zenét és ártatlannak tűnő (de vérmes), sápadt szőkékhez képest eszeveszett őrjöngésbe, már-már pogózásba kezdett, bele is pirult. A másfél-kétéves forma fiúcska még csak ringatózó topogással tudja kifejezni egyre növekvő tetszését, a négyéves nagyfiú kicsit leereszkedően, de egyre nagyobb hévvel vetette bele magát az önkifejezésbe. Mintha még nem találták volna fel a koedukációt. A lányok, anyák, kismamák, várandósak egy szobában, s a zömében apák egy másikban az asztal körül eszegettek, vagy inkább iszogattak. Az est fétise a borhűtő lett. A másfél-kétéves kisfiú egészen beleszerelmesedett a halványkéken világító borhűtőbe, s mondogatta is mindig, ha épp zárva volt arra az ajtó, hogy bojütő, bojütő. A borhűtő ajtaja tükörként is funkcionált számára, nézegette magát benne, sőt még puszilgatta is a hideg üveget. Drága Nárciszom! Nem mindig értettem mit mond, ezért anyukája magyarázta a szóalkotásait: a karácsonya az a kamu, az angyalka meg digó. Így nyert új értelmet a kamu digó szókapcsolat. Fiatal költőbarátom érdekében is szóltam pár szót a főszerkesztő-helyettesnél, de megváltoztak a viszonyok az elmúlt évtizedben. Felvesznek ugyan gyakornokokat, de fizetni nem fizetnek nekik. Igazuk van, örüljenek, hogy dolgozhatnak náluk. Tényleg érik a kapitalizmusunk. De hiába betiltott önkényuralmi jelkép a vörös csillag, fenyőfán még lehet dísz szerbkarácsony idején.