hirdetés

Karácsonytalanok

2006. december 21. - Abody Rita

…valóságosan fészket rakott: az ülések és az üvegfalak közt takarosan elrendezte szatyrait, dobozait és ruhadarabjait, és mint a lugasépítő madarak, mindig ki is csinosítja: hervadt virágokat hoz a piacról, rongyos terítőt, befőttesüveg-vázát, és gondozza szépen. Ma azt láttam, hogy ádventi koszorúja is van: fenyőág-karika, a négy gyertya helyén négy üres narancshéj, az élénk narancssárga félgömbök szépsége megfogja a szemet. - Legyen az ő ajándéka ma egy álom, hintaszékben ülni kandallótűz előtt, és nem ébredni fel.
hirdetés

          Mindenütt ott vannak: az utcasarkokon, a közért előtt, az aluljáróban, a parkban, a zebrával szemben a járdaszélen, a buszmegállóban a nagyáruháznál, a szentséges ünnep előtt jócskán megszaporodnak: az ilyenkor vélhetően meggyülemlő jóindulatra és lelkifurdalásra számíthatnak, talán nem is hiába. Arcuk többnyire vörös, most már a hidegtől is, amúgy meg a maradványlélek vigaszául szolgáló, az egyetlen elérhető illúziót nyújtó szapora, olcsó szeszektől. Némelyiküket jól ismerem, évek óta naponta találkozom velük a környéken, és amit leggyakrabban érzek ilyenkor, az a futó pánik: én is ülhetnék ott a kidobott habszivacsdarabon, a masszív műanyagszatyorral, kukában talált, szedett-vedett   gönceimben, a másfél literes műanyagflakonnal, amelyben vagy pisi,  vagy hasonló színű savanyú bor van. Érezhetném – talán érzem is – a sóvár cinizmust és erkölcsi fölényt – vagy inkább ezeknek kevésbé artikulált formáit: irigységet, utálatot és viszont-közönyt - a közönyösen járó-kelő, jobb módú emberiséggel szemben, amelynek semmit se számít az a pár forint, amit oda kéne dobniuk a felfordított, zsíros sapkámba, de nem teszik. Azt képzelik, övék a világ; azt képzelik, van értelme a rohangálásnak, amit művelnek itt az orrom előtt. Szemmagasságomban a sietős térdük, értelmetlen, sok-sok pénzbe kerülő tárgyakat hurcolva magukkal, amiket egyszer ugyanúgy elveszítenek majd, ahogy én elvesztettem mindenemet, illetve soha nem is volt semmim, nem is kell, hogy legyen, azon kívül, amit bármely pillanatban a magaménak mondhatok, vagyis ahogy nézek kifelé a fejemből... a nincstelenség a világ igazi arca, bolond, aki nem veszi tudomásul. A baj csak az, hogy természetesen ez is hazugság: létezésemet igenis befolyásolja és ki is fejezi az a tárgyi világ, amire sikerül rátennem a kezemet, amit magam körül igazgatok....  a tulajdon és az öntudat szorosan összefügg... épp ezért, mondom mintegy magamnak, jó lesz vigyázni vele.
          Karácsonytalanok: legyen ez a naplójegyzet most az övék.
          Van az az asszony az OTP előtt, kis hullámpapír tábláján a felirattal, hogy beteg gyereket ápol, évek óta ott ül minden olyan időpontban is, amikor szokásosan gyerekkel van az ember – reggel iskolába viszi, este lefekteti -, a szeme egyre ádázabb és zavarosabb, soha nincs vele gyerek. Legyen az ő ajándéka most, hogy volt gyereke valaha, és még emlékszik rá.
          Van a férfi a közértnél, azelőtt egy fekete korcs kutya volt vele, de eltűnt, azután egy kövér kölyökkutya, annak is nyoma veszett, nagyon kékeslila a férfi arca. Legyen az ő ajándéka most, hogy leszáll a buszról egy szép fiatal lány, cigire gyújt, gondol egyet, lehajol hozzá, odaadja a cigarettát az embernek, és gyújt magának egy másikat.
          Van a kötött sapkás ősz néni, aki képes egész nap a járda szélén állni, ahol a zebráról árad felé a tömeg a villamosmegállóból, és azt kántálja: “Ne kerüljenek ki, ne fordítsák el a szemüket, ne maradjanak érzéketlenek, iskolázott ember vagyok, szánjanak rám pár forintot” - legyen az ő ajándéka ma, hogy leejt valaki egy pénztárcát az orra előtt, ő vissza akarja adni a gazdájának, és meglepett pillantást kap cserébe.
          Volt az az ember, aki roppant zavarban, az ügyeleti patikában az utolsó pillanatban vett magának egy darab óvszert – Szentestére vette, hogy hátha kivételesen kell majd -, ez huszonöt éve történt, a hitvesemmel láttuk, az ajándék az én emlékezetem.
          Van a kedvencem, az a bácsi, aki az áruház előtti buszmegálló egyik üvegkalitkájába fészkelte be magát, valóságosan fészket rakott: az ülések és az üvegfalak közt takarosan elrendezte szatyrait, dobozait és ruhadarabjait, és mint a lugasépítő madarak, mindig ki is csinosítja: hervadt virágokat hoz a piacról, rongyos terítőt, befőttesüveg-vázát, és gondozza szépen. Ma azt láttam, hogy ádventi koszorúja is van: fenyőág-karika, a négy gyertya helyén négy üres narancshéj, az élénk narancssárga félgömbök szépsége megfogja a szemet. - Legyen az ő ajándéka ma egy álom, hintaszékben ülni kandallótűz előtt, és nem ébredni fel.
 
***
 
          Meghozták a raktárból a karácsonyfadíszeinket, igen kedves szállítóink vannak, és a villanyszerelő – szívességből - feltette a fogast is az előszobában. Takarítás közben megtaláltam az egérlukat: a fűtéscsövek mentén jön a pince felől, betömtem acélszivaccsal, a cicatendert – ahogy kolléganőm mondja – nem mi nyertük, hanem aki gondját viselte eddig – mi majd tavasszal keresünk másik cicát. Megvettük a karácsonyfát, az ablakunkban fekszik rács mögött, most is úgy történt, ahogy mindig: Zita és én beleszerettünk egy bizonyos csinos fába, személyes vonzalom keletkezett, és Zita maga alkudta le a fácska árát ötszáz forinttal. Évek óta emésztődünk azon, hogy legyen inkább műanyag fa, ne kelljen kivágni miattunk egyet se, idén Zita ekképpen is határozott, de végül mégis elcsábultunk. Az igazi megoldás persze a gyökeres lenne, amit el lehet ültetni tavasszal valahol, de ehhez még egy évig gyűjtenem kell az erőt.

Abody Rita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.