"Elhatároztam, hogy ezentúl mindent pontosan megírok."(Karinthy Frigyes)

Ajánlott zene*: Asian Dub Foundation: Truth Hides
A kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén a miniszterelnököt és a kormánytagokat jelképező szalmabábukat dobtak a Margit hídról a Dunába a Miépesek. Nagyszerű mulatság lehetett (a Miép-site beszámolója szerint a szalmafigurákat marhaszállító teherautó hozta, "a tömeg nem kegyelmezett, a bábukat tűzhalálra ítélte"), kétfelől le is volt zárva a híd este hét előtt valamivel, amikor úgyszólván senki nem akar arrafelé közlekedni. Végül is - a vérmes beszámoló ellenére - ártalmatlan performansz volt. Nem a régiek már a srácok.
Nincs eldöntve, hogy most haragos-acsarkodós fenekedés van, vagy buli? Mert ha buli, akkor felhívnám a figyelmet, hogy farsangi népszokásaink tárháza kimeríthetetlen! Átdobhatták volna a Medgyessyt jelképező kártojást a Parlament fölött. Eltemethették volna a kormányt szimbolizáló nagybőgőt. Van olyan tréfás áltemetés is, amelyben a lepel alá „eltemetett” fiatalember egy répát mozgat a lepel alatt, afféle termékenység-varázslásként. Ez szép lett volna. Aztán a pártvezetők busó maszkot is ölthettek volna, igazi alakoskodást rendezhettek volna a Jászai Mari téren, megtáncoltathatták volna a lányokat és megfizethettek volna egy bandát, hogy a közlekedési dugóban várakozók fülébe húzza. Legalább zene lett volna, egy kis lazaság, jókedv. De nem,  a Miépesek ezt is olyan fegyelmezetten, elvágólag, - hogy is szokták ők ezt a görcsöt kommunikálni? -  méltósággal. A zuhogó hóban az Árpád hidat vettem célba a hegyen keresztül, felhorgadt bennem a diszpécser, miszerint a Miépesek milyen más hidat választhattak volna a Margit helyett, a legkisebb közlekedési káosz elvét érvényesítendő. Ja, és persze, hogy a híd átívelje a Dunát, mert gondolom, a margitszigeti kis halastó hidacskájával, vagy a ligeti csónakázótó hídjával azért nem érték volna be. Egy ilyen híd maradt, a K-híd a Hajógyári szigetnél. Végül is a célnak megfelelt volna. És utána a Dokkban a felhevült télbúcsúztatók mulathattak volna a hazafias szellemű zenekarok számaira. Hogyaszondja: Ó, Magyarország, miért nem süt rád a nap, vagy micsoda, de hát nem, persze, megint az a fránya méltóság.
Már a 2002-es választási kampánynál feltűnt, hogy ebben a számban mennyire hamisan énekel valaki. (Az Egészséges Fejbőr, vagy a Ballagó Idő énekese? Hihetetlen nevek vannak amúgy, kedvencem a Romantikus Erőszak.) Ez volt a szóban forgó párt kampány-klipjének zenéje és azon tűnődtem, hogy ha a Kodály-módszer országában egy fülhasogatóan hamis, bántóan alulintonált választási nótával be lehet jutni a Parlamentbe (vagy akár győzni lehet), akkor igen nagy baj van. Most azt hagyjuk, hogy milyen a párt maga, legyen elég csak a nóta. (Persze a hit hegyeket mozgat. Az utcai térítők is elképesztően rossz dalokat tudnak énekelni, mégis, lehet, hogy a se vége-se hossza, istenesre alakított, C-F-G-s poszt-polbeat balladákra mégiscsak megtér egy-egy járókelő?) De a nóta nem jött be. Itt-ott azért felbukkant, például az Erzsébet hídi kínos incidens éjszakáján az Oktogonnál egy fellobogózott taxiból ez üvöltött. Szégyen & gyalázat. Nem jegyeztem meg, melyik taxitársaság kocsija volt, bár nem tudom, PC volna-e, ha ezért nem venném igénybe többet a szolgáltatásukat. Szerintem mindenki ült már zsidózó, buzizó, meg mindenféléző taxisok mellett. Előfordul minálunk az ilyesmi. Gyalázta már nekem a zsidókat B. bácsi, egykori házmesterünk a közértben, a melegeket és a prolikat egy pecsétgyűrűs úr a gőzfürdőben, zsidózott meg bevándorlózott már nekem (nekünk, teátrálisan az utazóközönségnek) egy bőrkalapos ember a villamoson, piszkosnégerezett az orra alá (a rúzsa fölé) egy szőke mega-kontyot viselő, öblítőszagú ötvenes úriasszony a metrón. A leghátborzongatóbb élmény mégis egy kisváros főterén, egy étterem teraszán ért. Vacsoráztam és akaratlanul is kihallgattam egy beszélgetést. Egy pap, egy hölgy és egy úr ültek az asztalnál, az egyházi ember, ahogy kikövetkeztettem, külföldről visszatérő magyar lehetett,  beszélgetőtársai a hazai viszonyokról tájékoztatták éppen. Az egykori kommunisták és a zsidók térnyeréséről folyt a szó kedélyesen, közben somlói galuska. Aztán megérkeztünk: komoly matematikai és logisztikai fejtegetések következtek, miért lehetetlen, hogy a zsidókat és a cigányokat Auschwitz-Birkenauban meggyilkolták és elégették. Hiszen csak meg kell nézni,  megoldhatatlan olyan tömegű embert, akkora helyen, meg aztán olyan kicsi kemencékben képtelenség annyi testet elégetni.  Jó, persze nem kizárt, hogy volt valamennyi áldozat, de nem annyi, amennyit ezek mondanak. Nem szólt senki, én se, nem kértem ki magamnak, mindenkinek ezeket a szavakat. Szó nélkül fizettem és távoztam inkább; felfordult a gyomrom, rosszul voltam, ittam egy felest valahol. Máskor sem szóltam, vagy talán csak egyszer, egy taxiban, meg talán B. bácsinak, a házmesternek is mondtam, hogy nem kéne, de lehet, hogy csak utólag kreálok magamnak valami felmentésfélét. Mit kell ilyenkor tenni? Nem meghallani? Meghallani? Nem szólni? Szólni? Ismerem azt a fiatalembert, aki pár éve egyszer - a hírekben is benne volt - a kisföldalattin védelmébe vett egy fekete fiút, amikor kopaszok beszóltak neki, majd bántalmazták. Kapott érte egy szúrást a combjába. Sokszor töprengek, honnan volt bátorsága hozzá. És persze, hogy mit tettem volna én a kisföldalattin. Nem tudom. Most mindenesetre kerítek egy kis hamut, a fejemre szórom, egyedül szégyenemben. Hamvazószerda.

*Az “ajánlott zené”-t Trenka Csaba Gábor Galaktikus pornográfia című novelláskötetében láttam, onnan loptam, és örülök, hogy végre valahol én is alkalmazhatom.