Tehát a Kazinczy utca ma, „megint” Budapesten. Csak annyit ejt el a naplovar, hogy megéri, érdemes, menjenek, és ezzel arra is mutat, hogy az önkormányzat cselvetési szándéka elbukott, a nyitva tartás változatlan. A naplóügyi megbízott csütörtök délután, Budapest gondnokával, Zeke Gyuláva tett ebbe az irányba ható, orientáló, eligazító lépéseket, amennyiben a New York-palota túloldalán rendezett demonstráción megjelent, és néhány féltő, noha határozott, gyengéd, ám kérlelhetetlen mondatban azt hozták a tanácsi (sic!) dolgozók tudtára, hogy azok elképzelése helytelen, meggondolatlan és botor, ha szórakozni kívánnak, ezt ne a városépítő fiatalsággal tegyék; üljenek inkább többet a szabadban, bólogassanak helyettük és fölöttük a gesztenyefák, pezsegjen a dzsintonik. Ugyanis a kocsmatulajdonosok, velük szemben, teszik a dolgukat.

Miután népjóléti megbízatásuknak eleget tettek, felkarolták - immáron fogyasztóvédelmi kontingenssé átlényegülve - a várost; aznapra szinte már sok volt a jóból, ugye nem kell mondja a naplóvágó, hogy Szlovákia Olaszország fölött aratott diadala történelmi jelentőségű, mintha – reméljük merészen – a szlovák válogatott a választási eredmények kimenetelét ünnepelte volna, egyszersmind a Trianon-emléknaphoz fűzött nagyvonalú lábjegyzetet. Voltaképp a magyar futball emléknapjának a Parlament elé való beterjesztése sem várathat magára, főleg aktuális ez a leendő köztársasági elnök személyének ismeretében; végtére a sportkérdésekben mind gyakorlati, mind elvi jártasságát régóta bizonyító Schmitt Pálnak is eszébe juthat egyszer valami. Nincs kizárva. Drukkoljunk együtt.

Mivel a naplóravaló tegnapi sorai közül kifelejtette, most pótolja üstöllést a népjóléti intézkedések tetemes hányadát, három nagy huszadik századinál húzza fel a hangsúlyt:
Schnittke, Kurtág és Cage a mai menü. Tessék belefeledkezni!

És, ha már napló, legyen benne minden, najó, majdnem minden, ami a naplóvá tett lovaggal történik; elárulja itt sebbel-lobbal, pironkodva, nyirkos tenyérrel, fejét félre fodítva, hogy a napokban meseregény, ifjúsági történet, de leginkább egy ún. Delfin-könyv írására adta a fejét, az első taktusok a népjólét luxusadójaként alább olvashatók.

A cím: A láthatatlan főzelék.

Egy olyan kisfiúról szeretnék nektek mesélni, aki, na pont ezt nem fogjátok elhinni: a lényeget tehát, a világon a legjobban a főzeléket szerette. Látom, hogy elkerekedik a szemetek, elhűltök, mint egy pohár kakaó, futkároz rajtatok a libabőr, picit jobban szorítjátok anyukátok vagy nagymamátok, Kati néni vagy Zoli bácsi, netán Évike, tehát a különböző rokonok és satöbbiek kezét, most azét, aki nektek épp felolvas. Jól beijedtetek, mi?! Pedig még nincs vége a mondatomnak, mert ez a hóbortos srác nem akármilyen főzelékért rajongott, hanem a finomfőzelékért egyenesen. Jaj, ne bújjatok a paplan alá, ne húzzátok a fejetekre a párnát, nem ijesztegetős-történetet mondok, ez csak a látszat! Nem horror ez, minden csak az érdekesség, na meg a mese kedvéért van! Kell egy belevaló kezdés, minden játék ezen múlik, nektek magyarázzam?! Ezért muszáj leszögezzem, hogy a finomfőzelék volt ennek a kisfiúnak, Kabatek Rudinak, -  mert az apukája és az anyukája ezt a nevet hozták neki össze; apukájától kapta a Kabateket, anyukája adta neki a Rudit -, szóval ennek a kócos, örökké tornacipőben császkáló zömök fickónak ez volt a mindene. A finomfőzelék. A finomfőzelékről köztudott, hogy a legmegtévesztőbb nevű dolog a világon. Na jó, vannak még társai a megtévesztésben, igazatok van, nem vitatkozom; ilyen a vasmacska például, ami vasnak vas, de macskának csöppet sem macska….