Érzés - írom, - mert megfoghatatlan, megmagyaráz-
hatatlan, hogy miért tekintek rá úgy első pillanattól, mintha
ez a bolt az otthonom folytatása lenne, egyik legkellemesebb
szobája (ne kisképűsködjünk: terme), ahol az írt, verselt,
gondolkodott, rajzolt, festett, fényképezett, zenélt, filmre vett
könyvek, kötetek, lemezek, videók, folyóiratok mind ugyanarról
szólnak: az ember kultúrájáról, tudásáról, művészetéről, mind-
arról, amiért érdemes volt Altamírától máig mégiscsak elkín-
lódni magunkat. Goebbels (vagy Göring? a Gö biztos) azt
mondta: "Ha a kultúra szót hallom, ökölbe szorul a kezem:"
Nekem is, csakhogy nekem a boldog "ez az" rátalálástól, szel-
lemi kincsre leléstől. A kultúra igenis kiemelkedő fontosságú,
bárki bármit mond, (pedig mond, lásd Gö esetét), elsősorban
ezért volt érdemes sok ezer éven át nemzedékváltani, nem csak
a  pörköltért, túrós batyúért. Az Írók Boltjában nem csak én,
látnivalóan mindenki remekül érzi magát, és ebben igen nagy
szerepe van az itt dolgozó lányoknak és fiúknak (akik néme-
lyike már több gyermekes, sőt unokás, akkor is fiúk és lá-
nyok, és kész), mert műveltek, okosak, érzékenyek, vevő-
re hangoltak, szolgálatkészek, sietnek, adnak, segítenek,
olyanok, mint a vásárlók barátai. Nem olyanok: azok.

Itt a hatalmas Andrássy úti és Liszt Ferenc téri kirakatok
közt ülve a tonett, vagy átlátszó székeken (múlt, jelen, s
jövendő) a kerek üvegasztaloknál szinte a szabadban érez-
hetjük magunkat, amint beleolvasunk regénybe, versekbe,
belenézünk festészeti, építészeti, fotóművészeti albumokba,
vagy akár igényes divatlapokba, remek képregénykötetekbe
is. Könyvek tömegéből tájékozódhatunk tehát, hogy milyen
is a világ körülöttünk. No és egy ideje itt van az emelet, amely
a régi, az ős, a Japán Kávéház falnyi fotójával záródik (előtte
mennyezetig érő tele könyvespolcokkal kezdődik), és ennek
ugyanaz a perspektívája, mint magának a valós emeleti terem-
nek, tehát szinte folytatását sugallja, aki, akik előtte ülnek
épp, mintha az egykori Japánban lennének, mögöttük ücsö-
rög, beszélget Móricz, Rippli akár.

 

Nem véletlenül ez a kitűn-
tetett helye a klubnak, azaz a délutánonkénti, mindig, minden
témakörben jó hangulatú, kiváló írók, esztéták, egyáltalán:
jeles személyiségek által celebrált könyvbemutatóknak, ame-
lyek szervezőjének, létrehozójának és fotódokumentátorának
nevét nem ildomos leírnom (azaz azt, hogy Nade, másoknak
Detty), mert a párom a magánéletben, és könnyen elfogultság-
gal lehetne vádolni, ezért ettől el is állok...

A "nem véletlen"-re visszakanyarodva tehát: arra gondolok,
hogy ezeknek a délutáni programoknak van perspektívájuk,
valósan a falnyi fotón, és átvitt értelemben még inkább.
Mit még? Ahogy rávillan egy pillanatra a téli nap az asztalon
nézegetett végre-végre remek, megújult Magvetős könyvborítókra?
(=Megrögzött képzőművész vagyok, az itt forgolódó közönség
zömétől eltérően sokkal inkább a szememre, mint az agyamra hagyatkozom.)
Ahogy a fent az emeleten zsibongó délutáni sokaság kávés-
csészéinek illata alászáll a földszinten könyveket böngészők
közé is? Hogy milyen tehetséges, művelt, dinamikus, jó lég-
körű fiatal eladókkal erősödik ez a bolt? Sorolhatnám nap-
estig, hogy miért jó nekem, neked, sokaknak bemenni oda,
ott lenni, ott vásárolni könyvet, folyóiratot, cédét, akármit, ott
beszélgetni, ott élni az életet a nap valamelyik szakaszában.
Végül: hogy mi ebben a blog? Hisz megírtam napnál világo-
sabban: ma ismét bent jártam az Írók Boltjában...

Írók Boltja