Aki rendszeresen korábban ébred a vekkercsörgésnél, és bódulatában benyomja a tévét, ahol éppen egy Columbo megy (reggel 7-kor), az sokat tud az életről. Aztán még egyszer erre ébred…

A patika nyitva van egyig, kell valami port venni fejfájás ellen. Aztán pár szelet húst, lesütöm csak úgy, zsírban, meg paprikát, hagymát, paradicsomot hozzá. Azt is csak úgy – nincs recept.

Kis séta a könyváruházban, ahol 50-80 százalékos leértékelés van, nem tudni, mire föl, egy-két éves, kurrens könyveket árulnak „szinte ingyen”. Lehet, hogy a konkurencia letörése végett, de nekem mindegy, 1300 forintból kijön három (egy Babel, egy Kundera, egy Eco). De nincs idő most ezeket lapozgatni, Takács Zsuzsát olvasok, olvadok a kétcímű remekben (A test imádása – India). Délután a Margitszigetre várjuk az olvasókat kis beszélgetésre. A jó könyv olyan, mint egy labirintus, amiből nem akar kijönni az ember. Egy más világ, furcsán, ismerősen idegen. Kis híján megint az az érzésem közben, hogy tudnék én is verset írni.

Az Olvasóliget nyárra van kitalálva, fák alá, fűbe, nyugágyakba. Ehhez képest beköszönt az ősz, esik délelőtt, fúj délután. A terasznak annyi, behúzódunk tető alá. A Margit hidat egy hete átadták (az eredeti tervek szerint), egy év múlva kész is lesz (a mostaniak szerint), az argentin őserdei szakadékmászáson és hangyaevésen edzett magyar nézőnek ez a hídhányattatás nem kottyan meg, hatkor el is kezdjük. Mielőtt a cédulával jelölt helyeken kinyitná a könyvét és választana belőle, Takács Zsuzsa gyászjelentést húz elő a lapok közül, az augusztus 10-én meghalt Bodor Béláét, azt olvassa föl előbb:

Ki ismer engem és szeret,
temesse ezt a versemet
zsigerek, csont és toll alá,
előbb, mint jövőnk mondaná;

s ha elméjében feldereng
az eszméletlen szürke csend,
akkor ássa ki, mint az eb,
rágja szét, és ne értse meg.

(József Attila palimpszeszt, 2008-ból.) Nem nagy a közönség, de most mindenki igen fontos lett, különös a helyzet. Eljött, itt van Tunyogi Erzsébet, a Béla felesége és Emese, a leánya is. Zsuzsa miatt, akivel igen közeli a viszonyuk, Béla nagy (szak)értője volt a verseinek, esszéinek, fordításainak. Úgy alakul, hogy kérdeznem is kell tőlük, odaadom a mikrofont, s előbb Erzsébet, majd Emese is mesél – feketében ugyan, de – nem gyászosan, inkább mintha egy érthető, felfogható, elfogadható folyamat állomásán: kedvesen, készségesen.

Aztán jön A test imádása, jön az India, magyarázatokkal, melléktörténetekkel, okos-intim felolvasásokkal e szűk társaságban, nem remélt, s a kegyelmi pillanatnak köszönhető meghittségben. Miután Tolsztojt, Kafkát, Assisi Szent Ferencet is ideülteti a coca-colás támlájú székekbe, a kötetben megígért, s már készülő újabb könyv két nőalakjáról olyan képeket skiccel fel Takács Zsuzsa, aminőket Hollywoodban sem tudnának kitalálni, s melyek több G-vel nyomják az embert a székbe. Nem könnyű visszamenni innen a Margit hídra. Hazafelé keresztülmegyek a Pozsonyi Pikniken (Fellegi Balázs épp egy Leonard Cohen-számot tol a színpadon, kicsit operaénekesen), nyolc óra van, besötétedett, farkasvak vagyok, hiába keresek ismerősöket.

 

 

 

(A fotókat  Valuska Gábor készítette.)