Esős vasárnap délután. Tíz napja nem láttam a kocsimat, mert nálunk nem lehet parkolni. A legközelebbi hely, ahol ingyen tárolhatom, negyedórányira innen van, az utcán, gondoltam megyünk egy kört, de nem lehet, az utca korcsolyapálya, az autót vastag, áttetsző páncél borítja, a visszapillantón, a lökhárítón jégcsapok. Mesebeli látvány, mintha jégtömb mélyéről nézne rám a derék Suzuki, közben vastag cseppek toccsannak a tetejére és hízlalják a jeget.
Ónos esős vasárnap délután. Olyan jó nem gondolni semmire. Nem is gondolok. Azt leszámítva, hogy állandóan a regény zörömböl a fejemben, és tulajdonképpen nem itt tartózkodom, hanem a könyv helyszínein. Persze elcsúszkálok a szüleimhez ebédelni, de arról csak az jut eszembe, hogy a negyedik fejezetben az ebéd-jelenet elég gyenge. Itthon azután igyekszem valami rendet vágni a kuplerájban - megfojtanak a papírok - közben behajítom a mosógépbe a szennyest, de csak azért, hogy utána elballagjak a kézirathoz, és ellenőrizzem, rendben van-e a középtájon az a rész, amikor a főhős három napja rohad a fogdában - beleírtam-e hogy milyen büdös?
Délután átmegyek a könyvelőhöz, hétfőn elutazik, és már előre megcsinálta az adóbevallásomat - katasztrófa.
Estefelé telefonál Tibor Londonból. Tibor Fischer, akit Booker díjra jelöltek az első regényéért, ami Magyarországról szólt,  siker volt itthon is, sőt, bejött a második könyv is,  a Gógyi galeri Széky Jancsi bravúrfordításában. Most meg a második honi kiadó utasítja vissza az új regényét, amit szeptemberben adtak ki Angliában, és azóta három nyelven  is megjelent, csak itthon nem akar megszületni. A fene érti. Szerintem ez az eddigi legjobb könyve. Azt mondja Tibor, én nyilván ismerem az itthoni terepet, hátha van ötletem. Én meg bólogatok bele a telefonba, hogy naná, és persze, megteszek mindent, ami tőlem telik. Közben meg arra gondolok, hogy - bár elvben természetes volna -, de nem ismerem az itthoni terepet.  Legalábbis nem eléggé. Nem tudom ki kivel mit mikor, miért igen és miért nem. Nem tudom miért fogadnak el egy könyvet, miért utasítják vissza, és ha megjelent, miért nem kapható. És nem tudom, miért fogy egy kötet villámsebesen, vagy marad raktáron, miért nem esik róla egyetlen szó sem, vagy miért reklámozzák rojtosra.  Csak annyit tudok - inkább csak gyanítok… sőt, hadd fogalmazom még bizonytalanabbra: sejtek - hogy bármi történik is egy könyvvel, a történésekhez a kötet minőségének kevés köze van.
Tiborral egyébként az USA-ban találkoztam először, Iowában, amikor megkaptam az International Writing Program ösztöndíját, ami egy csomó magyar írónak megadatott, ha jól tudom, Nemes Nagy Ágnes volt az első, később Orbán Ottó, Gergely Ágnes, Temesi, Csaplár, Spiró és még sokan - utoljára azt hiszem Szántó T. Gábor. '97-ben ketten is jártunk Iowában, Hamvai Kornél meg én, de Tibor is beszélt magyarul, Peter Macsovszky, a szlovák meghívott szintén - a magyar lett a második nyelv a harminc országból toborzott nemzetközi társaságban. Tibornak hamar elege lett a középnyugati városkából, amely leginkább egy keresztbe-hosszába három nap autóútnyi kukoricaföld közepére pottyantott elektronizált cyber-Ceglédre emlékeztet - egy hónap múlva valami mondvacsinált ürüggyel megpattant, húzott haza Londonba. De aki maradt, az is mindent elkövetett, hogy máshol legyen - Iowa csak a nagyon elszántakat elégíti ki, vagy a nagyon félénkeket, akik nem mernek lépni, noha az egyetem könyvtára akkora, mint a Széchenyi. Nekem szerencsém volt, különféle trükkökkel a három hónapból legalább öt hetet lógtam másutt, főleg  a szomszédos Chicagoban (alig 8-10 órányi út)  meg New Yorkban, ismerősöknél, és  bár New Yorkot  eléggé ismerem, többször  is jártam ott, sőt egy alkalommal fél évig laktam a  116. utcában - de  akkor először nem bírtam ellenállni a reflexeknek, és készült rólam egy igazi, tőről metszett turistafénykép a World Trade Centre tetején. 
Hagyjuk azt, ami nincs - a toronyépületek múlnak - és nézzük azt, ami még lehet. Tehát: neves angol író új regénye kiadót keres. Akinek van füle a posztmodernre, annak posztmodern, akinek nincs, annak nem az. Egyszerűen csak: jó. Ha valakinek van tippje, szóljon.