hirdetés

Költözés

2011. május 10. - Jelenkor folyóirat

A ház teljesen elhagyott. Néhány hete rajtunk kívül mindenkit kiköltöztettek az épületből. Éppen akkor, amikor eldöntöttem, hogy hetente kétszer bejárok a szerkesztőségbe. Szellemként kísértek, láncot húzok magam után... - A pécsi Jelenkor folyóirat keddi naplóját Kiss Tibor Noé jegyzi.
hirdetés

Beköltöztem a szerkesztőségbe. Az épület Pécs főterén áll. Szemben a városháza barokkos homlokzata, a földszinten McDonald’s. Aztán ott van még Hunyadi János szobra, a lófarokkal. A dzsámi, a Nádor szálló, a megyeháza, s a többi látnivaló a turisztikai zsebkönyvek tartalomjegyzékéből, a címsorokból, bolddal, verzállal, dőlttel. A margón, piros keretben: „Tudta-e, hogy a városháza mai formáját az 1907. évi átépítéskor kapta, Lang Antal tervei szerint?” Nem tudtam.

Tördelek, ezért költöztem be a szerkesztőségbe. Ez persze, csak alibi volt. Vonzott a nyüzsgés, a kavalkád. A hegyen, ahol egy ideje élek, nagy a csend. A busz félóránként csikorogva lelassít a kanyarban, néha valaki elkocog a ház előtt, vagy sörös üvegeket dobál a szelektív hulladékgyűjtőbe. Csörömpölnek, összetörnek. Fenyőillat, lombsusogás, madárcsiripelés, nirvána. De néha az ember elárvul a fattyúsorok között. Összefolynak a szeme előtt a karakterek. Szürke massza lesz az egész.
 
Szóval, beköltöztem a szerkesztőségbe, mert vonzott a nyüzsgés és a többi. Tördelek. Korrektúrajelek között botorkálok, csillagok, áthúzások, hullámvonalak, kérdőjelek. Gépies munka. Nyolcadik sor közepe, elütés. Alulról a második sor, rossz szórend és Foucaut. Javítás, mentés, betöltés, formázás, szöszmötölés a sorok közt, remélem, befér. Csak a szerzői ívekig jussak el, a piros ponttal jelölt lapokig. Ez a kedvenc nyomozásom, a szerkesztők és szerzők közötti kapcsolat felfejtése a korrektúrajelek alapján. Például a szerkesztő egyre vastagabban húzza át a szavakat, a szerző egyre vastagabban húzza át a szerkesztői megjegyzéseket. GICCS! „A szerzői korrektúra, mint offline Facebook-üzenőfal”. Trendi PhD-téma lehetne. De én csak tördelő vagyok, voyeur.

Némi nyüzsgés. „Milyen jó a körömlakkod”, mondja Gyöngyi, aztán rohan a postára. A légörvény lesodorja a kéziratokat az asztalról. Klassz a blúzod, mondanám, de úgysem hallja. Összeszedem a papírokat a földről. Balázs segít, mosolyog. Az asztalom mellett áll, még mindig mosolyog. Mostanában egy brókerlánnyal jár ebédelni. Megérkezik Zoli, a térdére panaszkodik. Aztán megbeszéljük, hogyan lehetne milliókat nyerni a Tippmixen, egy kis tőkével. Később kiderül, hogy az összes tuti tippünk melléfogás volt. Dávid is leszáll közénk a galériáról, zokniban, ceruzával a füle mögött. Kéziratokat rak elém. Az egyre vastagabb áthúzások indigó nélkül is átütnek a következő lapra.

Indigó már nincs, csak néhány gemkapocs a fiókokban, a padlószőnyegen, a számítógép alatt. Piros tűzőgép, asztali dísznek, szövegjavító festék, harisnyára, ha nincs körömlakk. Talán még egy műanyag szalagos betűnyomógép vagy stempli is előkerül a nyolcvanas évekből. Barnára mázolt bútorok, ablakkeretek. A vitrines szekrényben a Jelenkor régi lapszámai. Történelmi díszletek között formázom a bekezdéseket. Kitörlök egy betűt, súlya van a mozdulatnak. A hegyoldalon nem éreztem ekkora felelősséget. Elvonta a figyelmemet a madártrilla és a skandináv elektropop. Holnap be is hozom magammal a hangfalakat az irodába. Kezdem otthon érezni magam.

Mindenki hazament. Egyedül maradtam az épületben. Három szint, húsz, harminc helyiség. Felveszem a cipőmet, sétálni indulok. A folyosón félhomály, süppedős szőnyegek, márványzat, aranyozás, intarzia. Bekukucskálok egy-egy ajtón. Az egyik irodában emberméretű széf, a másikban papírrepülő az asztalon. A ház teljesen elhagyott. Néhány hete rajtunk kívül mindenkit kiköltöztettek az épületből. Éppen akkor, amikor eldöntöttem, hogy hetente kétszer bejárok a szerkesztőségbe. Szellemként kísértek, láncot húzok magam után, az elvarázsolt kastély kulcscsomóját. Papírgalacsinba csomagoljuk, mielőtt ledobnánk egymásnak az ablakból, hogy ne üssön akkorát. A főbejáraton lakat, csak a hátsó ajtót használhatjuk, két kulcskészletet kaptunk hozzá. Több kulcs egyáltalán nincs. A konyhában füstszagú függöny, a kávé és a cukor műanyag dobozokban. Cigarettacsikkek a hamutartóban, egy zacskós tej levágott sarka a mosogatótál peremén. Emberi életformára utaló határozott nyomok. Kinyitom az ablakot. A szemközti ház erkélyén egy férfi cigarettázik. Az erkély korlátján kis, piros papírszélforgók pörögnek. Az ég, legalábbis, ami látszik belőle, felhőtlen, kék. Napfénycsík a konyhapulton. A szűk utcákban felerősödik a gyerekzsivaj, a toronyóra eljátssza az ismerős dallamot. Nem tudom megfogalmazni, mit érzek. 


Kiss Tibor Noé

Jelenkor folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.