A tegnap még valahogy így fejeződött be.

De ma csönd van, minden üres. A polcon iratok és kéziratok, CD-k és pár összetekert plakát.

A baba még mindig őrzi az irodát.
Mellette volt kollegánk, Kálmán Gábor borszakértő bora (üres!), lent tekercsben Clint Eastwood.

A Magyar Nyelv Évén kapott díjunk. Az otthon őrzött Pulitzer után a második.
A kirakós kockajáték mellett tartottuk.

Történetek az irodáról 3.

Én itt bizony minden szobában dolgoztam már: voltam titkárnő, ültem a Filmhuban bedolgozóként, majd a Literában teljes állású munkatársként. Egyedül a főnöki szobát hagytam ki, de ami késik, nem múlik (háháháhá, sátáni kacaj).
Vegyes érzelmekkel hagyom el ezt az irodát, sajnálom, mert mégis ez volt az első munkahely, ahova naponta be kellett járnom, és például itt van a konyha, ahol rejtélyes módon csak kések és kanalak vannak, villák csak elvétve. Anitával időről időre átéljük, hogy mint egy horrorfilmben, kihúzzuk az egyik fiókot, és ott is csak késeket találunk, kinyitjuk az egyik ajtót, hopp, ránk borul egy csomó műanyag kanál. És ahogy ezt írom, a konyhában Bea és Cseh Dóra kezdik is bedobozolni, ami nem kell az esti költözőbulihoz. Remélem elraknak vagy száz kést is, csak hogy a Millenárison se törjön meg ez a jó kis hagyomány.
És ez az az iroda, ahol a szobánkból egy kényelmes fürdő nyílik. Ez egyrészt szuperjó, mert nyáron, amikor ötven fok van (nem viccelek, a Litera szobája épp a déli oldalon van, EGÉSZ NAP az arcunkba tűz a nap, és fűti ezt a kis ficeket), az ember seperc alatt csinálhat egy hűtő lábfürdőt, másrészt nem annyira jó, mert néha azon kaphatja egy meg nem nevezendő kollégáját, hogy hangos fújtatásokkal mosakszik, mert megizzadt a biciklizésben, és ez pont annyival több információ a másikról, mint amennyit bármikor is szeretett volna róla tudni.
És azért is hiányozni fog a Rumbach 12., mert többé már nem lesz olyan, hogy egy buli előtt sutyiban felszökünk, hogy kényelmesen elfogyasszuk a fröccseinket, majd egyszercsak olyan állapotba keveredünk, hogy a buli végére sikerül megérkezni, de legalább születik egy ilyen poszt a kultikus Trend&Wendy blogon.
Azért nem lesz már többé ilyen, mert kérem szépen én ötven méterre lakom az új irodától. A tény maga hihetetlen örömmel és mellé kis félelemmel tölt el, hiszen: öt perc alatt elkészülök, és beérek a munkahelyemre (JÓ), de akkor mi motivál majd, hogy egy unalmas, zord téli napon szépen kiöltözzek, és ne tréningben csoszogjak át az irodába (ROSSZ)? Soha többé nem kell Pestre menni (JÓ), elvesztem a kapcsolatot a külvilággal, és menthetetlenül öreg, belbudai asszonyság leszek (ROSSZ?). Mennyi kihívás, micsoda napok elé nézünk kedves barátaim, micsoda napok elé!

Szekeres Dóra

A főnöki szeparéban régi munkatársunk, Kresz László űrbéli bútorzatán sosem használt tévé hever, fölötte az első Litera-könyv plakátja. 2004 volt, csatlakozás. Jobbra az iroda sarkában Sebők Marci néma fehér gitárja fölött fesztiválplakát.

"Marci" doboz. Ő már mindent elpakolt.

A Filmhu szobájában is tornyozódnak a tárgyak.

Már majdnem kész a dobozolás.

Ideje kicsit kinézni magunkból. Ez látszik a Filmhuból.

Konyhánkból egy falanszter jellegű irodaház belső udvarát látni, parkolóval.
Az emeletes parkolórámpák tövében, kocsik és kukák szomszédságában rendezik meg minden évben többször a sörpados vállalati bulit, melyre kivonul az egész munkatársi brigád.

De ma messzebbre nézünk. A Filmhu erkélyéről távolabbra látni,
látszik a Rumbach, a sarokház alján a Godot, az utca végén a Király.

Litera