hirdetés

Krimi

2008. május 23. - Reményi József Tamás

Összehasonlíthatatlanul szerencsésebb és becsületesebb ezt a mindenkiben letagadhatatlan giccsigényt a nemes ponyvában kiélni, mint a magas művészetekben napra nap elkövetett giccsekért sikkesen ájuldozni. A krimi az olvasó ember szappanoperája. Ezért különösen fontos, hogy a hozzánk kerülő jobb műveket a legkifinomultabb műfordítók kapják kézbe.
hirdetés

Jóska, krimiket hozott a pósta! Pontosabban a posta és a jólelkű házmester, aki rendszeresen átveszi és felhozza a könyveket, mert egy bérházi postaládába a karcsúbbakat sem lehet begyömöszölni. Nem olvasásra kaptam, hanem hogy keressek nekik gazdát a napilap hétvégi mellékletében, ahová írni szoktam. Úgy döntöttem, hogy gazember leszek, és ha valamelyik tetszik, megtartom magamnak.
 
A krimik ma is vén Ali-polcokon gyűlnek. Valaha az egész könyvtár Ali-polcokon állt, a gyerekeknek gyártott bútort a körúti boltban néhány száz forintért árulták, egymásba lehetett őket építeni, így jött létre a szegény humán könyvtárszobája, amelyben a család egyébként aludt, evett és tévét nézett. Néhány éve csináltatott polcaim vannak (apósom ajándéka), de a krimiknek meghagytam Aliékból néhányat, nem a lebecsülés jeleként, ellenkezőleg, úgy, ahogy a gyerek a mackóját akkor sem engedi kidobni, ha annak már szeme-lába sincs.
 
A legelső krimim Lev Ovalov A rézgomb című könyve volt. Onnan tudom, hogy a költözések után a könyvtárat újraépítve (ez az egyetlen tevékenység, amely alkalmas a hurcolkodás idegi és fizikai fáradalmait enyhíteni, bár idő híján eléggé retardált) mindig ezzel kezdem a krimik sorát, utána következnek az Agatha Christie-k sárga és fekete példányai.
 
A krimiolvasás a teljes önfeledtség állapota. Még csak nem is a rejtvényfejtésé, leginkább nem a tettesre vagyok kíváncsi. Hagyom, hogy ne értsek semmit. Ez olyannyira így van, hogy a gyilkos személyét gyorsan elfelejtem (igaz, a Háború és béke szereplőit sem tudnám elősorolni), ezért a krimiket néhány évente újra lehet olvasni. Ha meg újraolvasás közben mégis fölrémlik a megoldás, elszórakoztat, ahogyan a szerző félrevezető ösvényekre csal (ez A.C-nél különösen pedánsan működik, a rosszabb A.C-ék gyarlósága így lepleződik le leginkább). Még a titokszervezte mese sem érdekes annyira, mint amennyire a mese körülményei: jó elidőzni Miss Marple falusi idilljében vagy Maigret kisvárosias Párizsában, amelynek kedélyét a bűn jelenléte fűszerezi. A vér csak ornamentika. A nyersebb, keményebb Chandler-i változat épp olyan világban születhetett, amelyben nincs meg a helyhez kötöttségnek és a hagyománynak ez az idillje, hősei lézengenek, vándorolnak, menekülnek. Innen származtatható az akció-jelleg, amely később puszta akcióregénnyé silányította a műfajt, s ez évekig elfedte, háttérbe szorította a klasszikus krimi új hajtásait is. A szórakoztató irodalom kereskedelmét a fantasy uralta (és uralja ma is) arany domborbetűs borítóival.
 
Chandlert vagy Hammettet persze szeretem nemcsak újra-, hanem másként olvasni is, erre megtanított például az amerikai film újabb története. A hőskor múltán azt is látom, hogy jobb dolgaiban Patricia Highsmith pszichodrámáinak hősei sokkal árnyaltabb és színejátszóbb figurák Christie alakjainál. De az európai olvasónak, különösen a keletre szorultnak a minőségi giccsigényét az európai krimi harmonikusabban szolgálja. Összehasonlíthatatlanul szerencsésebb és becsületesebb ezt a mindenkiben letagadhatatlan giccsigényt a nemes ponyvában kiélni, mint a magas művészetekben napra nap elkövetett giccsekért sikkesen ájuldozni. A krimi az olvasó ember szappanoperája. Ezért különösen fontos, hogy a hozzánk kerülő jobb műveket a legkifinomultabb műfordítók kapják kézbe. Egykor, saját könyveik kiadásától eltiltott, eltanácsolt íróink az ifjúsági irodalomban, az adaptációkban és a műfordításban kaptak kegyelemkenyeret, s ennek, valamint a könyvkiadás szakmai hitelének, a céhes tisztességnek megfelelve a Temetni veszélyest például Ottlik Géza fordította, a Nyaraló gyilkosokat Szobotka Tibor, az N. vagy M.-et Göncz Árpád, a Gyilkosság meghirdetve pedig a csodálatos Réz Ádámé… Amikor a kilencvenes évek elején egy új kiadó, megszerezvén a jogokat elkezdett magyarul eddig kiadatlan Agatha Christie-ket közreadni, azt hittem, szörnyethalok a fordítás és a szöveggondozás rémségeit látva.
 
Ma valamivel újra jobb a helyzet. És egyre több kiadó áll rá a klasszikus típusú krimikre. Van magyar Lawrence Block, aki az Erle Stanley Gardner – Ed Mc Bain vonalat folytatja, van Donna Leon, aki egy velencei Maigret-t játszat, sőt izlandink is lett, Arnaldur Indridason (Vérvonalának adaptációja nyerte idén a Titanic filmfesztivált is). És most itt van a házmester segítségével többek közt a Jackie Brown (Tarantino) meg a Börtönvonat Yumába forgatókönyvírója, Elmore Leonard az eredeti szakmájában. Glanc. Most este befalok néhány oldalt, és holnap írok a kiadónak, hogy íme, reklámoztam a literában, küldjön egy másik példányt is, a napilapnak.

Reményi József Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.