Tegnap őrült extázis vett rajtam erőt. Valami olyasmi, mint Kopp Lukácson, akinek már két napja influenzásan feküdt a felesége, így hát rá lett bízva a bevásárlás, és egy kiló kenyér és húsz deka felvágott helyett hazafelé a Csemegében ínyencségekre elköltötte a havi kosztpénz javát. Örkény groteszkje csapott belém tehát, én nem tehetek róla, kérem, tán a vesztemet érzem.

Az egész azzal kezdődött, hogy a telefontársaság ügyfélszolgálatán sürgősen be kellett mutatni (atyai kölcsönpénzből) sebtében feladott csekkjeimet, így a kávéházazást reggeli terveimmel ellentétben nem halasztottam délután négy órára. Ott találkoztam Ismerőssel. Ismerősnek még januárban adtam egy ötezrest azzal, hogy másnap meghozza. Nem hozta. Olyan snassz volt visszakérni, mikor még nekem is jobban ment, szóval amolyan nagytőkésnek éreztem magam, ő meg került, mert haladékot kérni is kínos. A jószerencse folytán ma jól megadta nekem. Ötezer kemény magyar forint! Én meg előző netnaplókban rinyáltam, mint az fürdős, hogy kiadótól fordítói jussom nem jutott el hozzám, csak az ígéret, nekem persze bizonyíték kell. Mily telhetetlen burzsuj vagyok én!

Volt még háromnegyed órám a könyvtárnyitásig. Tán a régi szép, nyaralóktól hemzsegő balatoni éra iránti nosztalgiából itt Siófokon a könyvtár (hol törzshelyem vagyon) déli tizenkettő és egy óra között bezár ugyanis, a szellemi táplálék hadd emésztődjön, ülepedjen. Jártam egyet.

Szegény írót még az ág is húzza, naná, hogy arra kellett mennem, amerre a könyvesboltok vannak. Nem célzatosan, tisztelt hölgyek, urak, bevallom töredelmesen, nem előre megfontolt szándékkal tettem, amit tettem, hanem hirtelen felindulásból, környezeti ingerek hatására.

Az úgy volt, hogy anyám azt mondta, a macska rühes, legalábbis gyanús: farka töve vékony, farán szőr kikopott, nem nő. A gyógyszertárba akartam menni, kérem, a megfelelő szert beszerezni, és mentem is, kínos volt kérni, mint férfiembernek más terméket, de a macskáért mindent. Ámde gyógyizé nem volt. Ellenben furmányos módon a patika közelében van jóféle könyvesbolt. Illetve volt jóféle. Illetve könyvesbolt most is, csak hát mostanában náluk az a szokás járja, hogy a könyvek mellé bizonyos népi hurráoptimista mozgalom kezes szórólapjait is felkínálják szíves olvasásra, polcon, polcfélen, ingyen. Eszembe juthatott volna korábban, mert akkor be sem tértem volna, kérem én nem vagyok olyan, tessék engem ideológiailag békén hagyni könyvek közt, majd én választok (egy szavazat), a politikai reklám ily szentélyekben nagyjából olyan, mint szentmisén szentségtelen nagyot szellenteni. Már bocsánat. Azért, ha már ott voltam, nem tudtam ellenállni Alessandro Baricco legújabbjának, mely a Hang-várak címet viseli. 2490 forint. Ahhoz képest, hogy a kötet milyen vékonyka, az ár elég vaskos. Na jó, tudjuk, nem a méret a lényeg, Bariccót meg szeretem nagyon.

Innen az antikváriumba mentem. Már régóta igyekszem megszerezni a Karamazov-testvéreket Dosztojevszkijtől, mert egyszer egy Mario Puzo-fordítás elejének idézetéért a könyvtárban átnyálaztam az egészet, és pár órás kemény munkával meg is találtam, és jó lenne, ha meglenne, mert nekem az regény teccik nagyon, és el akarom olvasni, ha lesz egy nagy szusszanásnyi időm. Karamazovék nem voltak az antikváriumban, de a tulajdonos hölggyel elbeszélgettünk rendesen.

De nem eleget. Mert mivel időm még bőven volt egy óráig, hogy teljes legyen a végzet, kerültem egyet, mégpedig a Fő téri könyvesbolt felé, ahol a kisasszony ismer, és mikor beléptem, mosolyogva újságolta: megjött, itt van A szerelmetlen város című legújabbam, az újdonság-polcon, és már adtak is el belőle. Ez jó hír. Olyan jó, hogy ha már ott voltam, körülnéztem. Bächer Ivánt is szeretem (valamint az aszpikos halat, a maceszgombóc levest, az ementálit, trappistát, a lukas csokoládét, a mogyorós csokoládét). Nagypapa hűlt helyét nem szeretem, de a nagypapáknak, nagymamáknak emléket állító könyvet Hrabal után majd ágyba viszem. Elköltöttem rá 1710 forintot, kedvezményesen.

Mindezek után az állateledel-boltba siettem, ahol kaptam macskarühre gyógyírt. Amennyiben tehát a szőrfolytonossági hiányt valóban az atka, és nem a kerítés alatt átkúszás közbeni vétkes farokhanyagság okozza, nyervogó állat e célra szentelt 400 forintért megszabadulhat a tünetektől.

Napomnak ezzel nem volt vége. Könyvtár előtt találkozom másik, nagyon távoli, városatya-feleség ismerőssel. Kikent-kifent, más szóval igényes, jól ápolt hölgy, aranygyűrű az ujján fixen áll. Mondja, de jó lenne olvasni végre, hiszen itt él az írónő, (ez én vagyok) és milyen érdekes, hogy rólunk és nekünk, de hát a rohanás kérem, annyi a munka, hogy ki sem látszani belőle, nincsen ideje semmire, rohangál, mint a mérgezett egér, ez borzasztó, ez rettenetes, nem embernek való, mondja, és hozzáteszi, ő örül, ha este megvacsoráznak, és egy-két órát a tévé előtt pihennek. Mit szólok hozzá?

Mit szólhatnék hozzá?

Gyáva féreg vagyok, asszem. Ott a helyszínen nem szóltam semmit. Illetve csak annyit, hogy én nem tudok elaludni könyv, illetve olvasás nélkül, és kétfajta írás van, az egyik veszélyes, mert nagyon jó, sokáig ébren tart, sőt, továbbálmodom, a másikból meg 2-3 oldal biztos hatású, mellékhatás-mentes altató. Utóbbi kategóriába tartozik például Kemény Zsigmond: "Özvegy és leánya" című regénye és (ó bölcsészborzalom!) James Joyce Ulyssese. Utóbbit restellem nagyon, de valahogy nem passzol a hullámhosszunk Joyce-szal.

Hazafelé már motoszkált az ötlet, de csak este, a napi tíz oldal penzum elvégzése után kristályosodott ki.

Hm. Meg lehetne menteni a hazai kultúrát. Emberek milliói falnák a nívós könyveket, mennének színházba, mintha szanatóriumba, ülnének esthosszat koncerten, vennék dobhártyaszaggató kultúrmocsok helyett a kiválóbbnál kiválóbb komolyzenei cédéket, meg jazzeket mint a patikaszert, mennének, járnának moziba, de nem ám véres-nyálkás filmekre, nem bizony, hanem igazi kultúrahordozó értékekre, művészfilmekre, mint a huzat, a kisangyal vagy a karikacsapás. A projectet ingyen adom országnak, világnak, szabadalmat nem védetem le, igaz, precíz klinikai kutatásokkal sem bizonyíttatom hatását. Szerelmetes értelmiség! Terjesszük mán' el és jó pénzért "szakértsük le" kereskedelmi médiumokban, hogy az igazi, a hamisítatlan, "márkás" kultúra élvezete fogyaszt, fiatalít és növeli a potenciát!