hirdetés

Kutyaszorító

2016. május 9. - Litera

A kutyaszorítóból még nem következik egyenesen, hogy vége van, csak egy szorító, rossz érzés származik belőle, szapora pulzus, élénk szemmozgás, megfeszült izomzat. – Ezen a héten a Litera írja a naplót, elsőként Nagy Gabriella bejegyzését olvashatják.

hirdetés

A kutyaszorító nem fémeszköz, mellyel kutyát szorítanak. A kutyaszorító egy hely, ahová a kutyákat beszorítják. Szűk utca, sikátor, többnyire zsák-, ide kergetik a sintérek a rémült ebet, hogy könnyebben hurokba fogják.

A kutyaszorítóból még nem következik egyenesen, hogy vége van, csak egy szorító, rossz érzés származik belőle, szapora pulzus, élénk szemmozgás, megfeszült izomzat. Körülnézek, minden idegszálammal a menekülőutat keresem, vicsorítok az árnyékokra, kaparom a fal tövét. Végiggondolom a vertikálisan és horizontálisan kínálkozó lehetőségeket, sok választás nincs. Zsákutcában csak előre lehet menekülni, neki a sintérnek. Vagy felmászni a falon, emelkedni a háztetők fölé, szublimálni a testet, a gondolat testét, szellemi tartalommá lenni, tenyerébe ülni a magasabb akaratnak. Ha minden kötél szakad, az ember bebújik önmagába, azt képzeli, nincs, szertefoszlik, porrá lesz, pár kupac hamu a macskakövön.

Huzamos ideig kutyaszorítóban lenni olyan, mintha tartósan vijjogna a riasztó egy lakásban, aminek nincs kulcsa. Nem dobta ki senki az ablakon, nem nyelte le, nincs.

Tágabb perspektívából rátekintve, mintha szélnek eresztené az ember az asztráltestét, s az vizsgálódna odaföntről, egy szűk sikátorban falhoz lapuló alakra látni, mely összegömbölyödik a kockakövön. Nem tűnik többnek, mint egy nagyobb bukkanó. Aztán megváltozik a képélesség, látszik az anyag szerkezete, a kő durva pórusai, hajszálerek a fában, téglában járatok, vakolatszemcsék. Por száll fel, a csukott ajtók recsegve kiszakadnak. A rogyadozó ereszcsatornákon megcsillan a kapaszkodó, a fal nem fal, a zsákutca végén álló lombos fák hegyéről egy kertbe nézünk. A felülről leskelődő szem rálát a tájra, észreveszi, amint megjelenik a távolban egy véletlen arra járó férfi, krémszínű ballonja suhog, megzavarja a jelenetet. Arrébb feltűnik egy csivitelő család, a sintér kiesik a szerepből, a gyerekei előtt sosem fogna be kutyát, mesélni szeret róla, felszegni a fejét, kihúzni magát, mosdott kézzel megmarkolni a villát és beledöfni a húsba. A háta mögé dugja hosszú botját, lehajol cipőfűzőt kötni. Gyors és határozott futással kijátszható. Fel is lehet lökni, a guggoló testhelyzet instabil. Feltéve, hogy a szereplők nem mind mi vagyunk. Ha a kutyaszorítót nem az ember gyártja magának, ha a kutyaszorító nem maga az ember.

Az eshetőségek száma nem kevés. A véletlen szükségszerűen közrejátszik. A döntés korlátozott körülmények közt is szabad. Halvány fények, erős akarat, éberség, konok, kitartó figyelem. Egy lehunyt szemhéj mögött a járható utak száma megsokszorozódik, sőt, eléri a végtelent. 

(A Litera naplójával reményeink szerint kezdetét veszi egy sorozat, amelyben olyan irodalmi, művészeti folyóiratoknak kínálunk teret, amelyek léte támogatás hiányában veszélybe került.)

 

Nagy Gabriella

 

 

Litera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Liszenko Liszenko 2016-05-10 20:03

(Nem tudom, miért, de valahogy ez jutott eszembe erről - Jean Renoir: A játékszabály - Vadászat-jelenet.)

Liszenko Liszenko 2016-05-10 19:56

http://www.criticalcommons.org/Members/kfortmueller/clips/the-rules-of-the-game-1939-the-hunt/view