hirdetés

Belépés

2006. szeptember 15.

Lábjegyzetek Platónhoz 5. - Vissza Athénba

2006. szeptember 15. – Can Togay

Most ettem, bő másfél óráig nem mehetek fürödni, ezt itt nagyon komolyan veszik, csakúgy mint a gyerekkoromban, a boglári nyaralásokkor, engem szórakoztatt a szabályok betartása. Lefekszem. Vagy mégis, még egy quarelint? Á, hagyjuk. Félálom. Le a félalvók birodalmába. Vajon ma miről fogunk írni? Felmerül egy kép.
Belátom, hibáztam. Hogy is történt?
 
Tegnap a zacskóügylet leírása hosszan belenyúlt az éjszakába. Végül kettő óra körül feküdtem le, lekapcsoltam a villanyt, lehunytam a szemem, és valami kellemes gondolatba kapaszkodva, a zacskóügy csattanója, váratlan lekerekedése ilyennek tűnt, megkezdtem fokozatos ereszkedésemet az alvók birodalmába. Első ébredésem hajnali három körül lehetett. Kibotorkáltam a kertbe, és mint a vidéki pap a terasz mögötti nagy pínia tövénél… Csak Ada meg ne tudja! Aztán, amilyen csendben csak tudtam, a szobámon át kiosontam a konyhába, a fridzsiderből vizet vételeztem, megittam két pohárral (sós, citromos halikrát ettem egész nap), majd visszafeküdtem aludni. Gondolat keresése, hol is tartottunk? Megvan! A zacskóügy még nem használódott el, megfelelő fonál le az alvók birodalmába. Hajnali öt körül újabb ébredés. Hagyjuk a píniát, Ada ilyenkor már alszik, nyugodtan kimehetünk a fürdőszobába, nem kell udvarias párbeszédbe keveredni a vécéajtó előtt.  Halk csobogások, majd vissza a szobába. Víz, fél üveggel. De ekkor már sejtettem, hogy el vagyok veszve, túl sokáig írtam, megfájdult a szemem, a fejem, ahogy az ilyenkor szokott. Talán még egy óra tartózkodást ki tudok erőszakolni az alvók birodalmában. A zacskóügy lerágott csont, más nem jut eszembe. A gondolatok átveszik az irányítást. Ez az utolsó napom a szigeten, előre látom a belső alkudozást, mi lenne, ha még egy napot maradnék? Marc-kal esetleg holnap találkozhatnék, Clio úgyis jön Pestre stb. De érzem, hogy veszett fejsze nyele. Nem menekülhetek az előre megfontolt terv elől. Fej fáj, lélek nyugtalan. Egy quarelint azonban bevehetek. Gyors kortyok. Még egy kis alvás. Kutyafuttában. Odakint csend, a kabócák még nem ébredtek fel, de valami mozgást mégis hallok. Kilépek a teraszra. Eleni és kislány – szintén Anasztaziának hívják – éppen indulnak az iskolába. Csukódik a kertkapu mögöttük. Még visszafeküdhetek. Visszafekszem. A tarkóm. A szemem. Még egy quarelint? Nem érdemes. Utolsó nap. Jövőre még két nappal hosszabban… A nevemet hallom. Eleni tért vissza. Azt gondolta, már nem alszom.
 
Délelőtt lemegyünk a városba. Amíg Eleni bankügyleteit intézi, beugrom az internet kávézóba. A tulaj persze már ismer (nagy dolog), elküldöm a tegnap írt adagot, majd Elenivel beülünk az egyik kávézóba. Gyorsan felmérem a búcsú tárgyát: vitorlások a kikötőben, a háttérben nagyobb hajók. A parton zöldség- és halárusok. Szemközt, váltakozó árnylatokban hegyvonulatok. Jobbkéz felől az Apollón templom romjai. Több quarelint nem veszek be. A kikötő bejárata előtt, sűrűn parkoló autók között konflisok, kopott szőrű gebék. Jorgosz, Eleni gyámolításra szoruló valaha volt udvarlója csatlakozik hozzánk. Váratlan fordulattal kifizeti a kávénkat, pedig én akartam, és eltűnik. Felgyalogolunk a házhoz. Már dél körül jár. Közben zakatol a fejemben a kérdés, ma megyek? holnap megyek? A házba visszaérkezve felajánlom, hogy amíg Eleni elmegy a kislányért az iskolába, elkészítem a spagettit. Paradicsomok, fokhagyma, petrezselyem, egy kis fahéj (hagyjuk ezeket a férfiszakácsművész tempókat, jó?) stb. Kész a spagetti. Eleni és Anasztázia is megérkeztek. A kislány a tévé előtt eszik, mi kimegyünk a kiskertbe. Jó a kaja, befalom, hátha a fejfájás is elmúlik tőle. Egy körül jár. Eleni ledől. Én is felmegyek a szobámba, a kabócák harsognak. Most ettem, bő másfél óráig nem mehetek fürödni, ezt itt nagyon komolyan veszik, csakúgy mint a gyerekkoromban, a boglári nyaralásokkor, engem szórakoztatt a szabályok betartása. Lefekszem. Vagy mégis, még egy quarelint? Á, hagyjuk. Félálom. Le a félalvók birodalmába. Vajon ma miről fogunk írni? Felmerül egy kép. Feltéve, ha ma este visszamegyek Athénba, azt írhatnám, hogy:
 
Az ágyban fekszem Athén Metz negyedében. A macskák összegyűltek a teraszon, néha nyivákolva egymásnak esnek. Az ablakon át egyszeriben vékony holdsugáron Platón ereszkedik le hozzám, leül az ágyam szélére. A tógás filozófus meggröbült hátán játszik az athéni holdfény. – Mi a gond, öregember? – kérdezem suttogva. Platón sóhajt: - Rájöttem, hogy félreértettem Szókratészt, és ezzel az egész európai gondolkodást hamis vágányra tereltem. Újabb sóhaj. – Ugyan már – próbálom vigasztalni – talán mégsem olyan nagy a gond…
 
Igen! Ez igen. Szórakoztató. Bárcsak már Athénban lehetnék, hogy megírjam ezt a jelenetet. Na, nézd csak, egy érv a távozás mellett? Kinyitom a szemem. Egész jót aludtam. Ez a fejfájás is mintha múlófélben lenne. Hamarosan mehetek úszni is. Ez a Platón-dolog szellemes. Egyáltalán, a naplóírás igen fekszik nekem. Szólok is a Gaál Andrisnak, nézzen bele. Feltámaszkodom. Sms-küldés. Opciók. Több címzettnek? Miért ne? Nyomkodás. Mint valami megkergült piáros: “kutyakölyköt találtunk”. Állj! Mit csinálok? Teljes black-out?
 
Jó, belátom. Hibáztam. Felhorgadt bennem a vásári majom. Nincs mentségem. Talán majd egyszer kikalapálhatom a csorbát. Addig is:
 
Athén. Hajnali négy.
 
Marc-kal voltam vacsorázni, bemutatott egy albán énekesnőnek. Hosszan kifaggattam. Elmondta az élettörténetét. Erre azonban most egyáltalán nincs idő. Ehelyett most azt képzelem, hogy lefekszem, leoltom a lámpát, és a vékony holdsugáron (kifli alakú most a hold, világít az Akropolisz felett) Platón ereszkedik le tógában, és leül az ágyam szélére. – Miért szomorkodsz, öregember? Ha nem vagyok Windischgrätz…  – Félreértelmeztem Szókratészt, az egész nyugati gondolkodást rossz irányba tereltem. Rámnéz: - Mit szólsz ehhez? Megvonom a vállam: - Ne vedd magadra. Ha olyan hülyék, hogy egyetlen félreértelmezéstől örökre vágányt váltanak. - A vágányok természete márpedig ilyen – így Platón. – Hát azért volt egy-két megálló közben, ha jól gyanítom. Platón rámnéz: - Volt. Majd: - Heidegger meg azt állítja, hogy velem ért véget a filozófia és kezdődött a metafizika. – Dicsérőleg mondja, vagy feddőleg? – kérdem. – Feddőleg. Csakis. Meg hogy félreértelmeztem a létet. – Nahiszen. Heidegger! Nem kell mindenkire odafigyelni. – mondom Platónnak. – Nem? – kérdi. – Nem – felelem képzeletemben.
Can Togay
hirdetés