Nehéz feladat úgy netnaplót írni, hogy a naplóíró egész vasárnap ki sem mozdul a lyukából. Esterházyasítva a mondatot: kutya nehéz dolog úgy netnaplót írni, hogy az ember ösmeri a vasárnapot. Feltéve, hogy nem csak intellektuális rezdülésekről, mentális pislogásokról, erkölcsi törvényekről akar számot adni e hasábokon, hanem kalandokról, külvilágról, csillagos égről. Úgy tűnik, elfogytak a külső helyszínek, marad tehát a dolgozó-cselédszoba interiorizált magánya. Egyelőre. Innen indul a mai nap. 

A félszoba egyetlen kisablaka a körfolyosóra néz, bár nézni nemigen tud, inkább a gang felé hallgat. Mindössze egy vékony metszetben látható a házbelső, egy ajtót és egy ablakot látni a szemközti oldalon, ellenben a hangokat, beszédfoszlányokat, duruzsolásokat a körfolyosók tölcsérformája hatásosan felerősíti. Ha valaki a negyediken leejti a kulcscsomóját, akkor a csattanóhang idáig ér. Mióta két ifjúsági motel is működik a házban, állandó a háttérzaj. Éjjel-nappal ejtik le a kulcscsomót, és a lift folyton a negyediken rostokol. Naplóíró meg a mondatai alján tanyázik. Tavaly pár hónapig Budán lakott, nem volt kisszoba, pontosabban egy ennél valamivel nagyobb kisszoba volt az egész garzonlakás, de a bérleményhez erkély is tartozott, az erkélyhez pedig panoráma. Voltaképpen sohse tudott az erkélyen dolgozni. Pedig nagyon akart. Akkurátusan kiült, kivitte magával a kisszéket és a kisasztalt - abban a garzonban ezek szerint majdnem minden kicsinyítve volt - leült, felnyitotta a gépet, és elkezdett bambulni. Koncentráltan bambult, nem bele a nagy semmibe, azaz éppen a nagy semmiben próbált érzékelni kisebb összefüggéseket, kisebb, jelentéssel teli semmiket. A látvány egészét parcellázta darabokra. A Körszálló kétharmada, az Érsebészeti Klinika új szárnya, a Nyúl utcai sarokház legfelső emelete - ezeket látta. És meghallotta a csendet. Zajok után fülelt, így egy idő után már felhozta a szél a fasori villamosok jellegzetes búgását is. Ez a villamoshang otthonos volt még, de a madarak csivitelése őszintén meglepte. Fülön ütötte. Olyannyira, hogy amikor a garzonelhagyás után pár héttel Bécs egyik külső szegletében, Heiligenstadt szellős erdejében bandukolt, akkor tudatosult benne, hogy ezt a madármorajt ő pár hónapig alanyi jogon élvezte, nem kellett hozzá kirándulnia. Vagyis az egész élete kirándulás lett pár hónapig.

Valahogy itt visszhangzik most körülötte az egész hét. Távolabbról nézi. Mint élményt és mint írásanyagot. Saját magát is, innen az eltávolított harmadik személy. A naplóíró délutánig lassított személy, utána azért gyorsított lesz. Kibiciklizik az Északi összekötő-hídig. (Évekig az ilyen tulajdonnevek helyesírásán bukott meg ortográfiából. Fellebbezni egyetlen egyszer tudott érdemben. A kérdés a következő volt: „melyik a helyes alak: négyoldalas vagy négy oldalas?” Naplóíró bekarikázta mindkét alakot, erre a dolgozatjavító tanár keresztülhúzva a számításait, rossznak minősítette a megoldást. Mondván csak a négyoldalas a helyes alak. Mondatba is tette: „Négyoldalas fogalmazás a lecke”. Naplóíró replikázott. Ha a hentesnél oldalast kérek, és nem hármat vagy ötöt, akkor azt mondom, hogy „négy oldalast kérek.” Ezt nagy nehezen elfogadta - nem a hentes, a tanár -, majd hozzátette, hogy ő nem jár henteshez.)

Ahogy felteker végig a rakparton Újpest irányába, mintha mozgóképet vetítenének a baloldalon. Gyorsan kiér az újlipótvárosi, néhol még keramitos utcákból, szembetalálja magát a Margitszigettel. Eszébe jut az év, amikor minden reggel körbefutotta a szigetet. A Dráva utca után beljebb vezet a pálya egészen az Árpád hídig. A Dagály mellett a jellegzetes édeskés klórszag, utána kanyar jobbra, az út rosszabb, a Rákospatak újra a medrében, pár hete a hídig tetőzött. Aztán új városrészen halad keresztül. A gyárnegyedet lebontották, ipari síncsonkok kutyatejjel, új lakópark tanyázik a part mellett átadásra készen. Feljebb a Gyöngyösi utcánál már át is alakult a sokszor megénekelt Váci út. Sztrádahangulatban ér az ember Újpest városkapuig. A vasúti megállóhely mellett felteker a hídra. Gyerekkori játék, hogy külön versenyt rendez. Előbb kell átérnie, mint a következő szerelvény. Ha nagyon akarná, tudhatná a menetrendet, de inkább nem nézi meg. Egyszer, kiskorában nagyon megijedt egy dudáló szerelvénytől. A peronon biciklizett, biztonságos távolságban a sínektől, a hang hatására leesett a Csepelről. Azóta ez a vonat a biztonságos félelem. Egyre gyorsabban halad a felújított hídon. Rossz úton tévelygő gyalogosokat kerülget. Átér. Előbb, mint a vonat. A visszaút, talán még ennyire sem érdekes. És újabb hét kezdődik. Immár napló nélküli napokkal.