Bevallom soha nem hallottam a Lara névről, mielőtt megszületett a kislányom, az édesanyjuk találta ki, hogy nevezzük a lányt Larának, én ragaszkodtam a fiúnál a Pálhoz, így lett belőlük Larikaréka és Mátépál. Szóval Laurázsiában ébredtem. Meseországban. Hanyagoltam a Himnuszt, a tévét, videóm, dévédém, cédéjátszóm nincs, viszont van egy diafilmvetítőm és egy piros kerékbilincsem. Netrográd vagyok, szeretem a régi dolgokat. A diafilmvetítőt a Puskin utcai szakszervezeti székház gondnokától vettem néhány éve ötezer forintért, járt hozzá vagy negyven diafilm és egy mikulás kabát is puttonnyal. (Pluszban szereztem száz széket is, a Rácz kert székeit, Maci és Szabó Laci legalább egy hónapig raskettázták és festették, hogy aztán az egész az enyészetté legyen.) Unom a vasárnap reggeli ertéeles japán rajzfilmeket, ha tehetem diafilmeket vetítünk. Egyedül voltam, magamnak vetítettem. Vetíteni jó, játszik az ember a vetítővel, mint egy szabásmintával. A matracom mellett van egy dínós plakát, Laurázsia van rajta. Laurázsiára vetítettem a képeket. Sötét van, bent a lakásban is kinti csönd. A Picurka és barátait vetítem a dínókra. Nem tudom, hogy hogy jön át a képeken, a netrográdon az, hogy egy Ovirapter hajt fejet egy kisbabának. Nekem szép. A diavetítés egyébként fejleszti a gyerekek egyensúly-érzékét. A gyerekek versengenek, hogy ki tekerje a következő kockára a filmet, és ki tudja eltalálni azt, hogy keretbe kerüljön a világ. Hogy pont megtalálja az egyensúlyt. Akár a kenuban vagy a karatében. Készítek még egy fotót Laurázsiában, egy kiscica lehell csókot a Laraszaurusznak (a Dinokkió női főhőse). Lassan kivilágosodik, valahogy vissza kell térnem a mába. Ma szmogriadó lesz, nem ülhetek autóba, nincs is kedvem, az utolsó naplóíró nap van, pöcsölök még egy kicsit otthon. Ma nem ülök autóba, bár mégis beülök, mégegyszer meghallgatom Péterfy Borit, mielőtt kiküldeném a húgomnak Párizsba. Beülök a piros Skodába. Az autó csomagtartójában van egy piros kerékbilincs. Néhány napja találtam a Puskin utcai posta előtt, valaki levághatta a kocsijáról. Rohadt nehéz egy kerékbilincs. Napokig pihentettem a csomagtartóban, de most felviszem a lakásba, előre megfontolt irodalmi céllal loptam el. Merthogy minden irodalom. Minden napló, minden egy hatalmas monológ. Letörlöm, majdhogynem be is balzsamozom a kerébilincsemet. Felragasztom a kislányom pörgősruhás képét Aztán felragasztom az ikreket. Nem voltak velem ezen a héten. Vagyis velem voltak. Hatásvadásznak tűnik, de mi nem az…Lebilincselőek.