hirdetés

Litera-napló 1.

2008. március 10. - Konrád György

A sorstól minél több bámészkodást kért, és minél kevesebb erőlködést. Ha elutazott is, mindig visszajött, hogy nézhesse a menyasszonyi ruhában álló meggyfát, és rákönyökölhessen a vörös márvány sírkőasztalra, amely alól a halott elporladt. Meghitt ágyában is utas volt, otthonosan idegen. A maga útján közeledett valamihez, ami őt meghaladta. Nem látta értelmét annak a kérdésnek, hogy ki tud többet, mert aki igazán tud, az olyan mint a bárány.
hirdetés

Élt egyszer egy ember, aki igen régen, egy nappal április elseje után született a kos, a kakas és a skorpió jegyében; és ahogy kidugta a fejét az anyja testéből, rögtön gondolkodóba esett, hogy vajon egészen megszülessen-e, vagy már az emberré válás kezdetén megálljon-e ezen a bonyodalmakkal járó úton, és netán visszaforduljon-e. De ha már benne van, vagyis odakünn, akkor gyerünk! elordította magát, jöjjön a levegő a torkán át a tüdejébe, és ez jó döntés volt.

Kötetlen állapotában ez az ember előrehaladott korában is jól van, nincs mitől félnie, és nincs mit elveszítenie, beéri azzal, amit adnak neki. Kedveli a nyílt helyzeteket, és nem látja szükségét, hogy célirányosan mosolyogjon. Nehezen bírta a hivatalokat és az üléstermeket, az üres beszédektől vad türelmetlenség fogta el, és elinalt. Kelletlensége az idők során riadozó képtelenséggé változott; igyekezett hamar elpárologni olyan helyiségekből, ahol sokan vannak és egyvalaki beszélt; az első sorban, középen is jól tudott aludni.

A sorstól minél több bámészkodást kért, és minél kevesebb erőlködést. Ha elutazott is, mindig visszajött, hogy nézhesse a menyasszonyi ruhában álló meggyfát, és rákönyökölhessen a vörös márvány sírkőasztalra, amely alól a halott elporladt. Meghitt ágyában is utas volt, otthonosan idegen. A maga útján közeledett valamihez, ami őt meghaladta. Nem látta értelmét annak a kérdésnek, hogy ki tud többet, mert aki igazán tud, az olyan mint a bárány.

Emigrációban van itt, idevándoroltak az ősei néhányszáz éve, a fennálló elviselésének a tudománya foglalkoztatja. Annak a kapunak a közelében marad, ahol le akarták lőni. Hozta magával az atyafiságot, nehezül a hátizsák: beszél sok más gyerek és felnőtt helyett, akik már nem élnek, vagy mert megölték őket, vagy mert elhaltak útközben.

Dolgozik, jön-megy, ezzel-azzal egy asztalnál ül, aztán lefekszik egymagában, vagy a párja mellé, forgatja a napirend kerekét, szép álmokat! Senki ellen haragot, vádat nem táplál, vele szemben sincsen tartozása senkinek. Körülállják a tettei, leselkednek rá a mulasztásai. Semmisségét is látva, jól van. Az a jutalma és a büntetése, ahogy az idejét tölti: a hetedik nap az állandó idő.

Megyek a zsúfoltságban, próbálok megnyugodni az utcán, védett ülőhelyeket keresek, magam elé teszem a papírt és a tollat, tárgyammá teszem, kiírom és eltávolítom magamból a bennem leülepedett ostobaság és rosszindulat egy részét. Biográfiám eseményes részét, a leghosszabbat befejeztem; körüljárok egy kezem ügyébe került, sorsomtól kapott történetet. A csoportfényképből egy-egy arcot kiemelek, népes kíséret jön a nyomában; abból, ami történt, aránylag sok minden van még a fejemben, elpiszmogok vele a szobámban.

Kiterjedtem és összehúzódtam, még érzékelem a rám irányított mosolyt és elutasítást, mint a hőmérsékletet. Ha szidalmaznak, nem is hallottam, a rágalmazást nem adom vissza. Ha a gazfickók nem jönnek ide, és nem ütik ki a kezemből a kávéscsészémet, ha megvannak maguknak, akkor azok a gazfickók csak pöffeszkedjenek, ahogy jól esik nekik.

Aki túlél, az legyen túlélő, baromi szívósággal méghozzá. Szegényeket, bolondokat védtem, balszerencséseket, kelet-európaiakat, balkániakat, kollegákat, disszidenseket, üldözötteket, bebörtönzötteket, kitaszítottakat; volt elég áldozat, akinek a nézőpontját használhattam, noha nem volt bennem semmi ellenérzés a szerencsések, a gazdagok és a hatalmasok ellen. Még szeretni is lehet azt, aki a sorsjátékban a főnyereményt húzta ki, és azt akinek a horgászbotjára percek alatt ránehezedik a nagy hal, sőt, még azt is, akit a legszebb lány kér föl a bálon.

Világos, hogy a kos kezdi a körjáratot a napon belül és a csillagjegyek között. Ő a kezdeményező, amíg bele nem mar hátulról a skorpió, személyem másik összetevője, a fájdalom odahúz az asztalhoz, a tudat a saját farkába harap. Közben azonban megengedhetem magamnak, hogy nagy nyugalommal írjak. Régi mesterek szerint korunk igazi műfaja a regény, mert minden belefér.

El is mehetek innen, vissza is jöhetek ide, ez a könyv pár évre kedvet ad nekem az élethez, ráadás csupán, és az is elviselhető, ha meg sem írom. Megemlítendők éjjelenkénti furcsa felkeléseim, hirtelen a fuldoklástól rémülök meg, attól, hogy egyszer csak nem tudok lélegzetet venni. Telefon jön, általa megértem, hol vagyok, szemlét tartok a jelenlévő és az eltávozott hozzátartozók fölött. Most kellene abból a pálinkásüvegből húzni egyet, és kimenni az erkélyre, letelepedni a nádkarosszékbe, és szemlélni a hegykoszorú fényeit, az erkély virágait, odalenn egy magányos baktató férfi menetét.

Amíg élek, adjam, amim van, és tegyek róla, hogy legyen mit adnom; ha kedves vagyok, akkor az a jutalmam, hogy egy kedves emberrel élek együtt, ha undok vagyok, akkor az a büntetésem, hogy egy undok alakot kell elviselnem; ha mondtam egy ostobaságot, akkor ezzel vágtam fejbe magamat; a pokol talán nem is a többiek, hanem én magam, bezárva egy sötét szobába, amelyben csak egy képernyő világít, és azon mindig csak saját magamat látom.
 
A regény nézőpontja a szerzőé, akkor is, ha sokalakos, akkor is, ha énregény; figurái beszédhelyzetek: befesti az arcát, hogy ne féljen beszélni. Olyan könyvet szeretnék írni, amely mellől bármelyik pillanatban elszólíthatnak; a fonalnak ott van vége, ahol elszakad.
 
Az írásaimból élünk, azon kívül némely estén eladom a nyilvánosságnak a brummogásaimat. A sejtéseimet szavakra váltom fel, azokért pénzt kapok, vannak olvasóim, így a családnak megvan, ami kell. Ma még mérsékelten, de piacképes vagyok, írok, beszélek, máshoz nem értek. A fűtés, a koszt és a gyerekruha sokba kerül. Hagyni kellene valamit a feleségemre, és a gyerekekre, hogy akkor is megéljenek, amikor már nem leszek velük.
 
Bámulva az anyák hihetetlenül bonyolult munkáját, az apák ne adják át magukat a gyengeség hisztériáinak. Vannak szokások és elvek, amelyeknél nem lehet jobbat kitalálni, újra és újra fölfedezik őket. Egy nemzedék elhajol tőlük, a következő majd visszahajol, és átugorva a szülőket, visszatér a nagyszülőkhöz. Egymást követő hullámok bölcsessége, az érkező igazolja a távozót; engem meg uralma alatt tart a folytatódás veszekedett mániája és nagyszerű képtelensége.
 
Hogy mire biztatnám az olvasóimat? Szíveskedjenek az emberiség fenntartásán munkálkodni, és ha lehet, bírják ki egymást. Az irodalom alaphelyzete az, hogy az író emlékezve tanakodik. Nem az olvasók elismeréséért írok, hanem azért, hogy ez a szövegdarab meg legyen munkálva, és hogy ennek az alaktalan, sejlő, és megszületni akaró gondolatnak alakot adjak.
 
Az adás értelme maga az adás. Az első lépés a naiv ránézés, a szívből jövő elcsodálkozás; aztán jön a pontosítás, az egyelés, az összevonás, és láss csodát: a valódi szöveg kidomborodik a papírról. Miért éljek? Csak. Mert jó. Mert akkor is jó, ha nem jó.

Konrád György

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.