Loliták
2006. december 29. - Esze Dóra
ED villámgyorsan visszatette a könyvet, és nem közönséges gyötrelmek közepette kivárta a másnapot, amikor érte ment. Az égvilágon semmi kedve nem volt ugyanis ahhoz, hogy a felbukkant alak jelen legyen akkor, amikor ő belép az időből kiszabadult néhány perc alatt felderengő új világ kapuján.
- 2006. december 29.
Mióta ember néz az égre, nem hagyja őt élni a szinkronicitás. Ma reggel eszembe jutott a Lolita. Sajgás. Innen ezerfelé lehetne ágazni, legyen hét.
1.) Kevéssel dél előtt becsörtetett Mihály, a kilenchónapos weimari vizsla, mögötte úszott a levegőben a Műfordítók Egyesületének leghíresebb Márton Róza Krisztinája. Mivel a kutya Rilkével együtt semmi perc alatt szétverte volna a lakást, és szegény Tomi papagáj is tébolyodott üvöltéssel rótta a köröket a konyha és az ebédlő között, úgy döntöttünk, két csapatra oszlunk, kutyák egy-egy gazdival azonnal ki, én meg követem őket a serdületlenekkel, amint lehet. Villámkészülés: pisis bugyi-harisnya-trikó (igen) -nadrág le, tiszta fel, minderre sínaci-csizma-sapka-sál-kabát (2x), fél óra és pikk-pakk kész, irány a Duna. Ahol egyszer csak azt hallom, hogy MRK és én minden átmenet nélkül Nabokovról kezdünk beszélgetni.
2.) Sok évvel ezelőtt MRK elkezdte olvasni a Lolitát magyarul, majd félretette. Aztán elment New Yorkba, és kezébe került a regény Alfred Apple junior jegyzeteivel ellátott kiadása. AAj munkája még az e tekintetben jól eleresztett angolszász irodalomtörténetben is elszigetelt jelenség, minden vonatkozásban rendkívüli, ennek valószínűleg egyetlen oka maga a Lolita, erről később. MRK megmételyeződött.
3.) Amikor ED minden osztálytársa ezt a könyvet olvasta, ő csakazértsem vette kézbe (kamaszkor). Majd 1990 egy februári kora délutánján a Moszkva téren várt valakit, aki késett. ED egykedvűen őgyelgett, szemét végigjáratta a könyves bódé pultján. Ha már úgyis arra jár, gondolta, legyen, hanyagul kinyúlt a Lolitáért. Felütötte találomra. Pillantása a következő szavakra esett: „...gyönyörű fiús térdeit hajlítva kelt át a táguló téren...“. ED tovább olvasott. A szíve zakatolt, álmatlan-koplaló-elveszett szerelembeteg, bármely percben kardélre hányhatja a féltékeny férj, mégsem tehet egyebet, olvas mohón, cikázó szemmel, kóvályog a csillagfényes őspark (együttérző) szenvtelen tölgyei alatt, neki ez jutott, lábnyomokat keres a hold (sápadt? egye penész, legyen sápadt) fényénél. Nevezhetjük meghatározónak a pillanatot, de akkor nevezzük annak az áramütöttek esetében a kétszázhúsz voltot is. És ekkor... ó, lelketlen, gonosz bohózatok történelemformáló ereje, megjelent a metrókijáratnál az a személy, akire ED várt. ED villámgyorsan visszatette a könyvet, és nem közönséges gyötrelmek közepette kivárta a másnapot, amikor érte ment. Az égvilágon semmi kedve nem volt ugyanis ahhoz, hogy a felbukkant alak jelen legyen akkor, amikor ő belép az időből kiszabadult néhány perc alatt felderengő új világ kapuján. A varázslat jött és tovasuhant, de ahhoz elég volt, hogy ED rögtön tudja, melyik a nagyobb szerelem. És akkor finom voltam.
4.) Egy este ED akadémikus körökkel színezett társaságba szivárgott be, afféle imperialista kém módjára. Akadémikus körök Nabokovot emlegették. Körülbelül így: „Persze, hogy mindent kiadtak tőle itthon, még a hetvenes években. Minden orosz zsidót kiadtak. Dehogy halt, él még!“ Mindez 1997-ben történt, Vladimir Nabokov 1977-ben hunyt el. Családja 1919-ben menekült el a kommunizmus elől a Szovjetunióból, számára haláláig eleven kín volt, hogy nem léphetett többet orosz földre. Életműve javarészét ékes angol nyelven írta, magyarul először 1987-ben adták ki. És ahol antiszemita embertársai szimpátizáltak a személyével, mert paramétereik szerint átment a teszten, onnan már-már gyűlölködve, tüntetőleg kivonult. ED-nek ekkor egy vicc jutott eszébe, New York-Moszkva-Volvo-Volga-osztogatnak-fosztogatnak. Meg az, hogy Pierre Richard és közte több a hasonlóság, mint amennyinek ő örülni bír.
5.) Alfred Apple junior? Valójában kifejezést kellene alkotni a munkájára. Gyúrni egy szót a halottkísérő szellem, a természetellenesen múltba látó régész és a lakható tér minden zugát ismerő levegőtündér tevékenységéből. Előtte persze nem ártana megalkotni az elnevezést a nabokovi gondolkodás nyelvkatedrálisára, valahol a mandala, a rózsaablak, a három dimenziós labirintus közös mezsgyéjén. AAj szédült, boldog alázattal, szinte hiánytalanul tárja fel a több ezer (konkrét adat) szálból álló irodalmi keresztreferenciák és motivikus utalások szövedékét. Mely igazán semmihez sem fogható, semmihez a világon. Mondhatnánk, hogy bámulatos, de nem fejeznénk ki magunkat elég pontosan: ha kellően közel megyünk hozzá, rettenetes félelmet kelt. Pedig, kedves gyerekek, ez csak irodalom!
6.) Nabokov rendre panaszolja, mennyire sivár lett az 1952-es Lolita az eredeti oroszhoz képest, mi gazdagságról kellett lemondania, amikor megírta azon az ő kis makogó angolján... Képzelhetni. Nincs oldal a regényben, amelyen ne kellene egy-egy szót angolról angolra fordítani az anyanyelvi olvasók számára (ED egyetemista korában csak a „gyöngyházfényű“ szóra öt variációt számolt össze, jelentéktelen részlet). Igaz, ezt a gesztust is AAj tette meg az író helyett. Nabokov, mint tőle halljuk, nem ismerte hozzá eléggé a célnyelvet.
7.) Valamire való magazinban a lolitás divatsztori most már szerkesztői minimum. Értik alatta a még annál is fiatalabb modelleket. Úgy látszik, Nabokov nyulai nem képesek elfogyni a cilinderben. A Lolita legkezdetlegesebb mesterhúzása, hogy túlnő az alapötleten. Az aranymetszés pontján óriási, részletező, kidolgozott ellenapparátussá válik. Csak el kéne olvasni.
P. S. A Sziámi Songwriters gálájáról igazoltan hiányoztam. Viszont elindultunk a Prae előszilveszterére, ahonnan átmentünk volna az Írók boltja azonos elnevezésű zsúrjára. Nekirugaszkodtunk vagy hatszor, szesztartalmú folyadék is volt nálunk, de a búcsúkísérleteknél kiütéssel győzött a zokogás. Pedig ez már összesen három netnaplózható irodalmi rendezvény lett volna.
Hozzászólás