hirdetés

Lully és a halál

2010. május 2. - Csehy Zoltán

Otthon teszteket készítek, miközben Lullyt hallgatom, az Acis et Galatée végét, amikor Polyphemos egy hatalmas sziklával halálra zúzza Acist. Ez legalább korrekt halál. - Csehy Zoltán naplója
hirdetés

Mint egy olasz futballedző, mondja Bánki Éva a szerdahelyi Bonbón Szálló  előtt, ahová elémentem, miután meglátta új, tavaszi frizurámat. Rövidre, mondtam, és ez lett a vége (epigramma helyett haiku), de mertem is volna reklamálni, mikor a borbélyom országos testépítőbajnok, legalábbis annak néz ki. Hosszas, üde csevegés, Éva minden története félig-meddig kész novella, örvényeket teremt maga köré és beszippant, vendégünk hahotázva jött ki a toalettről, otthagytam ugyanis egy operakalauzt, és kiolvasta belőle, hogy milyen képtelenül ostobán halt meg Lully. A király felgyógyulásának örömére épp a Te Deumát vezényelte, és a tempót jelző bottal véletlenül rácsapott az egyik lábujjára: a seb elüszkösödött, és a (pénzsóvár, zsarnok, gátlástalan franciaként amerikai szemmel bemutatott) zeneszerző belehalt a fertőzésbe. Az abszurd halálok egyik legszebbike, kétségtelen, a szőlőszemtől megfulladt Anakreónéval és a sas által leejtett teknőccel fejbekólintott Aiszkhüloszéval vetekszik. És ráadásul még a két utóbbival ellentétben igaz is. A halál viszont nem tréfa: Éva épp egy haldokló mellől jön, Nagymegyerről.
Ebéd a Villa Rosában, ez a város legjobb étterme, itt ültünk nemrég Szigetivel és Esterházy Péterékkel is ünneplőleg, Flóra természetesen ugyanoda akar ülni, alig lehet lebeszélni, a gyerekek elképesztően konzervatívak.

A teraszon ebédelünk végül, tavaszias légkör, üdeség és erő. Főbb témák: könnyebb-e krimit írni, mint egy minimalista regényt (nem), hogy miért olyan jó a kortárs opera (szerintem), hogy hogyan éltek feleségemék a tanyán (Bufa története a családi legendárium konstans része), az intézői házban, hogyan vettek az orosz katonáktól egy komplett terepjárót, hogyan vadászták-halászták tele a létezést, vertek hidat, szedtek margarétát. Szinte látom, ahogy szöveggé válik, hallom a billentyűzet kopogását. És még most is kijárnak kerékpáron az elveszett paradicsom (a férfias kihívások földjének) romjait nézni, miközben felépült a faluban az emeletes, három gyerekes, komfortos élet. Végül is Prospero is unta magát a szigetén, ahol mindenek ura volt, a civilizációba vágyott vissza, az intrikák világába, de ha folytatódna a darab, bizonyára ő is visszaszökne az általa teremtett valóságok világába.  Hosszú, kellemes ebéd, közben bukfenc a fűben, bukfencek a témákban. A csúszdáztatás közben átpillantok a szomszédba: itt soroztak be egykor katonának, itt volt a katonai parancsnokság, fel is jön picit a fácánleves.

Elkísérem Évát Pozsonyba, nem akarja hagyni, de miután a feleségem hosszan beszél neki a kábítóinjekciós rablóról, aki a központi vasúti pályaudvaron garázdálkodik, mégiscsak együtt megyünk. A nagy csarnokban a földön egy férfi fekszik, egy másik rajta, egészen valószerűtlen, hogy szerelmi lelkesedésük héja-nászát akarnák itt és most megélni, ez nyilván a kábítóinjekciós rabló éles akcióban, most rabolja ki elcsigázott, rózsaszín elefántokat vizionáló áldozatát (ó, a rózsaszín elefántok, a brüsszeli Delirium tremens jut eszembe, ahol vulkanikus hamu ide vagy oda, életem eddigi legjobb sörét ittam). Később kiderül, csak két szurkoló, akik lelkesedésükben leestek a lépcsőről, miközben a Delirium Tremensbe tartó vonatra igyekeztek. Csalódottak vagyunk.
Otthon teszteket készítek, miközben Lullyt hallgatom, az Acis et Galatée végét, amikor Polyphemos egy hatalmas sziklával halálra zúzza Acist. Ez legalább korrekt halál.

Csehy Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.