De mit mondjak annak az átkötő útnak a környékéről, mely Szentendrét köti össze a püspökmajori letérőtől Pomáz új építésű alvótelepével?
Pedig milyen szép szó az, hogy Püspökmajor. Bár mitől szép egy szó? Mondjuk attól, ha valami régies hangulatot áraszt? A püspök foglalkozása ma is létezik, de van benne valami archaikus tartalom, a majorról nem is beszélve. A major helyén manapság golfklub üti föl a fejét, a püspök helyén meg annyi mindenki, néha még valódi püspök is.
Elég az hozzá, hogy ezt a két elit negyedet összekötő út épp olyan siralmas állapotokat mutat. Ha Pomáz felé hajtunk, az úttól jobbra ligetes, vadvirágos mezők – lennének, ha nem hordanák oda szemetjüket a – kik is? Helybeliek? Vagy direkt az ő bosszantásukra a valahol máshol lakó trabantosok? De akkor ki önti az ő ablakuk alá?
Apám, ha most ezt neki adnám elő (és nem ide írnám egy virtuális tér domboldalába, ahogy bükkfa oldalába volt szokás régen monogrammokat vésni), már rég azt mondaná, hogy minek dühöngsz olyasmin, amin nem lehet segíteni. De tényleg nem lehet?
Amíg az egyetem vasútállomásán a vonatra vártam, és élveztem a szeszélyes nyár enyhe napját és átvonuló felhőit, elnéztem a bőséges csapadék miatt a mostanában megszokottnál nagyobbra nőtt vadvirágokat, arról próbáltam meggyőzni magam, hogy a világ nem is pusztulásba rohan, hogy amit én romlásnak, rútulásnak érzek, az nem az. - Előkaptam pedagógus naplómat, és pár oldallal odébb, mint ahol az előző vers van, belevéstem:

A szépségről

Semmiről sem mondható
teljes bizonyossággal, hogy
csúnya. Inkább túl közelről
vagy túl távolról nézzük.
A rend is mindig máshol borul
föl és billen helyre.
Egy szürke kis gaz közelről
kék virágokkal zsúfolt édenkert.
Méhek rajzanak körülötte.
Egy ronda betonfal közelebbről
titkos járatok rendszere kristályok
és cementszálak között.
Odébb a pipacsról épp most
hullik le egy kifakult szirom.
Távolabbról egy nagyvonalú
épület nyers hátsó fala,
mint a templomi
kőszobrok kifaragatlan oldala.
Nincs rondább egy virágnál,
egy naplementénél,
egy meztelen fiatal nőnél.
Szép a felhős ég,
az öregek aktja,
az elszáradt növény szár.
Csak rosszkor nézzük.
Aki rosszkor született,
semmit se láthat szépnek.

Ezt persze nem magamról gondolom. Én nyilván nem születtem rosszkor, mert nagyon sok dolgot látok szépnek, még ha ez a szépség múltbéli eredetű is. Látom, hogy az élet szép, és ennek a szépségnek a lyukain át megint magára szépségre látok. Isten a földet hét réteg szépséggel terítette le, mint a keleti főúr a sátrának alját hét szőnyeggel. A lyukakat még el lehet bújtatni egymás alatt.

VÉGE