Állítólag Viktor E. Frankl mesélte Irvin D.Yalomnak: Két szomszéd összevitatkozott. Az egyik azt állította, hogy a másik macskája megette a vaját és kártérítést követelt. Mivel nem tudtak megegyezni, elmentek a falu bölcséhez. "Mennyi vajat evett meg az a macska?" Kérdezte a bölcs a vaj gazdájától. "Öt kilót", mondta az. A bölcs megfogta a macskát és lemérte. Éppen öt kiló volt. "Na, akkor megvan a vaj", mondta. "De hol a macska?" Ma egész nap macskát kerestem.

     Egy valamiért föltétlenül érdemes volt megtanulnom németül. Így közelebb kerülhettem Celanhoz. A fordító teljesen esélytelen. Előbb a megszólalásba, a hiábavaló szavak dögkútjába, aztán a Szajnába fojtott szavak. Valószínűleg mégis a Mirabeau hídtól indulok Tübingenbe. Hetek óta ezen gondolkodom. (Hátborzongató egybeesés: egy, a számomra teljesen ismeretelen amerikai, hat éve, az Avenue Emile Zolát mérve lépteivel, szinte szóról szóra a szavaimat írja.)

 

 

     Viktor Frankl egyébként írt egy igen fontos könyvet: "Trotzdem ja zum Leben sagen" (Mégis igent mondani az életre). Nem tudom, létezik-e magyarul, ha nem, baj. (Most látom: állítólag kiadták 1988-ban, "...mégis mondj igent az Életre" címmel. Én viszont azt kérdeztem, hogy létezik-e magyarul...) Többek között arról ír, ha jól emlékszem (ha rosszul, az sem baj, mert amit mondani akarok, Viktor Frankltól függetlenül is igaz): Extrém helyzetben mindig a jobbak pusztulnak el, és a silányabb lesz a túlélő. A ravaszabb, erőszakosabb, könyörtelenebb, gátlástalanabb. Az érzékenyebb, a tisztességesebb, a tisztább ott marad. A túlélők társadalma tehát minőségi romlás az odaveszettek "társadalmához" képest. (Ha úgy tetszik, gondolati, fogalmazási variációja az alábbi passzusnnak: "A történelem két fél versengésével, majd ellenségeskedésével kezdődik. A versengés, acsarkodás és háborúskodás kifulladását követően mindig egy harmadik, a barbár kerekedik felül. Akármennyit képezze is magát, ugyanaz a barbár marad, egy fejlettebb hatalom álarcában. Újabb vetélkedés, harc, újabb kifulladás, és a következő, törvényszerűen még barbárabb hatalomra kerülése stb. A folyamatos hanyatlás, az elbarbárosodás, vagyis a civilizáció története ez."

     Tovább Frankltól: Az élet folyamatos párbeszéd. Minden pillanat egy megválaszolandó kérdés, megoldandó feladat. A mi feladatunk, hogy lehetőleg minél több alkalommal helyesen válaszoljuk meg az élet által feltett kérdéseket. Nem a nyelvvel, hanem a cselekedeteinkkel. (És ebbe értsük bele a nem-cselekvést is.) Tehát nem az a fontos, hogy mi mit várunk el az élettől, hanem hogy mit vár el tőlünk az élet. Ha ennek sikerül megfelelnünk, összehangban tudunk élni a világgal és önmagunkkal. Akármilyen szélsőséges helyzetben legyünk is. Többek között erről írtam a "Nyolc perc"-ben, és talán erről írok most is. Hogyan válaszolhatók meg a kérdések abban a helyzetben, amikor éppen eltűnik a hang. Hogyan lehet megfelelni a hang eltűnésekor az élet elvárásainak. Most Giorgio Agambent kellene idéznem, de inkább megjegyzem ezt a csapást, és majd máskor és máshol.

     Délután fél óráig kerestem egy cetlire fölírt szöveget, amit be akartam illeszteni egy már évek óta nem írt szövegbe. Aztán lassan derengeni kezdett, hogy nem létezik a szöveg, csak álmodtam róla. Az embert teljesen összezavarja, ha a macskát keresi.