hirdetés

Ma jó napom-pom-pom van

2018. november 30. - Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem

Az élénk beszélgetés közepén megint egy gyermekirodalmi kurzusos pillanat tolakodik a gondolataim közé, ahogy az egyik hallgató Békés Pál A kétbalkezes varázslóját elemezve főszereplő helyett főszeretőt mond. Felnőttolvasat. – A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem naplóját Petres Csizmadia Gabriella írta.

hirdetés

Perceken belül megkezdődik a december, már az ablak alatt rázza a csengőjét. Éj-mélyből fölzengve. Weöres tündére még a szemem előtt táncol a tegnapi gyermekirodalmi kurzusról, pam-pa-ra, pam-pa-ra, pam-pam, minden évben lekopogom a ritmust az aktuális csoportomnak, minden évben azonosítják is a verset. A múlt héten egy budapesti gyermekirodalmi konferencián hallottam, hogy nagyon sok felnőtt számára a gyerekkorban megismert költészet jelenti „a tulajdonképpeni" költészetet, a versélményt, a bensőséges líratapasztalatot, mert a felnőtt költészettel nem sikerül semmilyen valós kapcsolatot teremtenie. A gyereklíra képezi a közös(ségi) verstudást. Kulcs a hallgatókhoz, Nyitrától Nagykaposig.

Ma újabb szimpózium, ezúttal szervezőként vagyok jelen, Dunaszerdahelyen. Reggeltől feszített ritmus, kávékóstolás, ebédellenőrzés, programegyeztetés, aláírás, szinkópaként lüktető izgulás a zökkenőmentes rendezvényért. Kezdés előtt vendégváró mosoly. A teremben gyűlnek az ismerős arcok, biztató tekintetek, barátságos kézfogások. A mosdóban egy pillanatra szembe nézek magammal, Csukás István borzas hajú Picurja vigyorog vissza a tükörből, ma jó napom-pom-pom van, dúdolom együtt a meselánnyal. Állok elébe.

Pár perc késéssel indítjuk a programot. Megnyugtat a moderátor eleganciája, az előadók határozott koncepciója, a hallgatóság finom elcsendesülése. Az első témakör „a reformok bűvöletéről" szól. Parttalan a téma, átfoghatatlan a sokféle igény, utánozhatatlan a finn csoda. Végigfutjuk az utóbbi harminc év pedagógiai reformkísérleteit, de az előadók nagyon gyorsan megfogalmazzák a konzekvenciát, hogy sem Az iskola szelleme, sem a Konstantin projekt, a Millennium projekt, a Tanuló Szlovákia nem szült szlovák csodát. A délelőtt lendületével szaporodnak az ironikus megjegyzések („Huszonkilenc év alatt húsz iskolaügyi minisztere volt Szlovákiának, és mindegyik készen állt egy új reformra."), előbújnak a szándékoltan parodisztikus szlogenmondatok („A változás benned van!"). Ebéd előttre már el is hisszük, hogy káosz nélkül nincs rend, és a közoktatásra vonatkoztatott reform fogalmáról még lefejthetők a hozzátapadt negatív konnotációk.

Hosszúra nyúlik a vita, megkondulnak a harangok, megkordulnak a gyomrok, de újabb és újabb hozzászólási igény mutatkozik. Enni vagy nem enni? Szalad a másodpercmutató az órán, töröm a fejem, hogyan csalogathatnám el a társaságot ebédelni. Az egyik hozzászóló észreveszi a mocorgásomat, megsajnál, segít elvarrni a vitát. Az étteremben távol sodródom a férjemtől, ő a kollégáival magánbeszélget, én a vendégekkel munkaebédelek. Nem bánom, mert kellemes a társaság, őszinte figyelmet látok az arcukon. A férjem a háttérben időnként rám mosolyog. Egy gyors kávézás, és folytathatjuk a napot.

Ebéd után a gyermekirodalomnál kötünk ki (micsoda véletlen), záporozó kérdések között ülünk, mit olvassunk, mi alapján válogassunk, mit tanítsunk, hogyan tanítsunk, minek tanítsunk. Tanítsunk-e egyáltalán. Az élénk beszélgetés közepén megint egy gyermekirodalmi kurzusos pillanat tolakodik a gondolataim közé (meglehetősen pofátlanul, a szimpóziumra szeretnék koncentrálni), ahogy az egyik hallgató Békés Pál A kétbalkezes varázslóját elemezve főszereplő helyett főszeretőt mond. Felnőttolvasat. Nem tudom elrejteni a kuncogást. A mosoly még ott kunkorodik a szám szélén, amikor felfigyelek rá, hogy az egyik előadó azokra a kortárs gyerekirodalmi művekre irányítja a figyelmet, amik épp a táskámban lapulnak (egy régi kedves kollégámnak hozom, aki szövegajánlást kért tőlem, a szimpózium utánra ütemezzük a találkozást). Nem bírok ellenállni a kísértésnek, körbeadom a hallgatóságnak a könyveket. A délután érésével egyre közvetlenebb és összeszokottabb a társaság. Örömpillanatok.

Közben lassan kiürülnek a kávéspoharak, elhangzik a végszó. Néhány hivatalos kézfogás búcsúpuszivá szelídül. A szimpózium utóéleteként, az exkollégával kiegészülve, egy szűkebb társaságban még egy utolsó kávé mellett döntünk. Aztán a többség mégis inkább teázik és epres dzsúszt fogyaszt. Virgoncok vagyunk, lubickolunk a hét legkönnyebb órájában, most kicsit félrerakjuk a heti munka felelősségét. Ránk sötétedik, szedelődzködünk haza.

Itthon macskalustasággal ballag elénk a két fekete kutyánk, Bárány és Kompót. Őket meglehetősen hidegen hagyják a pedagógiai reformok kérdései. Megvakarom a kegyesen felém nyújtott fülüket, és nekik is eldúdolom: ma jó napom-pom-pom van.

Petres Csizmadia Gabriella

Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.