Arra ébredek, hogy Szalai Zsolt Opeljének kereke kifing, FAL-lal megyünk neki, nincs ennek semmiféle dramaturgiai kontextusa, egyszerűen megtörténik, célszerszámmal  rugdossuk lefele a csavarokat a bal elsőről, végül csak sikerül, Wir leben Autos, mondaná Marci, ő csak tudja, van nála spanifer is, a Nisszánra páttinttották rá a söröshordókat vele;

Safi föltölti hüvelyekkel a tárolóedényét (ez elhangzik), nem jött meg a kábel Egomból, de valahogy mindig megoldjuk, csont nélkül zajlanak a beszélgetések, az időjárást követjük, költözködünk, felhős az ég, az időképet nézegetve próbálgatunk optimistának lenni, a Fiatal Írók Szövetsége optimista, nincs semmiféle dramaturgiai kontextus, egyszerűen csak megmutatja magát az Alföld, az Új Forrás, a Szkholion, a KuK, a Bretter-kör, egyszerűen csak hallgatják, kérdeznek, beszélgetnek az emberek;

milyen zene menjen? Álomhajó, kéri Németh Dorka, hangsúlyosan, többedjére, nincs szerencséje, folyton jó zene megy, ez is segít abban, hogy szeretetre méltóvá váljon a tábor, ha otthonossá nem is: vacsora után Spiró György nyűgözi le a tábor lakóit, irigylem Varga Bettit, aki kérdezhet tőle, tőlem a Kossuth Rádió kérdez, megpróbálok nem blöffölni a vámpírokkal kapcsolatban, ez többé-kevésbé sikerül;

egy paralell univerzumban, mely valamiért szintén Visegrádon van, Molnár Illés dögleszti a darazsakat auchanos bodzásszörp-üvegben, hiányoljuk Nemeh Diát és búcsúzunk Gász Bogitól, volna ebben valami egészen patetikus is, kész szerencse, hogy a benzinkanapés gyömbérember, a kopasz kóserkirály is folyton itt kóvályog, kijózanít, legutoljára Kalapos Éva Veronikával láttam – Éva majdnem olyan türelmesnek tűnik vele, ahogyan a horkolásomat győzi (négyágyas szoba, nem sokat tölt benne senki, pedig elvileg végig teli);

valószínűleg nincs is idő erről beszélni, azért nem beszélt senki eddig a panorámáról, vagy mert nyilvánvaló, hogy a panorámát nem lehet elmondani, felmondom magamnak a csúcsokat, nyugtázom: emlékszem mindegyikre, összerakok még egy hangot Bolla Dáviddal,

merengünk, és szexszimbólumok vagyunk mindannyian, azt hiszem, ez a legfontosabb: hogy a spanifer magyar szó-e, azt nem tudom, elgondolkozom a nemzetközi tábor kifejezésen, s azon, hogy mennyire praktikus szavakat hagytak ránk nagyjaink, két nappal korábban megsértek néhány számomra fontos vajdasági kollégát ezzel kapcsolatban, két nap múlva is ez jár majd a fejemben;

Rozsdi hozza a formáját, megnyugtat, amit játszik, ezekben a megnyugtató pillanatokban próbálom magam otthon érezni, pedig hát, de közben mégis: mindannyian fáradtak vagyunk már, egy utolsó kört is kell tenni Budapestre, hogy méltón, bakelitekkel folytathassuk Simon Marci szlemes pörgetését, elhangzik pár fehérkolláros mondat Szarajevóról is;

a délelőtti beszélgetés előtt még kiguglizzuk, hogy írják azt, hogy spanifer, aztán megyek pakolni.

Szőllőssy Balázs

FISZ - Fiatal Írók Szövetsége