hirdetés

Mandarintündér ajándékai

2006. december 22. - Abody Rita

Pontosan emlékszem a – harminc év előtti – kívánságainkra [...] Amikor ismét találkoztunk, kiderült, hogy a mandarintündér nem hagyott cserben minket. Beának szép családja lett, sikeres férje és két jól sikerült gyereke, ráadásul pontosan ugyanúgy nézett ki, mint harminc éve: karcsú volt, csinos és ábrándos. Velem történt, ami történt: mindhárom kívánságom teljesült valami módon.
hirdetés

          Vége lett az iskolának, ma este jön apa, holnap meg a Jézuska. Már csak a mai nap van arra, hogy rendet teremtsek, de vettem végre egy jó minőségű porszívót. Esküszöm, a  rendetlenséggel vívott örökös küzdelem a legnehezebb számomra, amit életemben vívtam, pedig volt egy pár: az atyai ház, ahol felnőttem, igazi értelmiségi kupleráj volt, rettenetes, száz négyzetméteres rumli és folyamatos kavalkád: valamiért nekem ilyen az otthon. Százszor megfogadtam, hogy a kislányomnak másféle mintát nyújtok, de ehhez alighanem szakember – takarítónő - segítségére lesz szükségem. A beépíthető konyhabútorra csak januárban lesz pénzügyi keret, ezért nálunk idén igazi karácsonyi főzés sem tud lenni – a környéken remek étkezőhelyek vannak, ez lesz az én luxusom. Titokban azt érzem, szándékosan intéztem így, pedig szeretek és tudok is főzni, a kedvenc életformám az volt, amikor még jutott idő a barátokkal való beszélgetésre és közös étkezésekre – a jövő évben ezt kell megvalósítani. A mi karácsonyunk amúgy sem az étkezésről szól – ami a kislányt érdekli, az elsősorban az apjával való együttlét, óhatatlanul ez lesz a centrum.
 
***
 
          Ebben az évben halt meg a legjobb barátnőm – vagyis, aki a gimnáziumban az volt. Bea. Jóval később tudtam meg, épp költöztünk, nem tudtak értesíteni. Négy éven át sülve-főve együtt voltunk a gimiben, a legbizalmasabb dolgainkat is megosztottuk egymással, nem emlékszem, hogy valaha is veszekedtünk volna. Idealisták voltunk, szenvedélyes élet-hívők: maximákban gondolkodtunk. Az egyetem elején még találkoztunk, bulikra jártunk a Műegyetemre meg a Kertészetibe. Sokkal csinosabb volt nálam, de csöndes és szerény, ezért mindig engem kértek fel táncolni először, ő viszont hamarabb lépett komoly kapcsolatba, előbb ment férjhez, és majd húsz évvel előbb szült gyereket – mikor pár éve véletlenül ismét összefutottunk a környéken, és megismertük egymás családját, az ő nagylánya lett az ovi végén Zita bébiszittere, akiért rajongott a kislány. Bea doktornak tanult, még emlékszem, amikor az első boncolásáról mesélt. Aztán kezdődtek a férjhezmenések és egyéb viszontagságok, és nem láttuk egymást vagy húsz évig.   
          Valamikor a gimi vége felé játszottuk egyszer a mandarintündér-játékot: egyszer vettem egy kiló hálós mandarint – rémlik, akkoriban ez még ritkább csemegének tűnt, mint manapság -, és úgy mentem hozzá dumálni. A mandarinra az volt írva, hogy “magnélküli mandarin”. A jövőnkről beszélgettünk, hogy ki mit szeretne az épp akkor kezdődő fiatal életében megvalósítani, és az volt a játék, hogy létezik egy mandarintündér, aki teljesíti a kívánságainkat – pontosan annyit, amennyi magot találunk a magnélküli mandarinban, de a magokat el kell ásni. Megettük az egész kilót. Én három magot találtam, Bea csak egyet. Pontosan emlékszem a – harminc év előtti – kívánságainkra: Bea legjobban családot szeretett volna, én pedig igazi szerelmet, elfogadható anyagi állapotokat és művészi pályafutást kívántam magamnak eljövendő életemre. A magokat lelkiismeretesen, vihogva el is ástuk a közeli játszótér sarkán.
          Amikor ismét találkoztunk, kiderült, hogy a mandarintündér nem hagyott cserben minket. Beának szép családja lett, sikeres férje és két jól sikerült gyereke, ráadásul pontosan ugyanúgy nézett ki, mint harminc éve: karcsú volt, csinos és ábrándos. Velem történt, ami történt: mindhárom kívánságom teljesült valami módon. De elfelejtettünk gondoskodni arról, hogy a tündér adományai tartósak legyenek. Beát elhagyta a férj egy fiatalabb nő kedvéért, és nálam is relativizálódtak a kincses szerzemények. 
            Nem jól mondom, Bea nem egyszerűen meghalt: önként vonult ki az életből, gyógyszerek segélyével, elbújva egy temetőben. Többször tett rá kísérletet; ez volt az, amit legelső újabb kori beszélgetésünkkor vallomásosan, elsőként elmondott nekem. Megijesztett. Értetlen faggatózásomra megpróbálta megmagyarázni, hogy milyen földöntúli megkönnyebbülést érez abban a pillanatban, amikor ellepi a közelgő álmosság, és tudja, hogy most, mindjárt leteheti összes terheit. Vitatkoztam: rendezett anyagi körülmények közt él, szép nagy gyerekei vannak, sőt tartós, igényes – igaz, nem független - szerelme is, de csak ingatta a fejét, hogy nem tud többet mondani. Aztán verseket is mutatott. Csupa lélek írások voltak – ugyanannak a kamaszlánynak a színtiszta idealizmusból táplálkozó sorai, akinek annak idején megismertem: szóval erről volt szó. Nincs alku. Az élettel szembeni minőségi elvárásokból nem szabad engedni jottányit sem, sem isten, sem ember kedvéért.
          Ezzel nehéz vitatkozni, elnémultam. Most ketten hallgatunk.

Abody Rita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.