hirdetés

Marad a magas kalap

2011. március 31. - Schulcz Katalin

A képen ötórai teára készülhetnek a nővérével, talán a katolikus körbe. - Schulcz Katalin csütörtöki naplója.
hirdetés

Rés a rendszeren: hiába a remek, új bio molycsapda, veszedelmes kis lyukat találok a zöld pulóverem ujján. Szakszerű megoldásra most nem gondolhatok, a közeli műszövők mind feladták, nekem kell megoldanom. Eszköz után nézek, jobb híján a gigantikus stoppoló gombának látszó kalaptartóval próbálkozom.
„Nem tudom, más hogy van vele, de én egy percig sem tudom elfelejteni a mesterségemet. Ha egy elegáns nőt látok, legyen fiatal vagy öreg, hercegnő vagy japán futóbajnoknő, én bizony csak a fejét nézem, de azon se a szép szemét, hanem a kalapját gusztálom”, írta „Marad a magas kalap” című párizsi divatlevelében 1936 augusztusában Róth Margit, szakmájában fogalom, Váci utcai kalapszalonja messze földön híres. Nála tanult egy darabig Irén, a szűkebb környezetének, most már végképp kideríthetetlen okból, Ica. Előtte a Papnövelde utcai iparostanonc-iskola növendéke, gondosan megőrzött bizonyítványa szerint  teljesítménye a szaktárgyakból kiváló, szorgalma az 1919/20-as tanévben még „kellő”, egy évre rá már „dicséretes”.
A képen ötórai teára készülhetnek a nővérével, talán a katolikus körbe. A családban a lányokat hagyományosan kálvinistának keresztelték, a fiúkat meg katolikusnak, de Ica meg a nővére ígéretesebbnek találta a bátyjuk barátainak körét. Felekezeti elfogulatlanságát Ica szerencsésen megtartotta a továbbiakban, szükség is volt rá. Pár évvel később (ezen a délutánon még gyanútlan) beleszeretett egy fiatal ügyvédbe, aki mérsékelten emlékeztetett arra a matróna koráig emlegetett férfiideálra, melyet mégiscsak a „jó kiállású katonatiszt” képzetével lehet azonosítani. A szerelem kölcsönös és hiteles volt, nem ő mondta, dokumentumok igazolják, és ezeket nem korrigálhatta, mint például a munkakönyvében szereplő születési évét, amit ügyesen, de azért észrevehetően fekete tussal kijavított 1903-ról 1906-ra. Később vakmerőbb igazításra is rászánta magát, valamelyik igazolványában – grafikailag szinte tökéletesen, pedig nehezebb volt a feladat – 1913-ig merészkedett.
1944-ben munkaszolgálatos férje szabadságolása érdekében kérelmet nyújtott be a honvédelmi miniszterhez, aki hajlandó volt személyesen fogadni. Ahányszor csak felidézte utóbb ezt a látogatást, Ica aprólékosan és szenvedélyesen mesélte el, mit vett föl erre az alkalomra, nem mulasztotta el megmutatni, pontosan hova tűzte a paszpólon a brosst, milyen, színben harmonizáló körömcipő mellett döntött, inkább közepes steklivel. És ami a legfontosabb, hogy melyik kalapot választotta. Mert meggyőződéssel vallotta, hogy minden azon múlt: érdemes volt vacillálni, megvolt a hatása. Közbenjárása eredményesnek bizonyult, nyilván azért is, mert Csatay vezérezredes történetesen nem tartozott a németbarát vezetők közé és főképpen, mert a beszélgetés négyszemközt zajlott, így aztán nem volt tanúja annak sem, hogy Ica büszkén hivatkozott férje korábbi jogtanácsosi működésére az Angol Kereskedelmi Kamaránál.
A belvárosi Piarista közben állnak, a háttérben kivehető az épület íve, a későbbi egykori bölcsészkar díszlete. A fotó 1929-ben készült (két évvel a Sein und Zeit megjelenése után). Ica a mutatósabb, ő látszik elevenebbnek is, tekintete szelíd, fürkészem benne azt az aggálytalan és kockázatos őserőt, amivel aztán történelmi üzemzavart képes kelteni, ha csak egyetlen, de fontos pillanatra is, negyvennégyben, az utcán összefogdosott sárga csillagosokat kísérő keretlegényben (milyen keresztény maga, hittanra nem járt?) vagy a hetvenes évekbeli házkutatókban (jó lesz, ha eltakarítják ezt a rumlit, mindjárt kezdődik az uram bridzspartija) és tántoríthatatlan igazságérzetével, otthoni keretben folyamatosan, nem kevésbé öntörvényű családtagjai között.
Kezdő matróna korában is cérnakesztyűben járt a közértbe. Napi rítusa szerint a cekkerrel betért a néhai Egyetem presszóba és a pultnál megivott egy duplát. Gábor Gáborral pezsgőztem, jelentette egyszer sugárzó arccal, amikor visszatért a bevásárlásból, kabátostul ereszkedett le a hokedlire, és részletesen beszámolt az eseményről: a Szomszédok egyik főszereplője iszogatott a presszóban és megemelte felé a poharát. Amikor bevonult a konyhából, állhatatosan nézte a tévét, ha lépteket hallott, az ajtón keresztül tudósított az egyetlen sorozattá összefolyó adás fordulatairól, több nemzedéknyi moziszínésznőt méltatott és bírált. Az Egy asszony meg a lánya  ment éppen. Szép ez a Sophia, mondta eltűnődve, csak a szája vastag egy kicsit. Nem elég finom.
Nagyformátumú asszony volt. Anyósnak komisz. Nem adott alkalmat arra, hogy megtudhassa tőlem, mennyire tisztelem.

 

Schulcz Katalin

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.