1. Aktív regenerálódás
     Az öblögetés előbb kezdetét vette, mint a buli maga. A szemináriumok végén Máté szomorúan rám tekint: "Te Orsi, nem jó ötlet egy gyógysör?" Tíz éve ismer, tudja, hogy a kérdés felesleges, csak hát ugye emberek vagyunk, fontos a kommunikáció. Nem felelek, lépteimet hozzá igazítom, elindulunk. Úgy döntünk, hogy visszamegyünk Pjetzkához, biztosan örülni fog nekünk. Útközben összeállítjuk a trógermenüt, kenyeret, tojást és jéghideg söröket veszünk. Nos, Pjetz annyira nem örült. A lakásban szállítók, pianínót, két méteres yucca-pálmát, és padlólapokat cipelgetnek, boldogok, hogy még két alakot kerülgetniük kell. De ha már megérkeztünk, maradunk. Egy óra múlva barátnőm szülei is beállítanak, lelombozza őket sivár látványunk, nem igazán értik, délután négykor hogy kerül elém négy üres sörösüveg. Látom már, hogy a litera előtt hazamenni nem fogok, kiborítom Pjetz szekrényét, szexi ruhadarabokat keresek. Találok is, egész este egy párizsi nagymama gyönyörű blúzát viselem. Nyolc körül elindulunk, nekem baljós vízióim kezdenek alakulni az est lefolyásával kapcsolatban. A pénztárnál veszem észre, hogy bizony, a pénztárcám többé-kevésbé üres. Ezzel egyidőben kell konstatálnom azt is, hogy mocsok Keresztury-ék nem tettek vendéglistára! Őrjöngök, de utolsó ezresemet mégis olyan eleganciával dobom a fiú elé, mintha még a melltartómban is készpénzt hordanék. Megtudom, hogy automata sehol sincs, ezért kész a terv: mások kedvességére hagyatkozom. Ilyenkor áldom a sorsot, hogy bájos hölgy vagyok…
     2. Felturbózódás
     A felolvasás közepén esem be, éppen a konferanszié, Vajdai Vili villog. Összemosolygok Sarankó Mártival, körbenézek, és látom, estém remek lesz. Márton László, Parti Nagy, Grecsó és Závada közhelyeskedik, abszolút tetszik. A sörök nem vették el az irodalom, a kultúra iránti fogékonyságomat, bár tény, ami tény, további sörök fokozták volna. Találkozom Tóth Krisztáékkal, végre a lélekről is beszélgethetünk, ez nagyon fontos. Bár utóbbi éveimben mást sem csinálok, ez bizony alap. Elvonul előttem az egész litera, mindenki itt van. Márton Lászlóval lepaktálok, eztán ő fogja gondozni készülő regényemet. A műsorról nagyjából lemaradok, általában a pult környékén derengek. Grecsó a hóna alá csap, később megbánja, mindenre meghívatom magam. Hivatkozom ezer éves barátságunkra, mire ő rezignáltan a múltkori monológomra emlékeztet, melyben azt fejtegettem hosszasan, hogy milyen könnyű őt kedvelnem, hisz egy sort sem olvasok el tőle soha. Hogy így nem terhel le. A hátsó traktusban Faludi Laura örül, hogy milyen jó helyszínit fogok írni az estről. Nem akarom elkeseríteni, nem árulom el, hogy sajna, de semmire nem fogok emlékezni. Amire meg igen, azt leveti magáról a monitor.
     3. Sejtelmes fények az agyban
     Innentől nekem borul a rendszer, beüt az error, leülök Vágvölgyiék asztalához. Lekerülök megint a szintemre, be a 66-33-107-szereted a csokit-paradigmába, könnyeim folynak a kacagástól. Elárulhatom, hogy csak nekem, asztaltársaim egy ponton túl tudomást sem vesznek rólam, elbeszélnek a fejem fölött. Ha kérem, mondják azt, hogy 66, hát mondják, de maximum ennyi. Lassan hajnal lesz, a ruhatáros megdob minket a cuccainkkal. Nem titok, hogy még inni vágyom. Ráveszem a többieket, menjünk a Múzeumba. A reggel még ott talál minket, éppen egy angolnak fejtegetem, milyen boldogok lészünk a közös nászutunkon. Vágvölgyi, kérésemre, hogy mondja azt, 33, inkább javasolja, hogy nézzek tükörbe, és válasszam az ágyat. Sértődötten beszállok a kocsijába, hazavitetem magam. A konyhaasztalon még találok egy fél üveg rozét, megiszom a litera tiszteletére. Elküldök pár sms-t, Biomacsónak is, kábé a "Lábnyomom az etalonod"- stílusban. Kába álom, de különben is folyt. köv., és akkor mi van.