hirdetés

Matchball

2010. április 14. - Esterházy Péter

Önerőből lettem hatvanéves, azt hiszem, ez így van jól. - Esterházy Péter naplójának harmadik darabját olvashatják. A naplót hat Esterházy-dublőr és maga EP írja. Vajon ki kicsoda?
hirdetés

Azzal ébredek, hogy hát ez a nap is eljött, önerőből lettem hatvanéves, vagyis hatvanéves lettem önerőből, Gitti ezt nem érti, vagy úgy csinál, mintha nem, a nők másképp vannak ezzel, a kerek számoktól még jobban félnek. Hatvan vagyok, gondolom, és egy villanásnyira azt érezem, hogy minden jól van, minden jól van, úgy, ahogy van, sőt továbbmegyek, minden olyan, aminek lennie kell, minden maradjon csak úgy, ahogy van, megengedem.
   De már ahogy ezt gondolom, is tudom, hogy nem, mégsem, nincsen úgy, mert a párnám alatt csörög és vibrál, szakszofonozva csörög és vibrál valami, hangosan, mint egy egész zenekar, úgy szól, mint amikor Dés előredőlve egészen vörös fejjel fújja, csak annál is hangosabban, zeng bele az egész ágy.
   Felkapom a párnát, hogy én most míszlékre szaggatom, és bevágom a sarokba, és közben már haragvóan nyílik a szám, hogy azt kiáltsam, hogy azt ordítsam, hogy Gitti édes galambom, ez mi a kisfaszom, mondd már meg, hát így kell ébreszteni az embert a születésnapján, hát angyalom, amikor te voltál ötven, nem emlékszel, hogy én hogy költögettelek, milyen gondos szeretettel, betöltöttem előre a kávéfőzőt, hogy neked már csak a gombot kelljen megnyomni, édesem.
   Megragadom a párnát, a fejem fölé emelem, és szakítanám, hogy szálljanak csak mindenfele a pihék, kapjon beléjük a félig nyitott franciaablakon átfújó kerti szél, de akkor látom ám, hogy a párna alatt egy telefon van, egy ájfon, olyan amilyennel Szüts szok fényképezni újabban, na ettől aztán még dühösebb leszek, megmondtam már mindenkinek ezerszer, hogy nekem aztán nem kell telefon, erre most ajándékba akarják adni, ez csak Marcell lehetett, az képes ilyenekre, nem, édeseim, ebből nem esztek, nem fogtok a mindjárt a születésnapján kibaszni édesapátokkal, nyúlok, hogy megfogjam, még feljebb gerjed bennem a harag, most már aztán tényleg üvölteni fogok, futballpályásan, artikulálatlanul, de akkor egyszercsak látom, hogy a kijelzőn egy szöveg vibrál, ott görög rajta, mester kuss!, ne szóljon senkinek, hoppá, gondolom, hoppá, a szöveg továbbgörög, mester, vegye már fel!, na nem, azt már nem, elmentek a bánatos picsába, a kibaszásnak is van határa, tiszteljétek már ennyire édesapátokat, de akkor a kijelzőről eltűnik a felirat, megjelenik rajta egy fénykép.
   Fehér-fekete, lassan fakul elő, ketten vannak rajta, ez egyik Puskás, egy kis kölyök áll mellette, Puskás keze a kölyök vállán, a kölyök hétéves lehet, vigyorog, elöl egy metszőfoga hiányzik, a kölyök egy labdát fog,  Puskás arcán végtelen és reménytelen szomorúság, egy megtört ember, tudom, a kép mikor készült, ötvennégyben, dobban egyet a szívem, mint egy lórúgás, akkorát. A szám kiszárad, a kezem meg mozdul, nyúl a telefon után, a fülemhez emelem, még mindig szaxofonozik, majdnem megsüketülök, nem tudom, mit kell csinálni vele, de igen tudom, rányomom az ujjam a kijelzőre, végre csend lesz, még midig ott zúg a fülemben a szaxofon. Aztán megszólal egy hang, egy reszelős, öreg hang, olyan mintha egy gramafonlemez volna, mester, maga az? Megszólalok, csak annyit mondok, én, a hang szinte sóhajtva puhán azt recsegi a fülembe, hogy mester jöjjön ki a Duna-partra, ne szóljon senkinek.
   A telefon elhallgat, elsötétül, fogom, nézem, egy undok kis fekete téglalap, egy gonosz zsebtükör, látom benne az arcom, a hajam csapzott, megizzadtam, beleizzadtam ebbe' a beszélgetésbe'.
   Az első gondolatom, hogy nem, nem megyek, pontosabban megy a faszom, de aztán mégis felöltözöm, mondom Gittinek, hogy megyek futni, ő erre semmit, ismeri, sőt megértően viseli a születésnapi nagy fogadkozásaimat, de pont kész lett a lágytojás, csak ennyit mond, én meg azt neki, hogy majd megeszem utána, hidegen, Péter? kiáltja utánam, nem nézek vissza, futok a Duna felé.
   Alig zihálok, mire leérek. A parton egy kerekesszék, benne egy öregember, mögötte egy ballonkabátos férfi, engem várnak. Odamegyek, a ballonkabátos felém nyújtja a kezét, szó nélkül beleteszem a telefont. A ballonkabátos zsebre teszi. Nem szól. A víz felé fordítja a kerekesszéket.    
   Az öreg megszólal, jöjjön ide, Mester.
   Odamegyek. Az öreg ölében egy nájlonzacskó, régi, centurmáruházas, a formájából tudom, mi van benne, nem lehet, gondolom, a mellkasomban megint a lórugás.
   Az öreg megszólal, az a fiú azon a képen én vagyok, mondja, a hangja élőben is, mint a gramofon. Nézem, mintha az apám lenne, a fejem számol, csak három évvel öregebb nálam, ez nem lehet, az öreg kitalálja, mit gondolok, rák, mondja, nem azért hívtam ide magát, hanem egy szívességet akarok kérni magától, remegő kézzel elővesz a zacskóból egy labdát, nézem, sárga, fűzős labda, a hurkák szélén a varrásnál foszlik a bőr, az öreg felém fordítja, a sárga bőrön a fekete felirat, SWISS WORLD-CHAMPION MATTCHBALL fölötte a svájci kereszt, ez az, tudom, hogy ez az. Az öreg felém tartja. Fogja meg mondja. Nem merem megfogni, mégis megfogom. Nem gondolok semmire, a Dunát nézem. Erős a Duna, folyik. Nevek pörögnek a fejemben, nevek és helyzetek, cselek, becsúszások.
   Az öreg közben recsegve beszélni kezd, hogy az apja a tatabányai edzőtábor gondnoka volt, és segített Puskásnak eldugni a szajrét, amit hoztak, és úgy, és azért, nem figyelek oda, nem akarom hallani, a labda forró, égeti a tenyerem. Az öreg azt mondta, Puskás azt kérte tőle, ha eljön az idő, dobja be a labdát a Dunába. A vizet nézem, hallom, hogy az öreg megint megszólal, élesebb a hangja, elszántabb, azt mondja, ismerte édesapámat, engem csak képen látott, de pont ilyennek képzelt. Azt mondja, hogy ugye tudom, mit kell tennem, nekem kell megtennem, mert ő nem tudja, nekem kell, helyette megtennem.
   Nem mondok semmit, tudom, hogy mit kell tennem. Azt gondolom, hogy nem, aztán azt, hogy nem számít. Aztán azt, hogy de, igenis számít. Leteszem a labdát a földre, a svájci kereszttel felfele, hátralépek hármat, nekifutok, Papi, gondolom Papi.
   A labda száll a víz fölött, benne van minden, benne a szívem, ott dobog, benne a hatvan évem, a labda a vízbe ér, gól, gondolom, gól, az öregre nézek, az arca könnyes, köszönöm mester, mondja, a fia zsebkendőt ad a kezébe, elfordulok, futok hazafele. Swiss world-champion matchball, gondolom közben, érzem a rüsztömben a súlyát, minden lépésnél érzem a rüsztömben az egészet.
    Délután nagy ünnepség, a PIM tele barátokkal, nézem őket, szeretnek, szeretem őket, az első sorban ültetnek, a rüsztöm bizsereg.
   Géza beszél, azt mondja, kis kultúrműsor, kicsit izgulok, nyugodt izgulással, hogy ez milyen lesz, ezek vagy nagyon jók vagy nagyon rosszak szoktak lenni, a labdára gondolok, ez csak jó lehet, jó lesz. Jó is. Senki se alibizza el, mindenki fut rendesen, ahogy bír, dolgoznak, jó csapat. Géza izgul, meg van hatva, olyan, mint egy kapus a tizenegyes előtt, nem tudja, merre is kéne ugrania, szépen beszél, aztán a hard days night jön, Wernitzer Juli híreket olvas, megtudom, hogy most mi van, megint monogám a túzok, zene, Sáry Laci odaadó mély komolysággal tud tapsolni, jó nézni őket. Dragomán mond köszöntőt, lehajtott fejjel elszántan cselezget, Joyce-ozik, alig hadar. Mindenki jó, Lukács színpad nélkül is megcsinálja a Rubens-monológot, parádézik, Csomós Mari a 204. mondat végére egészen meghal, ha nem én írtam volna, a szívem szakadna bele, így is majdnem, igyekszem azért nem elérzékenyüli. Dés előredőlve vörös fejjel játszik, zeng tőle a terem, az ablakok remegnek, a hang keményen a rüsztömnek csapódik, felkúszik a térdemig.
   Torta is van, azt írja rajta, édes Péter, most már tudom, hogy hatvan gyertyát elfújni kutyanehéz, azért elfújom.
    Önerőből lettem hatvanéves, azt hiszem, ez így van jól. A labdára gondolok, rajta Puskás lábnyomára, Swiss world-champion matchball, úszik lefele a Dunán, hol lehet most, a fejem számolni kezd, Budapesttől Vukovárig a Duna folyási sebessége másodpercenként nullaegésznyolcvan méter, félkilenckor rúgtam bele a Dunába, az órámra nézek, most fél nyolc, tiznegyszerháromezerhatszázszernullaegésznyolcosztvaezerrel az durván harmincegy és fél kilométer, még Tökölnél sincs, hát eltart majd egy darabig, mire leér a Fekete-tengerig.

Esterházy Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
akcalam akcalam 2010-04-16 17:01

Parti Nagy.

kun kun 2010-04-16 09:07

Kun 60 EP-nek köszönöm, hogy 33 éve figyelek a szavakra, mondatokra. 1 éve a foci is újra él bennem 33 év után, ezt is köszönöm neki, a fiamnak is többet adhatok. Isten éltesse!

Szamárfül Szamárfül 2010-04-15 15:29

ez EP. vagy nem :)

12345678 12345678 2010-04-15 14:35

Háy?

12345678 12345678 2010-04-15 14:34

Háy?