Egyik este megnéztem Bartabas Zingarro nevű lovas színházát. Különleges helyszínen, az Avignon melletti kisváros lovas pályáján ütött tanyát ez az egészen elképesztő mozgásszínház. Már 1984 óta rendszeres vendégei a fesztiválnak (igaz, az első 3 évben még OFF program voltak), idei új darabjuk a cigányokról szól, az a címe, hogy Battuta. (Ha jól emlékszem, Grillus Samunak jelent meg néhány éve ezzel a címmel CD-je.) Szóval a cigányokról.

 

Néhány napja a párizsi katolikus Radio Notre Dame vendége voltam a nagykövetünkkel, Erdős Andréval. Vittem néhány lemezt magammal, mint rendes kultúr-felelős, hogy mégis, ha egy órán át beszélünk Magyarországról, legyen valami hangulati aláfestés is. Szóba kerültek a cigányok is, az egyik lemez ugyanis a Vízöntő Gitannia Express-e volt. Két meglepetés is ért, meg egy harmadik is, de aztán visszatérek ígérem a lovas színházhoz. Először is a műsorvezető közölte, hogy igen, a cigány szó (mert itt is van még néhány szinonima) hallatán mindenki a magyarokra gondol. Ezen meghökkentem, soha senki sem jelzett eddig effélét. Másodszor a nagykövetünk, aki láthatóan nem örült nagyon a zenei választásomnak, jelezte rögvest, hogy a cigány ügy nem csak magyar, hanem általános közép-európai jelenség. Ami feltétlenül igaz ugyan, de kissé mentegetődzésnek tetszett. Elmeséltem erre, hogy nemrég volt a Zene Ünnepe (június 21 – ami itt tényleg elképesztő méretű örömzenélés, nem úgy, mint Pesten, ahol alig néhányan próbálkozunk ezzel a dátummal), szóval hogy én oda szánt szándékkal hívtam egy magyar és egy roma zenét játszó csapatot (látható is lesz augusztusban az MTV-n, mert kijöttek egy stábbal forgatni). Úgy látom ugyanis, hogy a cigány kultúrára itt vevők az emberek, ez itt hívószó. Mitsoura koncertje nem volt ugyan pazar, esett is meg a technika sem volt a helyén, mégis sikerünk volt vele. Itt a roma ügyre nincsen rárakódva a szegénységgel kapcsolatos összes buta előítélet, vagy legalábbis nem annyira, mint otthon. Itt azt látják és hallják, ami van: azaz a jó zenét, a jó zenészt, az életörömöt. És ha ez eladható, és nekünk van belőle jó, hát miért ne építenék erre is?! Mi okom lenne szégyenkezni, hogy hazám lakóinak mondjuk egy tizede ilyen frankó zenét birtokol?! A harmadik meglepetés a katolikus rádióban akkor ért, amikor minden szépelgés nélkül rákérdeztek a holokausztra, a zsidó negyedre, a zsinagógára. Ez mondjuk egy otthoni katolikus rádióban nem evidens, pedig hát hogy a viharba ne kellene, hogy az legyen. Jé, gondoltam magamban örömmel, ezek szerint egy ilyen helyen erről tényszerűen és természetesen is lehet beszélni?! Mielőtt félreértenétek: pusztán arra célzok, hogy Párizsban a tehenekből nem lett vihar, pedig itt is van templom előtti tehén. Azt akarom jelezni, hogy lehet a történelmet tényszerűen kezelve megemlékezni a pesti gettóról anélkül, hogy ennek áthallása legyen. Haaddigélekis, de nekem ez tetszik…

 

Szóval vissza a lovas színházhoz. Engem ez különösen megérint, mert 6 esztendőn keresztül minden áldott nap lovagoltam, sőt, voltizsáltam is, azaz tudom, jobban mondva hajdanában tudtam az itt bemutatott trükkök nagyobbik részét. Lovakkal lenni, az egy külön állapot, épp nemrég találkoztam azokkal, akikkel 20 esztendeje ez volt a közös életünk, s bizony ez mindenkiben maradandó nyomot hagyott… De túl ezen, azért azt is el kell meséljem, hogy mikor egyszer csak a Boncidai menyecskék kezdetű dalra zendített a zenekar egy lovas leányszöktetés kapcsán, na akkor is könnybe lábadt a szemem. A tényszerűség kedvéért rögzítsük: a darab tehát a vezető európai színházi fesztiválon a cigányokról szól, két zenekar játszik felváltva, egy szerb és egy erdélyi. Rendes magyar és igazi balkáni fanfáros zene megy, persze a közönség nem tudja, hogy ez magyar. Visszautalok a tegnapi naplóra: nem az a fontos, hogy valami magyar-e, hanem hogy jó-e. És ez jó, nagyon jó! Ebben is vannak magyarok, de nem azért, mert az állam észrevette és megoldotta, hanem azért, mert valami jó volt és akartak vele dolgozni. Szerintem ez fontos különbség. És igazán így lehet büszkének lenni a magyarságomra: ha nem a hatalom állít elő egy helyzetet, hanem a normál élet veszi észre az értékeinket!