hirdetés

Megjött a Jézuska

2006. december 24. - Abody Rita

Hogy kell ezt finoman fogalmazni? - A halandóság közelebb jött hozzám, előlépett a függöny mögül, ha rám köszön, eddigi tapasztalataim birtokában jó ismerősként nézhetek a szemébe. Van egy pont, a jobb lapockám csúcsa és a gerincem között, amelyet egyéb meghibásodásra hajlamos testrészekkel együtt most már elkerülhetetlenül ellenőriztetnem kell. Sajnos, mellre szívtam a dolgokat (vö: nem tudja megemészteni, a magyar nyelv bámulatos intelligenciája).
hirdetés

           Fájdalom, ez a karácsony nekünk most nem az illúziókról szól.
          Előző éjjel későn feküdtünk le, este tízkor jött a gép, mire hazakeveredtünk, és lezajlottak a csillapíthatatlan katarzis jelenetei – szkeptikus asszisztenciámmal –, éjjel egy óra lett. Ezért aztán másnap mindennel elcsúsztunk kicsit. Délelőtt apa keményen rendet vágott a számomra pillanatnyilag feldolgozhatatlan ruhazsákok és dobozok közt – a labirintusszerű pincében megtaláltuk a lakáshoz tartozó pincerekeszt, és a férfierő hathatós latbavetésével minden elrakhatót elraktunk oda meg a szekrényekbe. Mire elindultunk hármasban bevásárolni és ebédelni, a legtöbb bolt és étterem bezárt, és a várost elárasztotta a jellegzetes karácsonyi üresség: az otthonokban összetömörülő érzelmesség, hal-, gyanta- , és süteményillat ellentéteképpen az utcákon vákuumszerű sivárság maradt. Láttuk mindazt, amit nem szabad látni: ahogy az áruház előtt megjelent a nagy darálós lomtalanító kuka, és az ott maradt gyönyörű, dús, hatalmas fenyőfákat, meg a többi normandiait és ezüstfenyőt, amiket tegnap még hét- meg nyolcezer forintért akartak az egyre szegényedő lakosság nyakába sózni, egyszerűen bedarálják, mint a szemetetet. Rengeteg fa maradt meg, sose láttam még ennyi embert, és nem csak nyugdíjasokat, akik karácsonyi díszítés gyanánt csak egy köteg fenyőágat vittek haza. –  Odébb egy férfi hugyozik nyílt színen, fényes délben, közvetlen a járda mellett, képzelhetetlenül hosszú ideig: lehetett benne vagy tíz liter sör. A testemmel takarom a látványt a kislány elől, aki nem látszik odagondolni: abban a kivételes élményben van része, hogy egyszerre két szülő kezét foghatja, és ebben látszólag teljesen elmerül, azt a jelenetet sem érzékeli, ahogy egy emberpár borzalmas káromkodások és halálkívánságok közepette veszekszik és küldi el egymást a jó édesanyjába. - Végül a török büfében ebédelünk, veszünk sütit és bort, és kezdődhet a szebbik rész: a fa jól lett kiválasztva, formás, dús, de a törzse vékony, percek alatt felállítódik, a kislány és az apja feldíszítik, igazán gyönyörű, leginkább szárnyas lények, angyalok és madarak ékesítik, ez az én intencióm. Szerettem volna idén igazi meglepetés-fát, csudamód előkerülő ajándékokkal, de nem sikerült elszervezni a gyereket a lakásból, így pontosan tudja, hogy a kisszobában, ahova nem lehet belépni, az apja meg én felváltva csomagoljuk az ajándékait – ezer szerencse, hogy nagy rutinnal ebből a durva műhibából is viccelődés lesz, különféle ürügyekkel és álságosan behunyt szemmel állandóan be akar jönni a kislány, és ezen nevetgélünk. - Aránytalanul sok az ajándék, mivel mindketten – barom módjára – ezzel akarjuk kompenzálni annak a hiányát, amit nem tudunk odaadni, de nem baj, közel a kislány szülinapja, tehát párat elteszünk, apa felajánlja, hogy januárban segít beépíteni a konyhát, azt szoktam mondogatni a gyermeknek, hogy mindegy, hogy a Jézuska hozza-e az ajándékokat, vagy a szülők, mindenképpen a Jóistennek köszönhető, hogy megtehetjük, nem találunk egyetlen Betlehemet sem, akkor hát majd rajzolunk egy szépet --
          Fagyújtás, Miatyánk, néhány hálaadó szó és alázatos kérés a Fennvalóhoz a jövő évre –
          Ajándéknyitogatás, de ezúttal a kislány örömének centruma érzékelhetően az apja jelenléte, olyan, mintha másnak nem is örülne –
          Szenteste, apa és lánya sakkoznak, én meg további ajándékokat csomagolok egyéb szeretteinknek saját ajándékaink papírjának ökotudatos felhasználásával; közben a tüdőmet érzem. Hogy kell ezt finoman fogalmazni? - A halandóság közelebb jött hozzám, előlépett a függöny mögül, ha rám köszön, eddigi tapasztalataim birtokában jó ismerősként nézhetek a szemébe. Van egy pont, a jobb lapockám csúcsa és a gerincem között, amelyet egyéb meghibásodásra hajlamos testrészekkel együtt most már elkerülhetetlenül ellenőriztetnem kell. Sajnos, mellre szívtam a dolgokat (vö: nem tudja megemészteni, a magyar nyelv bámulatos intelligenciája). Anyám testének fellelése után napokig köhögtem ki a tüdőmből azt a sűrű, büdös levegőt, amitől megpenészedett a trappista sajtja, és a segítségül hívott takarító asszony öklődni kezdett. Aztán jött a tévés meló - kellett, mert annyi pénzem sem volt akkoriban, hogy a temetését kifizessem -, és ettől kezdve sok-sok órát ültem munka közben  fél tucat erősen dohányzó, okos, humánus ember társaságában két éven át, ami nem esett jól.
          A dolgok néha szépen, maguktól megoldódnak. Nemrégiben anyám öreg barátja járt a házban, amelyhez azóta sem bírtam hozzányúlni, és iratokat hozott el onnan: többek közt egy  kis noteszt, amelyben pár szóban feljegyzések találhatók anyám első abortuszáról a tizenkettő közül, és szerelméről, a karizmatikus forradalmárról, aki agyba-főbe verte. Az iratok kellemes, édeskés illatot árasztottak: mirha és tömjén, mint a szentek sírjából: a keserűbb szaganyagok már lebomlottak az eltelt három év alatt.
          Hívőnek szoktam mondani magamat, az egyszerűség kedvéért, de az igazság az, hogy - soha vissza nem térő alkalom bevallani  – már nem gondolom, hogy létezik isten, vagy az öröklétnek bármely, vonzó és megnyugtató formája – ehhez túl sokszor kellett belepillantanom abba, amit mi, emberek leleményesen és hisztérikusan takargatunk magunk elől, a visszafordíthatatlan végesség szakadékába. Mindenható és öröklét - ezek a dolgok számomra kiváltságosan praktikus, magasrendű tevékenységei az emberi elmének, amelyekkel önként és örömmel azonosulok: logikus megfejtések az ismeretlenre,  elsőrendű forrásai – szerencsés esetben - az optimális önismeretnek, a morális szocializációnak és szeretni-tudásnak, amelyek nélkül nem lehetne az egészet végigcsinálni - de nem tények. Ennek ellenére, tudok imádkozni, éspedig teljes önfeledéssel: szépséggel és tisztasággal teli törekvés, ébren tartani a világ szenvtelen, kijátszhatatlan rendjére való pozitív ráhangolódást.
          Súlyos depresszió ellen nem csak a csoki, a munka és a testmozgás hasznos, hanem  abban az esetben, ha az ember akar és kénytelen megállni a maga lábán, és viszont nem akar önmaga előtt stigmatizálódni és erőt veszíteni a gyógyszerek szedése révén, akkor a humor, az intelligencia és a gyermekünk iránti szerelmetes felelősség is jó. Ezeket ajánlom mindenki figyelmébe, akit kerülgetnek a keselyűk, és nem használ az ima.
            Béke veletek, jövőre ugyanitt – legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít.

Abody Rita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.