hirdetés

Megtörténik

2018. június 29. - Véneki Alkotótábor

Fejünkben az előző kilenc táborral nézegetünk, a tölgyfák megvannak, a jurta áll, a levegő friss, egyelőre esni se esik, bár mindenhol a környéken igen, és ez egyáltalán nem meglepetés, nyugtázzuk, a nyári záporokból érkező autókról felszárad a víz. – A X. Véneki Alkotótáborról másodikként Sütő Csaba András netnaplóját olvashatják.

hirdetés

Az izgatott várakozás, a hír, hogy jönnek, hamar feloldódik az érkezők hátizsákjai, gurulós bőröndjei, kérdései között. Tizenegyre mindenki, majdnem mindenki kiér, a 10-es busz háromnegyed órát zötyögteti a táborozókat (körutazás körpanorámával a Szigetközben, mezőgazdasági és építőipari látnivalókkal), aztán leszállás a kocsmánál (még mindig zárva, évek óta bízunk abban, csak tetszhalott), néhányan később, délután vagy estefelé érkeznek meg.

Nyitunk. Horváth Veronika beszél, felelevenítve a tábortörténet relevánsnak ítélt részeit, az egészen döbbenetesre hízott névsorral (Prágai Tamás, Zsávolya Zoltán, Kemsei István, Papp Tibor, Kukorelly Endre, Kemény István, Marno János, Térey János, Juhász R. József, Vaderna Gábor, Bengi László, Szabó Simon, Vincze Ferenc, Király Farkas, Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Áfra János, a teljesség igénye nélkül), ami idén tovább bővül, hol van már a tavalyi hó, nem sok volt belőle, és ilyenkor óhatatlanul, ostoba módon jut eszembe minden évben, hogy jó-jó, most már megleszünk, de mi lesz jövőre? Snitt.

Szalai Zsolt röviden, velősen a tematikáról és az alkotásban rejlő lehetőségekről beszél. Az ezt követő brainstorming kissé nehezen indul, bár meggyőződésem, a táblára ragasztott pauszpapír idővel megtelik majd a tábor hívószavainak asszociációival, szerencsére ez esetben nem kell eldöntenünk, fürt- vagy pókhálóábra legyen, egyébként is: mindenki azt ír, amit akar.

Néhányan megcélozzák a boltot, ez később (is) helyes döntésnek bizonyul, mivel a rendes délit követően újabb harangszó tudatja a vájtabb fülűekkel: temet a falu. Ellenpontként, délután megérkeznek a srácok a füves kispályára, kapura rugdalnak jó magyar szokás szerint, várják a délutáni meccset, a kaput eltalálják vagy nem, mindenesetre mi itthon vagyunk, ha vébé, akkor 1986 óta itthon vagyunk.

Rohanok Nagybajcsra, hozom a holnapi reggelit, minden klappol, összekészítették, ebédre szerencsésen visszaérek. Az önkiszolgáló rendszer remekül működik, ezt csak egyszer rontottuk el, amikor Szalai Zsolttal közösen úgy gondoltuk, jó, ha mindenkinek mi osztjuk ki az ételt. Ehhez anno konyhai kötényeket vásároltunk, emlegetjük azóta is, az enyém még megvan, alkalomadtán abban kötözöm a szőlőt.

Ebédig befutnak a műhelyvezetők is, Lanczkor Gábor családdal, Péterfy Gergely maga, kezdődhet a munka, de előbb: eszünk.

Megalakulnak a műhelyek, a líra népes (12), a próza kisebb létszámú (6), de kezelhetőnek tűnik. Péterfyék a tónál ülnek le, Lanczkorék a nádtetőt felváltó cseréptetős, fedett teraszon.

Fejünkben az előző kilenc táborral nézegetünk, a tölgyfák megvannak, a jurta áll, a levegő friss, egyelőre esni se esik, bár mindenhol a környéken igen, és ez egyáltalán nem meglepetés, nyugtázzuk, a nyári záporokból érkező autókról felszárad a víz. Néha megerősödik a szél, rákezdik a nyárfák, a felhők mászkálnak felettünk össze-vissza, a füstérzékelők némák, a tábort lassan eltölti a megérkezettség, a belakottság deleje.

A műhelymunka után szabadprogram, néhányan megfürdenek a tóban, ami dicséretes vállalkozás. Fokról fokra, percről percre, mondatról mondatra rázódik össze a társaság.

Szöllősi Mátyás bemutatója tartalmas, az Aktív kórteremtől a Váltóáramig terjedő pályaívet Horváth Veronikával húzzák meg. Beszélgetnek még Matyi új regényéről, fotográfiáról, okos beszélgetés felolvasásokkal fűszerezve.

Bende Tamás Deres Kornéliával cserél eszmét, a tábor hívószavai egyre határozottabb kontúrokat kapnak, a Szőranya és a Bábhasadás hálás terep, és ahogy a jó beszélgetésekben lenni szokott, nagy kerülőkkel és kitérőkkel is meg kell küzdenünk, álljuk.

Az utolsó esti programon előbb Mócsai Gergely olvas fel készülő könyvéből, aztán a házigazdák estje következik: Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Bende Tamás, majd Mechiat Zina és Horváth Veronika olvasnak fel, a hölgyek zenei aláfestéssel, mi pedig anélkül.

Az este, immáron hagyományosan fakultatív örömszerzéssel folytatódik, ebbe előbb bekapcsolódunk, aztán haza kell mennünk, vannak előnyei, ha az ember a közelben lakik, egész évben érzi azt a kémiát, amit érezhetnek, megtapasztalhatnak azok is, akik velünk tartanak Véneken.

Ahogy nézem, szeles nap lesz a mai, bár talán melegebb is. Az ártéri galériaerdőt hajtogatja a szél, a töltés zöldje lassan kígyózik Vének felé, megyünk mi is lassan vissza a táborba, a töltés után, Kisbajcs és Szőgye érintésével, elhaladunk a vízmű mellett, ez fontos tájékozódási pont, a bevezető útnál mindig benézek Szőgyére, ez kilencvennél, száznál korlátozottan kivitelezhető, egy éles balkanyar, aztán már Vének házai a távolban, kétoldalt lábon a vetés, búzakalászok, napraforgó, tombolgat a nyár.

Sütő Csaba András

Véneki Alkotótábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.