Mellékhatások
2007. július 12. - Németh Gábor
...a tálca aztán hangos csörömpöléssel érkezett az alagsort burkoló keramitra, hogy szétguruljanak róla a fecskendők, ahogy egy tréfás kedvű szemtanú megjegyezte, a szerjózsa minden irányába. A kis nő, immár halottként, felállt, a következő húsz másodpercet valami kitörölte, aztán rögtön a medence alján vagyunk, szorítom a karját a könyökénél...
- 2007. július 12.
Kaptam egy triciklit a családomtól.
Valójában olyan bicikli, aminek az elejére egy harmadik, jóval kisebb kereket szereltek, de erről a harmadik kerékről hiányzik a gumi, mintha csak két apró, párhuzamos árkot akarnál hasítani a krómvályúval a földbe, haladás közben, mondjuk azért, hogyha mondjuk éppen arra (vagy erre) szeretne menetelni egymillió vöröshangya, hát meglegyen az M7-esük, felmerül még a jogos kérdés, hogy valamit, ami ugyan kifejezetten keskeny, ám végtelenül hosszú, vajon nevezhetünk-e aprónak.
A konyhában próbáltam ki, nem az árkot, ami tekintve, hogy nem tudok biciklizni, elég jelentős önhittségről árulkodik, mégis, egész szépen ment a dolog, kerülgettem a fonott székeket, a szőnyeg sarkait, és a heroikus kísérletről látszólag tudomást sem vevő családtagjaimat, ez, hogy nem veszik a tudomást, egyre jobban fölbosszantott, úgyhogy friss tudásomban bízva úgynevezett bravúrstückliket kezdtem bemutatni, mire elnevették magukat, és elárulták, hogy pont ez volt a cél, felbosszantással tanítgatni, kényelmesen, nem ám seprűnyelet a seggem alá dugva rohangálni egész Csobánkán, mégis, hogy venné az ki magát. Csatlakoztam az általános jókedvhez, teljes mértékben igazat adva nekik.
Közvetlenül ezelőtt a gyógymedencéből segítettem kiszabadulni egy ápolónőnek (Rozika?), aki a Társaság vízvezetékszerelőjének hullája alá szorult, a medence aljáról néztem, hogy milyen eleven viszont az overall kékje, egész kisvakondosan élénk, a trikója pedig, éppen, mint a napraforgó szirma, sárga. Maga a test, a vízvezetékszerelő teste ívesen meghajlott, mintha a bujj-bujj-zöldág különlegesen perverz változatát óhajtotta volna egyedül abszolválni, illetve édes kettesben, csak az ápolónő bizonyulna kissé rigidnek, nem volna vevő a szerelő újsütetű pajkosságára, amit talán indokol az a tény, hogy maga is halott, mert néhány órával azelőtt, hogy a vízbe került volna, a rá annyira jellemző, energikus járással telibe fejelte az itt, a Társaság székházának alagsorában bizony szép számmal előforduló, gondatlanul vezetett fűtéscsövek valamelyikét, lefejelte, és mint egy lassított felvételen, úgy hullott ki kezéből a tálca, itt jegyzem meg, hogy ezeket az alpakka tálcákat nyilvánvalóan az egykori Eckermann kávézóból lophatták, korábbi rendeltetési helyük egy másik, még régebben bezárt kávémérés lehetett, a pontos név a feledés homályába vész, szóval, a tálca aztán hangos csörömpöléssel érkezett az alagsort burkoló keramitra, hogy szétguruljanak róla a fecskendők, ahogy egy tréfás kedvű szemtanú megjegyezte, a szerjózsa minden irányába. A kis nő, immár halottként, felállt, a következő húsz másodpercet valami kitörölte, aztán rögtön a medence alján vagyunk, szorítom a karját a könyökénél, mintha vakot próbálnék dilettánsan átkísérni a zebrán, csak ez az egyszerű teremtés már nem tud élni a vakok visszafojtott ingerültségével, nem mondja, hogy inkább ő fogná az én kezemet.
Hogy ez előtt mit álmodtam, arra sajnos már nem emlékszem.
A SORTIS 40 mg nevű tabletta használati utasítása egyébként abszolút körültekintő, olvasását erős idegcsillapító alkalmazása mellett javaslom, rémálmokról viszont nem beszél, sőt, egyhelyütt kimondottan az álmatlanságot helyezi kilátásba, igaz, azt is csak 1 százaléknál nagyobb mértékben, hasonlatosan a székrekedéshez, a puffadáshoz, az emésztési zavarokhoz, a hasfájáshoz, a fejfájáshoz, az émelygéshez, az izomfájdalmakhoz, a gyengeségérzéshez és a hasmenéshez.
A Sortist különben, föltehetően az érintett magyar lakosság jelentős részéhez hasonlatosan úgy szedem, hogy lefekvés előtt a negyven milligrammos tablettát kettétöröm, az egyik felét beveszem, a másikat magamhoz hasonlatosan elteszem holnapra, mert a rám kimért adag csak napi húsz milligramm, ám a Sortis 20 mg-t sokkal kevésbé támogatja a Tébé, konkrétan abban a kiszerelésben ugyanennyi hatóanyag kábé négyszer ennyibe kerül, átkúrjuk tehát a Tébét, az orvosom meg én, a legteljesebb egyetértésben, úgy vélvén, hogy a pár millióból, amit poétikusan hosszú és ijesztően egészséges életem során kicsengettem ennek a bizonyos Tébének, talán futja erre a kis turpisságra.
Mondtam már egyébként a doktornőnek a rémálmokat, megbocsátóan mosolygott, mint aki tettenér egy kamaszt, nem ettől vannak azok magának.
Mégis úgy van, hogy beveszem – rémálom, nem veszem be – mint a bunda.
Erre varrjál gombot.
Ezen a ponton eszembe jut, hogy megnézem a szívgyógyszeremet is, mit ad Isten, ott van benne: elvétve rémálmok.
Komoly tudományos karrier esélye bontakozik ki.
Szakcikkek, hivatalos bejelentés, orvosi Nobel-díj, boldog öregkor, kilencvenháromévesen, édesdeden, mint egy gyerek, elalszom a madárzajos kertben, szájam sarkában az utolsó, hollywoodi álom méze, mert soha többé nem szedem együtt a Concort meg a Sortist.
Emlékemet rövid, de velős mondat őrzi mindkét gyógyszer betegtájékoztatójában.
Triciklit viszont lehet, hogy veszek, www.ambringa.hu, érdemes megnézni.
Hozzászólás