hirdetés

...melyben előtanulmányokat végez egy lektori jelentéshez, s a boldogság szervét is vakargatja

2004. szeptember 2. - Hazai Attila

Ha jól számolom, eljött az utolsó nap. Örömmel adom át holnaptól valaki másnak a litera naplóírás lehetőségét. Főtt krumplit eszem és nem mozdulok ki a lakásból, vagy maximum tíz percre lenézek a Dunapartra. Kiolvasok végre, két hét után, egy érdekes könyvet, angolul van, de kubai írta, eredetileg spanyolul, és a magyar kiadását fontolgatják, nekem kell lektori jelentést írni róla.

hirdetés

José Manuel Prieto 1962-ben született Havannában, tizenkét évet élt a Szovjetunióban, Jozef Brodsky és Anna Akhmatova műveit fordította spanyol nyelvre. Korábbi regényének címe: The Encyclopedia of living in Russia.
Prieto új könyve precíz, pontos, élvezetes, kifinomult, szokatlan fordulatokban, régi levelekből vett idézetekben és humoros hasonlatokban egyaránt gazdag mű. A regény szerkezete jól követhető, annak ellenére, hogy rengeteg helyszín és több idősík kavarog benne: hét levélből áll, melyek számokkal és helységnevekkel jelölt további egységekre vannak osztva.
A könyv első helyszíne a Fekete tenger partján fekvő üdülőhely, ahol J., a főhős és narrátor - oroszul jól beszélő kubai férfi, aki a lezüllött orosz hadseregtől bagóért megvásárolt technikai cikkek csempészetéből és eladásából él - megszáll egy lerobbant panzióban, ahová általában Moszkvából érkeznek az üdülőcsekkel beutalt orosz nyugdíjas vendégek. J. itt írja meg a leveleket, melyek egy Isztambulban kibontakozó, izgalmas, furcsa és kiábrándító szerelmi történetet beszélnek el.
Nem folytatom tovább történetet, mert túl bonyolult, nem lehet röviden jó megfogni. inkább ideírok valami vidámabb szöveget búcsúzásképpen a mosolyokról és a boldogságról:
Persze a mosolyok mellett, azokkal szinte párhuzamosan  a szendvicseknek is több fajtája  létezik, például a húsos, a sajtos, a zöldséges, a kicsi, a közepes, illetve a közepesnél nagyobb méretű szendvics, és egyaránt beszélhetünk finom, ízletes, kesernyés, elrontott, és nagyszerű szendvicsekről. Azt gondolom, hogy a boldogság tulajdonképpen egy szervünk, csak nehéz kimutatni, hogy mikor fejlődött ki, és pontosan hol helyezkedik el a testben.
Olyannak képzelem, mint a mandulámat vagy a vakbelemet. Ez is egy használaton kívül helyezhető szerv, ami ha nincsen, akkor is tovább élek, sőt, hiányának még az az előnye is megvan, hogy nem fog begyulladni.
Ha nem gyullad be, akkor nem fogok túl magas hőfokon égni, nem lesznek erős érzelmeim és így nem lesz melankolikus fázisom sem.
A boldogtalan ember egyfajta nyugodt, kizökkenthetetlen, a sztoikusok szerint egészséges, kerek és üdvözítő közönnyel, illúziók nélkül szemlélheti a világot.
Egy dologban azonban a boldog és boldogtalan, a minimalista és maximalista emberek is megegyezhetnek, amit egy régi magyar haiku ekképpen fejez ki:
"Viszket a seggem megvakarom, mégpedig ott, ahol én akarom."
Csakhogy amíg a boldogtalan ember a viszketés okozta szenvedést éli át, addig a boldog ember értékelni tudja a megvakarás okozta örömöket is.

Hazai Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.