Megszidott a pap az éjféli misén, hogy nincsen télapó karácsonykor. A prédikáció közben tetőzött a nap: mint egy marionett, a súlypont elmozdításával mozogtam, arra, ahonnan jött a hang, mert tele volt a padsor nagykabátokkal, kispolgári karácsonyokkal. De nem mindenben adtam a papnak igazat, nem igaz, hogy csak kértem ebben évben az istentől. Például nekem sosem volt télapóm ezen az ünnepen. Hal, csillagszóró és ajándék volt mindig. Odamentem most is a jászolhoz és láttam, hogy a kisded fekszik benne. Sehol az öreg bácsi, csak pásztorok voltak, Jézusra mutattak, az ablakon át, be az istállóba, a templom drapériájáról.
Háromdimenziós a jászol nálunk, a zuglói házban. A pásztorok szegények, nincsen a kezükben és a zsákjukban semmiféle ajándék. Még nem ismerik a jelet. Igaz, szakálluk, a puttonyukban szaloncukor és piros kabátjuk sem volt eddig egyik évben sem. Minden évben ugyanaz a jászol. Sosem csalódom, ez az épület pedig sosem omlik le. Nekem a legbiztosabb pont, hogy ez a műanyag csecsemő megszületett, ott van a sekrestyében, és évente egyszer kihozzák. Persze már más dimenzióból nyomják. Mária fáradt, teljesen leizzasztotta a szülés. József kissé tanácstalan még, merre tartson, nézi Máriát, Mária a gyermeket, a gyermek pólyába bugyolálva nevet. Nézem a kisjézust. Nem is ilyen a születés. Eszembe jut egy születés, nemrégiben volt, keservesek és izzasztóak a cseppjei, nyárvégi nagy melegben ülünk a kórház rideg falai között. A jászol sokkal barátságosabb, mint az a zuglói kórház. Nincs messze a templomtól. Csak az ábrázoláson múlik az egész csalás, mondom anyának és vitatkozunk hazafelé a télapón. A jászol médium.

2.

A karácsony Mátyásföldön indult, mert jött hozzám a gázszerelő beállítani az új tűzhelyemet.
Már alig vártam, hogy elhagyja a lakást, hiszen becsapott, sokkal többet kért, a karácsonyra való tekintettel, mint az máskor szokásos. Nincs karácsony konyha nélkül. Az én ajándékom az idén egy komplett konyha. Még nyáron kezdtem kiötölni, októberben eljött egy asztalos, novemberben már a hosszmértéket is magával hozta, december elején meggyalulta a bútort és karácsony előtt három nappal, este tízkor járt utoljára nálam. Egész karácsonykor nézem az új konyhát. Anyám már kétszer hívott, hogy induljak haza, mert szenteste van és készen a vacsora, apád megfőzte a halászlevet, testvéreid berakták az ajándékod a fa alá, a nagynéni már el is ment, itt hagyta neked a szokásos csokoládés csomagot. Lerakom a kagylót és rohanok vissza a konyhába, nézni a konyhát, látni a tűzhelyet, megfigyelni a bútort, merengeni az ételeken, pakolni a lisztet, keresni a cukor és a fűszerek új helyét. Életem első konyhája. Most lettem nő, mert van konyhám. Itt fogok állni, ha lesz családom, mindig a konyhában leszek. Írni is itt fogok, a falra szerelek majd egy olvasólámpát. Olvasni is itt fogok. Hazudni is és megcsalni is. Féltékenységi jelentet is a konyhában rendezek majd. Előveszek egy papírt, összeszámolom, kiket hívok meg vacsorára, elkészül január végéig egy lista. Gyorsan felugrik E. a férjével Németországból, amikor anyám újra hív, már ideges, remeg a hangja. Gyere haza, Noni, megjöttek az angyalok.

3.

Biokarácsonyfa. Az idén először élő fát hozott a Jézuska. Január hatodikán kiviszem Őrbottyánba, mondja apám, ezen az estén legalább ötször festi le a halált, pedig a születést ünnepeljük, izgul, hogy ki ne száradjon, meg ne haljon a fa. A fáról beszélgetünk. Általában a fákról, beborozunk, mire M., az öcsém és én már alszunk is a heverőn. Anyám ébreszt, éjfél előtt, hogy induljunk a misére. Pompás volt a vacsora és a bor, gondolom, de meglátom a papot és elhallgatok, még mindig félek karácsonykor, hogy nem voltam jó gyerek.

4.

Anyám második ragyogó ötlete, hogy menjünk ki a temetőbe. Olyan másnap, mint apám volt szenteste, folyton aggódik a halál miatt. Összefogunk a testvéreimmel ebéd után, ellene vagyunk mind, hogy nem megyünk, ismételjük, mire ő győz. Nálunk a családban általában a nők győznek. Apám nem is jön, otthon marad, nézni a fát, a biofát, el ne pusztuljon, mire visszaérünk, inkább kiviszi a faluba.

5.

A temető a legszebb karácsonykor. Letakarítjuk a mama sírját, kivágom a páfrányt, hogy tavasszal majd kihajtson. A sírokon vannak fák, díszek, sőt szaloncukrot is tesznek ki a hallottaknak. M.-el és N.-el, a testvéreimmel a szokásos temetői utat járjuk. Ki tud több nevet és haláldátumot fejből. Megnézzük az újabb sírokon a fényképeket. Egészen kiakasztó tud lenni a látvány. Csupa bizonyosság a kép. Dehogy, csupa hazugság, a nyolcvanéves esküvője, a rákos beteg leánykora, a balesetes elsőáldozói fotója. Mintha máskülönben nem hihetnénk el, hogy létezett az, aki a sírban fekszik. A jászol és fényképezés a téma. Otthon M. végre megcsinálja az idei karácsonyi képeket. Azonnali bizonyosság, hogy az idén is megültük a karácsonyt, majd a halál után ez lesz az élet.

6.

M. új lakásba költözött nemrég az Amerikai útra, mondja, hogy hagyjuk egyedül anyánkat, aki elfáradt a temetőben, mert a hidegben pucolta a sírokat, este menjünk át inkább hozzá. Hívja P.-t és én is igent mondok. Már látom az estémet ezzel két férfivel, tudom a végét, azt is tudom miről fogunk beszélgetni, a nőkről, a télapóról és a Jézuskáról. M.-el átvisszük a karácsonyi borokat.

7.

Még sosem írtam karácsonykor naplót. Azt hiszem, nem illik ehhez az ünnephez az írás. A legintimebb mondatok a családban maradnak, nem kerülnek át a naplóba. Kifele úgy néz ki ez a karácsony, mint a születés, pedig sok benne az elmúlás. A szép karácsonyaim a gyerekkori emlékek között, darabokban hevernek, még a pap sem tudja, de elzárva tartom őket, hogy senki meg ne tudja...