hirdetés

Mennyien megúszták

2005. augusztus 7. - Ágoston Zoltán

Bár lenne minél több honfitársunk olyan mélyen és termékenyen kétségbeesett, mint ő. Ámde kétségbeesésében, otthontalanságában, bármiféle fönsőbb instancia hiányában nemritkán a baseballütő a mértékadó és útmutató. (Hé paraszt, melyik út megyen, és azzal mutatja.)
hirdetés

          Nem péntek van ugyan, de visszatérek oda, ami a naplóból kimaradt, bár foglalkoztatott: beiktatták a Magyar Köztársaság új elnökét. Olvasom, hogy beszédében Hobbes Leviatánjával, az állam szörnyetegének erős képével indított, emlékeztetett arra, hogy nem ő az állam, s nem is a politikusok kasztja, de az államot a polgárai alkotják. Hogy az ő ízlése szerint kevesebbet kell beszélni (pláne nem a “hazaáruló” kontextusában), és többet cselekedni a hazáért. Szabadság, hazaszeretet, hűség. Egy interjúban meg azt mondja magáról, tapasztalata szerint a liberálisoknak konzervatív, a konzervatívoknak liberális. Először az jut eszembe, szimpatikus ez a pasas (nyelvem, reflektálhatok ide vagy oda, a 70-es/80-as évek Magyarországán alakult, nem Pázmány Péter környezetében), de eszembe jut, annak idején egy agresszívan őt támadó újságírónak, kissé hátralépve, mit válaszolt Mitterand: Uram, Ön a Francia Köztársaság elnökével beszél. Szándékom szerint a történet nem a szólásszabadság korlátozásáról szól, hanem a törvények tiszteletéről, nem az állam mániákus, feltétlen imádatáról, de arról, hogy az államot alkotó polgárok önmaguknak, saját közösségüknek, szövetkezésüknek adnak rangot, amikor az ezt szimbolizáló személyt tisztelik (noha, persze, az személyében is legyen méltó a tiszteletre).
          Én Gadamernél olvastam először (a '84-ben nálunk megjelent Igazság és módszerben, mely esztétika szakunk  revelatív olvasmánya lett), miként ássa alá a tekintélyt általában a felvilágosodás emancipatorikus törekvése, miközben szándéka szerint az emberi gondolkodás szabadsága, az igazságkeresés a célja. Aztán, és ezt már talán báró Brandenstein Bélánál (ezért a névért már érdemes volt valakit Bélának keresztelni vagy báróvá emelni, vö. Őrnagy Őrnagy őrnaggyal J. Hellernél) olvastam (elnézést, ha mégse): Nietzsche jól példázza a saját relativizmusának mocsarába ragadt modern ember kétségbeesését. Bár lenne minél több honfitársunk olyan mélyen és termékenyen kétségbeesett, mint ő. Ámde kétségbeesésében, otthontalanságában, bármiféle fönsőbb instancia hiányában nemritkán a baseballütő a mértékadó és útmutató. (Hé paraszt, melyik út megyen, és azzal mutatja.)
          Visszatérve az új elnökhöz: Vivát Sólyom, éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Egy valamivel élhetőbb, mert kulturáltabb, szolidárisabb, ízlést és mértéket ismerő (még Madame Chauchat affektálását is megengedve: "é-emberibb") haza. Bárcsak mondhatnánk szegény depressziós Széchenyi reménykedésével, hogy szeretném hinni, Magyarország nem volt, hanem lesz. Vajon tud-e ez az egy (pardon) Sólyom nyarat csinálni?


          Kedves nézőink, vasárnap megvettük (Ágostonék) életünk első digitális videokameráját.
          A leírások hosszas tanulmányozását megunva elkészítettem az első felvételt a szobában, a nők rögtön elhúzódtak, őket aztán ne. (Mi ez a mélyen gyökerező antropológiai meghatározottság a nőkben, jó lenne tudni.) Gazsi viszont rögtön akcióba kezd egy drótjáról levágott mikrofonnal, majd a pianínón mély, drámai hangokat klimpíroz, és rögtön konferálja is: "A fulladozó walkür!". (Nekem ehhez már többet kellett volna törni az agyamat. Szabadság, te szülj.) Aztán szintén az ő kezdeményezésére, Vera közreműködésével elkészítjük első animációs filmünket is, Duplo-katonákkal. A rövid snittekben egy középkori lovag és egy kalóz élet-halál harcot vívnak, majd Trabant kisautó érkezik hangaláfestéssel. A záróképen a bilikék Trabant nevető harmadikként győzelmesen fekszik az alóla kikandikáló bajvívókon. Van ennek a gyereknek valami affinitása a kevert minőségekhez, a groteszkhez, de vajon honnan?
          Most már többet nem írok magunkról, a feleségemnek például elege van belőle. Azt mondja, inkább elmélkedjek valamiről. Hát én inkább befejezem ezt a naplót. (Különben is, a végén még azt lehet hinni rólam, hogy szószátyár vagyok. Pedig nem kevesen inkább hallgatagnak ismernek. Vagyok, aki vagyok. Kérdés. Énem sugárzó magja vagy a különböző szerepek, amikben látszom? Azért legyek valamilyen, mert már sokszor olyan voltam?) Jesi u mom romane, fenyegettem meg olykor az elmúlt héten ismerőseimet Tolnai Ottó Regény Misujának szavaival, azaz hogy vigyázzanak, mert belekerülnek a (regényem helyett) naplómba. Aztán tessék, mennyien megúszták.

Ágoston Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.