hirdetés

Mérges zanót és kalózvircsaft

2008. június 23. - Csordás Gábor

Furcsa egyébként ez a nagy beszélhetnékem idegen közegben, holott egyébként egyáltalán nem vagyok nagy társalkodó. Az álarcos játék izgalma vonz, azt hiszem. A Gadamer-féle hermeneutikai fátyol libbenése.
hirdetés

Folynak tovább a nyaralási előkészületek. Levél Veljkónak (Barbieri): megkaptuk a támogatást a könyvére, küldje el a végleges szöveget, hogy magammal vihessem és elkezdhessek dolgozni rajta. Ráérnék még, de csábít a lehetőség, hogy azon a tájon fordítsam ezt a Diocletianusról szóló regényt, ahol játszódik. Megírom neki a rogoznicai címünket is, arra az esetre, ha kedve támadna átjönni Makarskáról, vagy ahol éppen van. Veljko nyaranta a szigeteket járja a fényképezőgépével, kiskocsmák (konobák) konyhájában emelgeti a fedőt a lábasokról, minden vendéglős régi ismerőse, néha ő maga süt-főz valamit, aztán lefényképezi, és beleteszi a szakácsművészeti daloskönyve (Kuharski kancijoner) következő kiadásába. A mű legutóbbi kiadása már négy kötetre rúg, és valóban pompás mű. Egyszer a legjobb európai szakácskönyv díját is elnyerte vele. Némelyik ételnek csak a receptjét adja meg, többnyire azonban kultúrtörténeti esszét is kerekít hozzá. Legelső regényének (Epitaf carskog gurmana – Egy császári ínyenc epitáfiuma) hősét a cenzúrahivatal eltiltja a kulináris kicsapongásoktól. Végső elkeseredésében bolondgombából és mérges zanótból (?) készült ínycsiklandó vacsorával vet véget az életének.

      Tavaly egy korčulai kocsmában találkoztunk, és -- miután akkurátusan lefényképezte -- a következő ételeket fogyasztottuk el a vendéglős és családja társaságában:
1. Pašticada (fűszerekkel párolt marhahús) gnocchival (az utóbbi, ahogy mondani szokás, szétomlott a nyelven, mint a vaj).
 
 
Ez is rašticada, de nem Veljko remekelte
 
 
 
2. Brodeto (mondjuk, halragu), hal helyett ezúttal langusztával, és olyan szálastésztával, amilyent még sohasem láttam: vastagabb, mint a spagetti, és a két végén elvékonyodik. Ahogyan például ezek a tésztaszálak fényesen csúszkáltak a szaftban!
        Veljko havonta legalább egyszer felhív telefonon, amivel nekem a legnagyobb kínokat okozza. Egyébként is alig értem a pergő dalmát tájszólását, de ráadásul természetesen ilyenkor is valami vendéglőben ül, és a háttérricsaj még érthetetlenebbé teszi a mondandóját. Rühellek folyton visszakérdezni, ezért többnyire vaktában válaszolgatok. A pofátlan gátlástalanságom, amivel felibe-harmadába ismert nyelveken társalgást kezdeményezek, számtalanszor idéz elő hasonlóan kínos helyzeteket: amit én mondok, azt még értem valamennyire, a választ azonban már kevésbé. Furcsa egyébként ez a nagy beszélhetnékem idegen közegben, holott egyébként egyáltalán nem vagyok nagy társalkodó. Az álarcos játék izgalma vonz, azt hiszem. A Gadamer-féle hermeneutikai fátyol libbenése.
      Megy egy levél Slobodannak (Šnajder) is, kevésbé jó hírrel. Az ő novelláskötetére nem kaptunk támogatást. Későn küldte vissza a szerződést, és az utólagos pótlást nem fogadta el az Európai Únió illetékes magas hivatala. Ellenben szívesen látjuk Rogozicán a feleségével együtt. Ők igazán nincsenek messze, a sziget, ahol nyaranta laknak, alig húsz tengeri mérföld. Slobodannak tizenöt évvel ezelőtt fordítottam egy drámáját (Hrvatski Faust – na, ez mi lehet? Horvát Faust, hát persze!) a Katona József Színháznak, de végül is nem adták elő. Örök hatvannyolcas, valamin mindig fel van háborodva, valami ellen mindig lázad. Persze mindig van min és mi ellen. De csodálom, hogy nem fáradt még bele. A Tito-Đilas összecsapásról írott szatirikus politikai drámája (Kosti u kamenu – Csontok a kőben) igazán pompás. Van például egy jelenet, ahol Đilas és a többi alvezér a világforradalomról elmélkedik, miközben a háttérben sóhajtozó partizánlányok dörzsölgetik vizes ruhával az átforrósodott géppuskacsöveket… Slobodant szenvedélyesen izgatja a jugoszláv történelem, így hát Bécs a legközelebbi város, ahol elő szokták adni a darabjait.
 
 
Slobodannal útban a szigetük felé
 
 
       Egyébként is horvát napom volt ma. A káosz vigasza című kortárs horvát versantológiát kezdtem el összerakni. Jó volna, ha augusztusra megjelenne, mert Krešo (Krešimir Bagić) szeretne bemutatót rendezni belőle a dubrovniki nyári egyetemen. Talán még összejön. Radics Riával, Fenyvesi Ottóval, Blazsóval (Stijepan Blažetin), Sokcsevits Dénessel (Dinko Šokčević), Orcsik Rolanddal és Kollár Árpáddal hetesben fordítottuk, és eltartott egy ideig, amíg ebből a tarkabarka, rendetlen társaságból kiimádkoztam a fordításokat. Itt-ott lesz még javítani való, de a szöveg nagyjából áll.
      Ha se Veljko, se Slobodanék nem állítanak be, akkor is nagyszerű társaság fog összejönni a kalózöbölben. (Azon a vidéken, le a Neretváig, és még tovább, az idők kezdete óta mindenki kalózkodott. Csak a napóleoni háborúk vége felé sikerült a francia ármádiának úgy nagyjából beszüntetnie az általános kalózvircsaftot. A rogoznicai öblöt pedig a Jóisten is kalóztanyának teremtette: három egymásra hajló félsziget alkotta labirintus a bejárata.) Dănuţ és Marina, a temesvári román barátaink kérték, hogy egy hétre szerezzünk szállást nekik, a házban pedig, Gyurkáékon kívül, ott lesz Zoli is a feleségével.
      Egyébként néhány évvel ezelőtt Zolival együtt hajósinaskodtunk Gyurka kapitánysága alatt: egy bérelt vitorlással bejártuk a Kornati-szigetcsoportot. Jókai vérszomjas és titokzatos dabózáját kerestük, a – most tehát elárulom – jámbor és ártalmatlan adriai barátfókát, amelynek utolsó példányát állítólag a hatvanas években látták utoljára.

Csordás Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.