hirdetés

Mikép’ lehetséges online naplóírás überhaupt?

2008. május 5. - Gerlóczy Ferenc

Nyájas Böngészeim között bizonyára lesznek, akik, idáig jutva, lassan hiányolni kezdik a naplómból a naplót. A beszámolót arról, mit reggeliztem, kivel találkoztam, mi helyett mit csináltam, és így tovább. Turai Kati azt mondta: „ok, hogy a hétfőt írod meg először, de anyák napja csak egy nappal korábban volt, azt is nyugodtan beleírhatod”.
hirdetés

Lehetséges-e egyáltalán? Muszáj ezzel a kérdéssel kezdenem. Ezzel kezdtem akkor is, amikor – 1999. elején – először írtam online naplót (überhaupt). Azt még nem blognak hívták, de attól még az volt: weblog, vagyis netnapló.

A címével – Alias Gerlo Online Naplója (AGON) – akkor arra kívántam utalni, hogy az online naplóírás szakadatlan tusa (görögül agón). Az agón, agónia szavak eredeti jelentése ellenére (melyek nem a halállal, hanem az ellenfelekkel való küzdelmet jelentik, a nyilvános sportversenyeken, például az olümpiászokon) az eddigi online (nyilvános) naplóim, blogjaim vagy meghaltak, vagy – rövidebb-hosszabb ideje – távoli szervereken agonizálnak.

Közben pedig a kérdés most is ugyanaz, mint akkor: mikép’ lehetséges? Lehetséges-e egyáltalán? Kant or cannot? Hogyan lehet naplót írni a világ nyilvánosságának, egérkattintás ellenében – a spontaneitásnak és a személyességnek olyan magas fokán, mintha magamnak írnám, csíkos, spirálos füzetbe, kézírással, sőt titkosírással, ahogyan például Gárdonyi Géza tette?

Gárdonyi példája lebeg a szemem előtt, aki naplójának a fedelére azt írta: „Tibetan Grammar” [nem figyelemre méltó, hogy az olümpiász után Tibet is előkerült?!], s az író eme „tibetűit” csupán a halála után 50 évvel sikerült két mindenre elszánt embernek megfejtenie. A kacifántos titkosírás, amelyből álljon itt egy illusztráció, valóban olyan, mintha valami ismeretlen keleti nyelven íródott volna.
 
 
És mivégre volt ez a nagy titkolózás? Miféle súlyos titkokat rejtettek a „tibetűk”? Nos, az író titkosírásának megfejtése nyomán alkalmat adott a töprengésre az a kiáltó ellentét, ami a titkosítással kapcsolatos erőfeszítések roppant mértéke és a titkosírással lejegyzett mondatok trivialitása között áll fenn. „Tibeti” írásával ugyanis Gárdonyi olyasmiket jegyzett le, amelyeket más írók sima noteszlapra szoktak róni: rövid megfigyeléseket az írásművészettel kapcsolatban, ötleteket, vázlatokat, címszavakat, szinonimákat. Igazán nem látni rajtuk, mit kellett rajtuk annyira – titkolni?
     Másfelől azonban Gárdonyi szövegeinek komolyságát, megállapításainak hitelét és tekintélyét a titkosírása hatalmas mértékben megnövelte; a tibetűknek köszönhetően a triviális mondatokból valóságos szent szövegek lettek – ha nem is mindjárt a "szent" szó "triviális" értelmében.
     „Írás közben olvasd az azonkori verseket. Idegen nyelven is" – szól például két szupertitkos Gárdonyi-mondat. Egy harmadik így: „Shakespeare, Petőfi, Dante stílművészete nem a ritka jelzők, szavak összeválogatása, hanem képre kép." Avagy ez: „A népnek cselekmény kell, a nőknek szenvedély, a műértőnek karakter".

De most már hagyom Gárdonyit (aki csak illusztrációul szolgált), még ha a kérdést nem is sikerült megválaszolnom. Valószínűleg nem is lehet. Csak cselekedni lehet, csak netnaplót írni lehet; megindokolni, hogy miképpen lehet: nem lehet :)).

A „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak” vágyának Szküllája és a közléstől való páni félelem Kharübdisze között kell az online naplóírónak hajóznia. A szoros szűk, az idő viharos, és nincs mit tenni: írni kell, vállalni, hogy úgyis minden hiába, úgyis éppen azt fogjuk közölni magunkból, amit titkolni, s éppen azt fogjuk titkolni, amit közölni szeretnénk. Ez van, ezt kell szeretni, vagy legalábbis örülni neki – valahogy úgy, ahogyan Kohn örül annak, hogy zsidó. („Örülök, nem örülök, zsidó vagyok” – mondja Kohn, és ezért, ha már, akkor inkább örül.)

Nyájas Böngészeim között bizonyára lesznek, akik, idáig jutva, lassan hiányolni kezdik a naplómból a naplót. A beszámolót arról, mit reggeliztem, kivel találkoztam, mi helyett mit csináltam, és így tovább. Turai Kati azt mondta: „ok, hogy a hétfőt írod meg először, de anyák napja csak egy nappal korábban volt, azt is nyugodtan beleírhatod”. (Beával és Mónival találkoztam az anyámnál – Guszti New Yorkban van, rá csak gondoltunk.) Sugár János pedig külön azért felhívott telefonon, hogy nehogy véletlenül megírjam az álmát, amit elmesélt nekem. Megértem az aggodalmát; az álma valóban olyan személyes, hogy még neki magának is csak az álmok sajátos titkosírásának mezején jutott az „eszébe”. Mondtam is neki, ígérem, hogy ha bárkinek megírom az álmát (amely nem nyilvános álom, mint például Nyikanor Ivanovicsé A Mester és Margaritában, amelyben neonfények gyúlnak ki: „Szolgáltassátok be a valutát!”), az csak én magam lehetek.
     Még mindig erős hatása alatt vagyok egy körülbelül hat héttel ezelőtti álmomnak, amelyben a karommal szárnycsapás-szerű mozdulatokat téve óriási távolságokat repültem át, s bár az ujjaim, amelyeket szorosan össze kellett zárnom a repüléshez, kisebesedtek és fájtak, végtelen örömmel töltött el, hogy mindössze ennyi az ára az egésznek: egy kicsit fájnak az ujjaim, de repülök, fent a magas levegőégben, és csak a karcsapásaim erejétől függ, milyen magasra és milyen gyorsan. Csodálkoztam is álmomban: hogyhogy mások nem repülnek? Miért, hogy csak én? Hiszen oly’ egyszerű!?
     És akkor az élet közbeszólt!!! Éppen, amikor leírtam, hogy a repülés milyen egyszerű.

A naplóm itt fordulatot vesz majd; nem metázom többet, nem filózom, nem lamentálok, nem beszélek mellé, hanem, Kedves Naplóm, mostantól mégiscsak arról fogok írni, kivel találkoztam, mit ettem, mit ittam, mi történt.

Az történt, hogy a szomszédból az imént ketten bekopogtak: „Tudja ön, hogy füst száll ki a konyhájából?” – s valóban, amikor az bejárati ajtóhoz léptem, már éreztem én is, amit a nyitott erkélyajtó mellett addig nem vettem észre. Aztán a konyhába lépve láttam vörösen izzani a matét (a „Máté teát”), amit Boglár Lajos receptje alapján főztem ki, hogy megfőzök magamnak: tizenöt percig forralom, utána elzárom, még kb. nyolc percig állni hagyom, majd leszűröm, s csak aztán iszom meg. Ma már ittam ma egy csészével belőle, és attól úgy felélénkültem, hogy észre sem vettem, amikor a mostani odaégett.

Ezzel most azt is elmondtam magamról, hogy doppingolok. Naponta hat óra alvással beérem, de sokszor alszom – szándékosan? igen, mert tudatosan – kevesebbet, s doppingszert használok, hogy éber legyek. 2006 decembere óta fogyasztom az atomteámat, a Pozsonyi úti teakereskedés legerősebb teáját, félig Asszám, félig Szumátra, a teák teája.
     Körülbelül egy hete még erősebb italra kapcsoltam: a matéra. Kulcsár Dalma, aki a Boglár tanítványa volt, tanított meg a receptre (korábban úgy készítettem el, mint az Asszámot: leforráztam forró vízzel, és kész), s már a második alkalommal ottfelejtettem a konyhában. Füst szállt föl. Nem fehér, pápát sem választottak, de a naplóírásom mostantól naplósabb lesz.

Holnap folytatom.

Gerlóczy Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.