hirdetés

Minden együtt történik

2016. június 9. - Kiadók a Könyvhéten

Mert az mégiscsak úgy van, hogy a könyvhetet egyszer csak meg kell nyitni. Meg kell nyitni, hogy ünnep lehessen. Négy előtt pár perccel már óriási a tömeg a téren, mind ugyanarra várunk. A megnyitóra. - A könyvheti naplók sorában Tóth-Czifra Júlia (Kalligram Kiadó) írását olvashatják.

hirdetés

Nyitónapi netnaplóíróként tudnom kellene, mikor kezdődött a csütörtök. Hogy a június 3-án közzétett Nádas-nagyinterjú már ehhez a naphoz tartozik, abban egészen biztos vagyok, ahogyan Závada Pál (Egy piaci nap, Magvető) és Zoltán Gábor (Orgia, Kalligram) május végi párosa is. Helyek, szövegek, emberek. A szerdai pihegés a Kalligram raktárában. Raktárban üldögélni mindig kellemes, mondja Mészáros Sándor, főleg, ha már megjöttek a könyvek, teszi hozzá. Nézegetjük a borítókat. Ennyi Hrapkát ritkán látni egy rakáson. Nagy élmény. A Bán Zoltán András Giccséhez készített a kedvencem, alig bírtam letenni, hogy beleszaglásszak kicsit a többi nyomdafrissbe. Markóba, Dalosba, Grendelbe, Salamonb

Rohanva kedden a Szlovák Intézet felé, gyorsan sms-ezek még Szegő Jánosnak: Mai Kalligram-est? Bodor Anikó-kiállítás, jön a válasz. Minden egyszerre történik, írom vissza.

Márton László hajszálpontosan késik, éppen azután érkezik, hogy Sándor befejezi a róla szóló anekdotát, és kezébe veszi az első bemutatandó kötetet. Majd sorban a többit, hetet a tizennyolc könyvheti könyvünkből. Jó ott ülni, hallgatni Péterfy Gergely, Tőzsér Árpád, Kőrizs Imre, Gyáni Gábor, Sántha József, Mező Ferenc és Szegedy-Maszák Mihály sokféle tehetségét, élességét, világosságát. Emlékezés és felejtés, kollektív emlékezet, magántörténelem, fiktív 29. századi irodalomtörténet, múlt és jelen, hagyomány és aktualitás – valami van az idővel.

A nyitónap délelőttje pályázatírással telik: e-mailek a szerzőkkel, telefonok a tördelőkkel, szinopszisok, kötetkéziratok. Sok ember sok munkája. Tervek, új ösvények, leendő Kalligram-könyvek – ez mind éppúgy ehhez a naphoz tartozik, mint a standon sorakozó köteteink.

A Vörösmarty térre menet beszaladok az Írók Boltjába, újságokért. A metrón ülve – dörzsölten! – olvasni kezdem az ÉS-ben a délután elhangzó nyitóbeszédeket, és még akkor is ezek párhuzamos egymáshoz fordulásaiban gyönyörködöm, amikor a szerelvény túlfut velem a remízbe.

Nagyszínpad híján idén először körpanorámás a Kalligram-stand. Sándor, Zoli és Veronika munkában, így szabadon átfuthatom a könyvheti lapszámokat. Valakinek azt is csinálni kell, mentegetem a raklapszegleten magam magam – egészen addig, míg a város egy ismeretlen pontjáról meg nem érkeznek a telefonomra a Gerőcs Péter készítette új videók linkjei. Facebookra föl. Bosszúsan állapítom meg, hogy sehol nem tudom visszanézni Németh Gábor 5-kor kezdődő Liszt Ferenc téri megnyitójának videóját. Igaz, még csak fél 4 van. Addig is nézem büszkén a Mormota első helyét a Narancs toplistáján, és feltöltöm gyorsan a két anyagot a Kalligram falára. Hosszan elnézném, milyen finoman választották ki a szerzővel az Orgiáról szóló felvétel helyszínét, vagy hallgatnám Nagy Gergely szavait, de erre már nincs idő.

Mert az mégiscsak úgy van, hogy a könyvhetet egyszer csak meg kell nyitni. Meg kell nyitni, hogy ünnep lehessen. Négy előtt pár perccel már óriási a tömeg a téren, mind ugyanarra várunk. A megnyitóra. (Tudnék itt most hálálkodni a magyar nyelvnek e szó két jelentéséért.) Azt gondoltam, szerkesztőként a legnagyobb boldogság az, amikor megjelenik a könyv. Kiderült, ennél is nagyobb lehet, amikor megjelenik – a szerző. Húsz perce keresem a jelzőt, milyen volt az a taps, amely Esterházy Pétert köszöntötte. Most már így hagyom, jelzőtlenül. Jelzőtlen taps. („Mit kerteljek, szeretem az olyan mondatokat, amelyek csupán (!) azért hamisak, mert vannak. Ha nem volnának, igazak volnának.”) Esterházy beszél, Dés László fúj, a könyvhét pedig nyílik – de hogy, de hogy! Nagy történése a napnak. Baj van, ezt nem hallgatja el sem a szó, sem a zene, de hírt adnak valami másról is. Nem keresem a szavakat. Lesz videó. 

Alig várom, hogy fölhívhassam Szilágyi Zsófit, aki éppen Spiró Györggyel vesz részt a szegedi megnyitón. Megnyílt? – Meg. Megnyílt? – Meg. Valahogy így fogunk beszélgetni, és nagyon fogunk örülni a sok-sok kilométeres közelségben.

De addig még van itt is öröm. A csütörtököm egyik legkomolyabbja. Csak ezzel a személyességgel tudok róla beszámolni. Viszont nem is akarok másként. Néhány napja érkezett meg a kiadóba Szegedy-Maszák Mihály új kötete: Jelen a múltban, múlt a jelenben. Tegnap kivittem tanár úrhoz két példányt. Az egyiket azonnal aláírta és visszaküldte. Adjam át, kérte, Esterházynak. Este rövid üzenet EP-től: odaadna másnap egy dedikált Hasnyálmirigynaplót. Vigyem el, kérte, tanár úrnak. Ma délután, csere közben egy másodpercre egyszerre volt a kezemben a két egymásnak szóló könyv. Elvolnék egy ilyen másodperccel évekig.

Látom, az elfuserált netnaplóíró, aki vagyok, nem tud mit kezdeni az időrenddel. Igaz, meg se próbálok ellene tartani a hurkoknak. „Gépírók, korrektorok, tördelők, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is” – mondja EP csütörtök délután. „A szerzőket ünnepeljük, nem magunkat” – zárta Sándor a keddi könyvbemutatót. Ebben a két mondatban – egy szerzőtől az egyik, egy főszerkesztőtől a másik – együtt már más idő telik, mint külön-külön. Akárcsak ott, ahol egyazon napon két író két különböző nyitóbeszédben kimondja a másik nevét. És a többi száz hurokban, melyről nincs tudásom, olvasók, szerkesztők, szerzők, helyek, szövegek, emberek között. Ezt az időt nevezzük, azt hiszem, könyvhétnek. Minden egyszerre történik. Nem, inkább így: minden együtt történik.

Tóth-Czifra Júlia
(Kalligram) 

Kiadók a Könyvhéten

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.