hirdetés

Mindenkire sor kerül

2017. július 12. - Szekszárdi Magasiskola

Nincs mellébeszélés, nem lehet. Nincs helye. Kérdések vannak, metszően pontosak, elgondolkodtatóak. - A Szekszárdi Magasiskola szerdájáról Aradi Gizella írt.

hirdetés

Reggel, mielőtt dolgozni kezdtünk Péterfy Gergellyel, az egyik házigazdánk, Pócs Margit örömkörre hívott minket. Aki volt már valamilyen szervezet fejlesztési tréningen, jól ismeri a módszert, a pozitív visszacsatolás, megerősítés egyszerű eszközét. Most mégsem a szokásos megfelelés kényszerétől hajtott válaszok születtek a kérdésre, minek örültél, amikor megérkeztél a Szekszárdi Magasiskolába. Hacsek Zsófia válasza sokaknál visszatért, este újra hallani fogjuk, ettől akkor különös jelentőséget kap majd: nincsenek a környezetünkben olyanok, akikkel az írásainkat aggodalmak nélkül megbeszélhetnénk. Ez végre egy olyan demokratikus közeg, ahol számíthatunk az őszinteségre és mindenkire sor kerül, mint kritikus és senkinek az írása sem maradhat ki. Rigó Kata ezt kapcsolódásként fogalmazza meg, amikor az emberek és a szövegek közötti szálak összefonódnak és különlegesen szép szövetet alkotnak.

Persze az örömhöz nem csak ez a szellemi közösség, hanem az a végtelen odafigyelés és törődés is hozzájárul, amit a házigazdáinktól kapunk, amiről Nagy Ágnes a tegnapi naplóban részletesen beszámolt.

Péterfy Gergely számára a legnagyobb öröm, hogy a kertben Mészöly Miklós fügefája alatt szunyókálhat. Persze erre nem sok ideje maradt, a délelőtt az ő próza szemináriumával folytatódott. Ma is éppen olyan éleslátással és türelemmel elemezte a szövegeket, ahogy mindig. Az első írás kapcsán beszélt a műfajok keveredéséről, azokról a műfajokról, ahol érvelni kell. Olyan írások is szóba kerültek, amelyek szövege nem csak fikció, és ez plusz terhet rak az írásra. Persze valaki megkérdezte, milyen történet alkalmas az irodalmi megformálásra. A válasz egyszerű: bármilyen. Nem a művészet tárgyán, hanem a művészi megformáláson múlik, hogy egy történet mikor válik irodalommá. Gál-Nyeste Kata írásait akartuk szétszedni, de nem lehetett. Kihagyásos technikával dolgozik, egy-egy mondat között a történetben akár nagyon hosszú idő is eltelhet. A feltűnően rövid prózái szinte apró költemények, az olvasót előzékenyen vezetik át a néhány soron, már-már cukik, mielőtt alaposan gyomorszájon rúgnának.

A líra szeminárium hallgatói Vörös István vezetésével izgalmas feladatokat kapnak, olyan regényekből írnak haikukat, mint például a Buddenbrook ház. Aztán választhatnak egy nagyon ismert, agyonelemzett verset, amelynek elkészítik a szándékos félreértelmezését.

A rövid ebéd után Szilasi László spiritus rektorunkkal folytattuk a munkát. Az előző nap megfogalmazott követelmények alapján hárman készítették el az írásaikat. A szerzők olvasták fel, a szövegeket nem kaptuk kézhez. Mondatról mondatra mentünk végig. Az írókról patakokban folyt a víz, most nem a meleg miatt, itt nincs is meleg, mivel a Babits ház pincéjébe húzódtunk be a forróság elől. A kérdések egyszerűek és lényegretörőek. Nincs mellébeszélés, nem lehet. Nincs helye. Kérdések vannak, metszően pontosak, elgondolkodtatóak. Az elemzés közben Szilágyi Zsófia előadására gondolok, amit első este tartott ugyanitt arról, hogy az irodalomtörténészek gyakran találkoznak azzal, amikor az írók szeretnék meg nem történtté tenni egyes szövegeiket. De ami megjelent, az megtörtént. Az itt készülő írásaink végső változatából nyilvános felolvasó est lesz az utolsó napon, a városi közönség előtt.

Volt egy óránk műhelymunkára Tóth Krisztinával is. Beszéltünk Hajnóczy Péterről, a sűrítésről, arról, Örkény hogyan mutatja be szereplőit szociokulturális környezetük egy-egy jellemzőjével, vagy egy párbeszéddel anélkül, hogy leírná a szereplők előéletét.

A Vármegyeházán Keresztesi József beszélgetett Tóth Krisztinával. Nem ismeretlen már számunkra a véleménye a költészet feladatáról, amely a részek felismerése és az összefüggések megragadása, a világ jelenségei alatt meghúzódó rendszer megismerése. Érdekes volt arról hallani, vajon volt-e ízlésközösség abban a Sárvári Körben (pl. Kemény Istvánnal, Vörös Istvánnal), ahol pályájuk kezdetén megosztották az írásaikat. A reggeli örömkörünkhöz kanyarodtunk ezzel vissza, amikor arról beszéltünk, miért jó, hogy itt lehetünk Szekszárdon. Nem, nem volt ízlésközösség a Sárvári Körben sem, sőt. Viszont a környezetükben nem volt senki más (sem osztálytárs, sem, tanár, sem szülő) akikkel megoszthatták volna az írásaikat. Ezért jöttek össze hetente és működtették a szellemi műhelyüket.

Az estét az előadókkal és a Magasiskola vendégeivel közösen a hegyoldalban, a Heimann birtokon fejeztük be. A vendéglátás figyelmes, az ételek finomak, a borok szépek és simogatóak. Ez a Barbárok ideje (a pincészet vezető vörösbora, az Allegro Barbaro után szabadon). Szerencsénk volt, az asztalunknál Márton Lászlóval beszélgettünk. Bármelyik asztalnál szerencsénk lett volna.

Aradi Gizella

Szekszárdi Magasiskola

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.