hirdetés

Mindjárt Vének

2018. június 28. - Véneki Alkotótábor

A tizediken vajon mit csinálunk? Olyan, mint egy panelház legtetején; bár Vének inkább horizontális, a Szigetköz eddig tart. Nyújtózni lehet, van tágasság a gondolkodásra, tapasztalásra. – A X. Véneki Alkotótáborról elsőként Szalai Zsolt netnaplóját olvashatják.

hirdetés

Mindjárt Vének. Tizedszer. Az izgatottságnak hívott stresszben pakolom fejben, hogy mit majd még reggel. Molino for men, deo for man, szúnyogriasztó for men… többre most nem vagyok képes. Vinni a munkát, a szövegeket, a beszédet, a képeket. De most mindent fejben, ha szétszakad, akkor is.

A tizediken vajon mit csinálunk? Olyan, mint egy panelház legtetején; bár Vének inkább horizontális, a Szigetköz eddig tart. Nyújtózni lehet, van tágasság a gondolkodásra, tapasztalásra.

A Test és identitás címet adtuk a tábornak, talán az évforduló miatt is, hiszen a Hús és sakk című antológia szerkesztése volt az első apropó, hogy megszerveztük a tábort. Az akkor gimnazisták, elsőéves egyetemisták már az én- és nyelvkeresés, a világhoz való viszony(ok) kérdésével foglalkoztak, most érettebben és másokkal kiegészülve gondolkodhatunk és beszélhetünk, írhatunk nemi, nemzeti, regionális, európai, vallási stb. identitásokról, amelyek akár egyszerre határoznak meg minket. Ahogy egyszerre ott (itt) leszünk, költők, szervezők, szerkesztők, szabadságolt dolgozó emberek, akik most vénekiek lesznek.  A nettó három napban összesűrűsödnek az élmények, amelyeket utána egy ideig még válogathat szét az ember, emlékezve a megtörténtekre, amelyekből jövő évre is ötleteket meríthet. De minden évben megtörténik, így hívjuk azt, amikor kissé távolabbról nézzük a jurta alatt ülő és beszélgető, vagy éppen dolgozó fiatalokat, akik a legtermészetesebb módon beszélgetnek irodalomról, vagy bármi másról, merülnek a papírba, arcukon tükröződnek a szövegszerkesztőbe pötyögött, átjavított sorok. A megmutatni, megmutatkozni vágyás a műhelyeken, a segítés és tanulás közösséget teremt, ezért járunk vissza már tíz éve.

Mindjárt megérkeznek a táborozók. De előbb a szervezőség veszi birtokba a helyet. Átautóztam Öttevényből Ikrénybe Horváth Veronikáért, közben felvettem a filctollakat Abdán, hogy legyen mivel brainstormingolni a zsírpapírra, aztán Révfalun, Bácsán és Kisbajcson át megérkeztünk az Aranykertbe. Megkezdtük a konkrét előkészületeket, berendezkedtünk. Első feladatként felkötöztük a Hermaion Irodalmi Társaság molinóját a kapurácsra, a zsinegeléshez már Sütő Csaba András is megérkezett. Így tekerd, ez az akasztó éppen jó, középen is meg kéne feszíteni, itt sok, húzd még át, nem érem fel… aztán jutalomnak hitt zéró xixó borzadállyal leöblítettük, kellene egy kis koffein, elmúlt az első kávé.

És már itt vannak a táborozók, régiek és újak, nem mindenki persze, úton még a műhelyvezetők, Péterfy Gergely és Lanczkor Gábor, és még lesz egy fuvar Deres Kornéliáért, az esti beszélgetésre ideér. Bemutatkozunk, Csizmás Kinga kérdően néz rám, megismerem-e még, mert két éve volt már itt, és persze, aztán Sebestyén Ádám, aki már az első alkalommal, legfiatalabbként vett részt a táborban, de pár évig nem jött, elkezdte felmérni, mi változott. Kiss Dávidot ugratom, hogy Isten hozott másodszor is Véneken, érti, a tábort beharangozó facebookos tábortörténetben, már háromszoros visszatérőnek tituláltam, mert annyira karakteres résztvevője lett a tábornak (még a kultikus négyes szobába is beköltözhetett), hogy megelőlegeztem neki. Remélem, most is közölhetek a verseiből az Ambrooziában, eddig is így volt, és a többi táborozó is kaphat lehetőséget, bízom egy jó tematikus blokkban.  És jó, hogy megírtuk, ha csak posztokban is az eddigi kilenc Véneket, előkerültek a régi fotók, mindenki küldte a winchesterek mélyéről előbányászott fényképeket, amelyek még nem mobiltelefonnal, de már nem is analóg készültek, valahol közötte voltunk, vagyunk, leszünk, mint a Na két Duna összefolyásánál, szigetszerűen.

Eltűnt a nádtető, áthelyezték a posztmodern pingpongasztalt, amelynek a két térfele az egyik oldalon tizenöt, a másikon két centivel van magasabban. Így izgalmasabb, be kell kalkulálni a dőlésszöget, és persze a tölgyfáról leeső makkokat is, nem lehet mindent visszaadni.

Füstérzékelő, füstérzékelő!, hallom már a sutyorgást, én is aggódom, nehogy rutinból rágyújtsak és leoltson a vízsugár. Ha már elállt az eső, választanak a szétszakadozó felhők a Duna-ágak között, nem így kéne elázni. Akkor már inkább egy fejes az öko-tóba. De, hol az az érzékelő? Keressük, Bende Tamás a lámpákra gyanakszik, felkapcsoljuk, ez megnyugtató, abból a szempontból, hogy az esti felolvasásokon végre látni is fogunk.

A szobák ablakai tárva, átszellőztetünk, mindjárt hivatalosan is megnyílik a tábor.

Szalai Zsolt

Véneki Alkotótábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.