hirdetés

Minimum (ennyi)

2009. december 23. - Varga Mátyás

Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó.
hirdetés

Délelőtt kisüt a nap, de aztán egész délután nyomasztó szürkeség, eső. Délután 4 órakor már erősen sötétedik.

Kicsit még visszatérek az Armenhez, nem olyan könnyű otthagyni. Abraham dátum nélküli bejegyzéssel kezdi ugyan a könyvet, de aztán mindjárt utána november 18. szerepel, és május 3-ával ér véget. Az egész történet mindössze néhány hónap, nincs egy fél év sem. December 23-án hajnali egy órakor ezt írja: „Mihelyt felgyújtom a lámpát, azonnal észreveszem, hogy az ajtókilincs gombja ragyogóan tiszta. Amikor ki- vagy bemegyek – meg amikor Martin nem látja – csak zsebkendővel merem megfogni. [...] Kicsit feszült vagyok. Odakint hatalmas a tenger. Közben a meteorológia holnapra igazi vihart jelez, ami hamarosan megérkezik.” Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó. Aztán takarítanak, megfoghatatlan ünnepi készülődés vesz erőt rajtuk. „Már kétszer is jártam a konyhában – írja este –, hogy kávét igyak, és hogy megnézzem a kisuvickolt barométert. Ezek a fények elrejtenek valamit. És jól tudom, hogy a lámpám lángja árnyékok szorításából jön elő.”

Ma én is próbálok megállni, próbálok újra otthonosságot találni a szobámban. Nem nyúlok még semmihez, nem kezdek rendet rakni, de máris érzem, hogy a rendrakás majd együtt jár a vággyal, hogy minden fölöslegestől megszabaduljak. Régóta tartok attól, hogy a tárgyaknak túl nagy hatalmuk lesz felettem. Így vagyok még a könyvekkel is. Egyetemista koromban elhatároztam, hogy azt a könyvet, amit két évig nem veszek le a polcról, valakinek odaajándékozom. El is kezdtem, aztán kiderült, hogy ostobaság. Volt, hogy néhány hónappal a nagyvonalú ajándékozás után kellett volna, és nagyon bonyolult volt kölcsön kérni.

Nem szívesen dobok ki semmit, ami használható, még kevésbé könyvet. Néha évekig várom, kinek adhatnám. Egy különös véletlen folytán például René Char Pléiade-kiadásából kettőt is kaptam, és majdnem tíz évig kerestem, kinél lenne jó helyen a felesleges példány.

Ma még csak nézem a szobát. És az járt a fejemben, hogy igazában már régóta olyan környezetre vágyom, ahol alig vannak körülöttem tárgyak, illetve éppen csak annyi, amennyi még nem zavar. Egyre jobban vonz ez a fajta minimalimus. Lényegében nagyon hasonló dologról beszél John Pawson is, amikor saját építészeti minimalizmusát értelmezi: „Az emberek hajlamosok úgy gondolni az eltávolításra, mintha az nem volna egyéb, mint hogy kidobjuk a bútorokat és fehérre festjük a falakat. A lényegi gondolat, amely e törekvés mögött áll, hiányzik. A valódi kényelem nem egy nagy kanapét jelent – nekem úgy tűnik, sok dolog, ami kényelmesnek látszik, egyáltalán nem az. Számomra a kényelem egyet jelent a teljes tisztaság állapotával, ahol a szem, az elme és a test ellazulhat, ahol nincs semmi sértő vagy zavaró.”

Pawson honlapja
Egy gyönyörű híd 
Két jacht (hogy azért még a tengernél maradjunk): ez és ez
Egy érdekes slideshow indítható innen a munkákról

Igazában nagyon szeretném, ha a könyvespolcomon mindig csak azok a könyvek lennének, amiket használok, vagy amiknek a közelsége és azonnali elérhetősége biztonságot ad. A többit szívem szerint könyvtárban, raktárban tartanám, vagy elajándékoznám.

Irigykedve gondolok arra a talán belgrádi szerb festőre, akiről – úgy emlékszem – Tolnai Ottó egyik versében ír (hosszan kerestem, hogy pontosan idézhessem, mert szinte biztos voltam benne, hogy a Gyökérrágó kötetben van, de sehogy sem találtam; ettől persze még lehet, hogy ott van): reggel, amikor felkel, összehajtja a katonai ágyat, amin aludt, beteszi egy fali szekrénybe, és a teljesen üres műteremben elkezd dolgozni. Jean Genet-ről pedig azt olvastam, hogy élete végéig szállodákban élt, és csak annyi holmija volt, amennyi belefért egy aktatáskába. Mindkettőjüktől még igen messze vagyok.

 

Varga Mátyás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
R.30 R.30 2016-01-24 14:00

"Jean Genet-ről pedig azt olvastam, hogy élete végéig szállodákban élt, és csak annyi holmija volt, amennyi belefért egy aktatáskába."

Ez a fasz volt, aki támogatta a Baader-Meinhof-csoportot?
http://etoilerouge.chez-alice.fr/docrevinter/allemagne9.html