Monogram- és névmutató

2008. május 18. - Lőkös Ildikó

És előre rettegek a családunk jó barátjának, pontosan valahai apám legközelebbi barátjának, a szegedi irodalomtörténész professzornak, Péter Lászlónak a dörgedelmeitől, hogy ennek a slendriánságnak semmi értelme, legalább azt oda kellene írnom a nevek mellé, mikor születtek, esetleg haltak, meg a foglalkozásukat.

Ha eddig még nem mentem az olvasóim agyára, akkor most garantáltan.
 
Ez az utolsó rész lesz a totál értelmetlenség iskolapéldája, pedig épp azért készült volna, hogy világossá tegyen sötét dolgokat. De hát hány történet, irodalmi mű, színdarab szól arról, hogy valaki tesz egy rossz lépést, és minél inkább vissza akar lépni ebből, annál jobban belegabalyodik.
 
Tehát.
 
Olvastam én már naplókat, blogokat, visszaemlékezéseket, melyekben csak egy-egy betűvel, esetleg kettővel, vagy hárommal jelölték a hivatkozott személyt. Ez néha nem zavart, néha meg nagyon idegesített, amikor annyira rá akartam jönni, ki is a rejtőzködő személy.
 
Na, gondoltam, akkor én most ezt a végsőkig feszítem, és egyetlen nevet sem fogok leírni, még a Hajós Alfréd uszodájáét sem, de még Shakespeare-ét sem. Amilyen viccesnek gondoltam én ezt, annyira vált tragikussá, hiába ígértem, hogy a végére föloldom, a konklúzió az volt, így olvashatatlan az egész. Mert én azt gondoltam, ez nem nehézég, szépen tovasiklik a szem – de kiderült, egyáltalán nem siklik tova, hanem minden monogramnál hosszasan töpreng, s a végén teljesen elveszti a történet fonalát. Úgyhogy, következő naplóírók, vigyázzatok a kódokkal! Bár az előttem netnaplózó Gerlóczy Feri is eltöprengett a titkos napló nyilvánosságán és a nyilvános napló titkosságán, de talán nekem sikerült a végső romlásba dönteni az egész rendszert.
 
Jöjjön hát, amit ígértem.
 
Aki ezen eligazodik, és nem kap közben dührohamot, hát az nagyon türelmes ember lehet.
 
És előre rettegek a családunk jó barátjának, pontosan valahai apám legközelebbi barátjának, a szegedi irodalomtörténész professzornak, Péter Lászlónak a dörgedelmeitől, hogy ennek a slendriánságnak semmi értelme, legalább azt oda kellene írnom a nevek mellé, mikor születtek, esetleg haltak, meg a foglalkozásukat. (Mindamellett, akik tudják, hogy miféle szigorú és pontosságra kényszerítő leveleket szoktam tőle kapni, irigyelnek a jó sorsomért, hogy ilyen ember van a környezetemben. Mellesleg ő is monogram-ellenzők táborából való.)
 
Szóval, elnézést kérek a dührohamosoktól, és mindenkinek köszönök mindent, már ami a hozzászólásokat illeti. És igaza volt a szerkesztőnek, amikor azt írta nekem: „vasárnapra, ígérem, talán kicsit már sajnálni is fogod, hogy vége”.  
(2008. május 12.)
B.Z.=Bezerédi Zoltán F.A.=Fullajtár Andrea G.Gy.=Gazsó György H.A.=Hajós Alfréd H.H.=Hársing Hilda H.P.=Huszti Péter J.T.=Jordán Tamás K.I.=Kerényi Imre L.J.=Lackfi János L.I.=Lőkös Ildikó M.K.=Makk Károly M.B.=Merő Béla M.K.=Mikszáth Kálmán M.=Moliere S.F.=Sebő Ferenc U.A.=Urbán András 
 
(2008. május 13.)
B.D.K.=Balla D. Károly Cs.=Balla Csönge K.=Balla Kolos B.É.=Berniczky Éva B.M.=Béres Márta E.M.=Erdély Andrea F.P.=Farkas Péter G.L.=Gerold László J.P.=Janicsek Péter K.Zs.=Koren Zsolt K.D.=Kosztolányi Dezső K.E.=Kukorelly Endre M.Á.=Mészáros Árpád M.I.E.=Mikes Imre Elek P.J.=Pilinszky János U.A.=Urbán András 
 
(2008. május 14.)
B.I.=Bánsági Ildikó B.Z.=Bezerédi Zoltán B.É.=Botos Éva G.T.=Gran Tamás J.=Kelecsényi János V.=Kelecsényi Vera K.I.=Kerényi Imre M.K.=Milan Kundera L.I.=Lengyel Ildikó M.I.=Márta István M.L.=Máté Lajos Sz.I.=Szatmári Ildikó P.P.=Patrice Pavis P.B.=Pesti Barnabás V.Gy.=Vass György V.V.=Vámos Veronika Zs.S.=Zsótér Sándor   
Tompa Gábor, Zeusz 
 
(2008. május 15.)
Bagó Gizella, Csanádi Judit, Hamlet, Horgas Péter, Jánoskúti Márta, Kiss Csaba, Macbeth, Patrice Pavis, Schilling (Árpád), Shakespeare, Tompa Gábor 
 
(2008. május 16.)
B.Z.=Bezerédi Zoltán
Alföldi (Róbert), Balázs Juli, Bezerédi (Zoltán), Derzsi (János), Finta Laci, Garancsi Ági, Gáspár Sándor, Jászai Mária, Jeli Viki, Joó László, Kovács Györgyi, Kundera (Milan), Márta Pista, Shakespeare 
 
(2008. május 18.)
Gerlóczy Feri, Hajós Alfréd, Péter László, Shakespeare

Lőkös Ildikó