hirdetés

Most már elhiszem

2008. július 16. - Becsey Zsuzsa

S a térben ábrázolást is csak akkor, amikor tanulni, kíváncsi. Azonban önfeledten, amikor szabadon, akkor igazi. Amikor a vonal, csak úgy... elindul. Mondhatnám most azt, Kandinszkij, emlékek. De akkor is csak az volt, mintha ő maga is belőlem beszélne. Akárha vele születve, magamból éreztem viszont a szavakat. A tömeg pedig sosem változik. Arra teremtetett, hogy vigyázza saját felállított korlátait. Szükségszerű az egész működéséhez.
hirdetés

 
 
 
Ma hajnalra is figyelmeztetésre ébredek. A legváratlanabb meglepetések ezek. Kicsit olyan mint a fehér út a végtelenségben. Világos, fényes. Megvilágosodás. Valami megtisztulás felé. És általában az írással. Van, hogy új szöveg jelenik meg itt, s az út, amiről nem vagyok bizonyos, hogy mindig fényes, vagy bevillan egy hiba. Mondat, amit másként kellett volna. Pontos. Mindannyiszor egyértelmű, félreérthetetlen jelzés. A mai az első Netnapló írásból idéz. Pontosan irányít egy mondatra. Valójában nincs vezetés, kiemelés, hiszen csak az a mondat látható. Újabban imára kulcsolom kezem ilyenkor, ahogy egyszerű, vidéki nagyapám, s ahogy gyerekkorunkban szemünkben, szememben rögzült. Az ébredés, ráébredés az ok, különben nem teszek ilyet. S ha mégis, mert kértem valamit – eddig általában, ha ritkán előfordult is, csak kértem –, titokban kulcsoltam egymásra kezem. Mostanában valami más. Köszönet, nem tudom. Ilyenkor nem magam irányítom cselekedetem. Bár meg kell jegyeznem, valóban elenyésző, akár a tapsolás, ami viszont nem megy, pedig szeretném. Nos a mondat ezúttal: „Szeretem nagyapáimat, a parasztot és a világpolgár tudóst.” Fontos különbség, azonnal észlelem. A mondat végén más az értelme a parasztnak, a tudós után lealacsonyítóan hat. Hiszen az megtámogatva világpolgárral is, túlerőben, tehát a parasztot meg kell emelni, hogy kiegyenlítődjék. Éreztem, mindig megálltam ezen a mondaton, visszaolvasáskor. Vigaszom, jobb későn mint... soha? Ilyen szó nincs. Akár a végtelen. A képzeletben. Nos igen, szinte nincs olyan hiba, ami ilyenmód ne javítódna. Tévedéseim életem során így vagy úgy, vissza-visszatérnek. Annyira következetes ez a kéz felettem, hogy már-már azt hiszem, valami angyal. Őrangyal. Nappal, vagy éjszaka.
Mindezek finom, apróságnak tűnő dolgok, és mégis. Ilyen kicsinységeken múlik az írás. Másképpen, az írásban minden apróságnak jelentősége van. Nem kérdezek rá, szabad-e, lehet-e ilyen hibákkal írónak lennem.
 
Hát valóban itt vagyok, a litera honlapon. Kicsit féltem, hogy igaz-e, valóság-e, mert sokszor összefolyik esetemben az álom és valóság. Amit szeretnék, képzelek, és ami megvalósul. Először életemben kapok írásért honoráriumot is. Na nem azért, hiszen csak jelkép. És mégis. Olyan írásért ami rólam szól, magamról. Egyszer kaptam, régen, írói alkotói ösztöndíjat, de az más. Az is jó érzés volt. Nem tudom, pontosan mit érzek, csak azt, valami olyasmi, hogy ez nagy dolog. Boldog vagyok.
Azt hiszem, igen, bizonyára naiv dolog ilyet leírni. És akkor még várom, kíváncsin, nyomtatásban is...
 
Különben alig néhány napja egyik honlapon hatalmas vihart kavartam. Valaki kifogásolta sokarcom. Hogy nem tudja elfogadni, sem elképzelni, hogy más, és itt is valaki, aki ez esetben én, többarccal. Ha már neki, az olvasónak, bejön egy írói arc, miért, hogyan lehet másik is, amit ugyanez az olvasó, nem szerethet. Sőt, kifejezetten irritáló, idegesítő. Másképpen, hogyan lehet egy ártatlan nyulacska harapós is. Pedig a nyúl még a szakszerű leírás szerint is harap. Tehát nemcsak magam vélekedem így. Hogyne okozhatna felfordulást akkor az, amikor együtt álom és valóság. Pedig az álom is egy valóság, hiszen hiába hogy behunyt szemmel, nem megéljük-e, nem benne vagyunk-e éppúgy abban is. Mert igenis van, hogy összekeverednek a dolgok. Például mikor felébredünk is. Első amikor valóságra nyílik szemünk: álmodtam? És megnyugszunk. Csupán álom. De hazudik-e az álom... Állíthatjuk-e, hogy míg aludtunk, becsapott minket ez az álom. És ugyanígy az álmodozás. A félig éber, félig valóság. Mindig valahol a kettő között. Sosincs csak álom, vagy csak valóság. Egyik a másiknak árnyékában. Sőt van olyan is, amikor szükségszerűen keverednek össze a dolgok. Hogy nagyobb távolságban láttassék. Bűn-e akkor ez? Bűn-e több oldalról is mutatni, megélni, átélni? Én különben jóban vagyok arcaimmal, segítik, kiegészítik egymást. Van hogy egyik másiknak látszólag ellentéte, de alaposabb ismeret függvényében kimutatható az összefüggés. És ami megnyugtató, mindegyik becsüli, tiszteli a másikat A boldog a szomorút, a balek a szemfülest. Még ha olykor harc, küzdelem árán is. A szó, gondolat letisztázásért van hogy alaposan meg kell dolgozni. És van, hogy csak úgy szalad, kitör, alig lehet utolérni. Ilyenből esetemben a legtöbb.
Na persze magam is, mint mindannyian, boldog szeretek inkább. Mosolyogni, sírni. Pontosabban a könnyeket is csak akkor, ha boldog.
Több arc, több mozgás. Mindigis jobban szerettem a nagyobb teret. Határtalant. Hiába ha józanul, az egyenesek a végtelenben is összetartanak. Ez is attól honnan nézem, segít-e. Sosem voltam jóban a korlátokkal. Mégha szükségesek is, valóban segítenek, szerettem magam rájönni dolgokra, hibákra. S a térben ábrázolást is csak akkor, amikor tanulni, kíváncsi. Azonban önfeledten, amikor szabadon, akkor igazi. Amikor a vonal, csak úgy... elindul. Mondhatnám most azt, Kandinszkij, emlékek. De akkor is csak az volt, mintha ő maga is belőlem beszélne. Akárha vele születve, magamból éreztem viszont a szavakat. A tömeg pedig sosem változik. Arra teremtetett, hogy vigyázza saját felállított korlátait. Szükségszerű az egész működéséhez.
Nos, ezekkel az arcokkal, arcaimmal, másokat is nagyobb látószögben tudok befogadni. Hát akkor nem gazdagabb vagyok-e ezekkel? Magam is. S nem lehet hogy az idegesítés, ellenkezés is gondolkodást serkent? ...Csak ismételni tudom magam, én inkább boldog. Szeretem, ha csupán magammal kell ellenkezni.
Tehetnék-e másként, minthogy befogadjam összes arcom?
 
Imádom a sokféle ízt. A kicsit savanyút az édessel. Szokatlan, tudom, de velem ez a valóságban is így van, savanyú tej édes süteménnyel. Önmagában mindegyik egy kicsit túl erős, ezért aztán ki kell egyenlíteni. Hát még az írással. Kaptam nemrég egy félreérthetetlen célzást ez ügyben, nem támogatnám-e a csalamádét. Hát persze hogy támogatom. Kifejezetten szeretem a csalamádét, írásban. De a finomat, különösen a valóságban:)
 
És akkor nézzük is meg azokat az arcokat. Ma különben is itthonülés, esik, de ez sem így lesz (sem itthonülés, sem esés). Szóval, kihasználva az időt.
 
Arcok a vizuális folytonosságban. Arc, ami sok-sok arc, arc, ami többszöröződik. Ez az első lépés. Szitanyomás... fénymásolás. Mindig egy kicsit elmozdulva.
 
Lássunk egy babát, mert itt, most nem adatik meg szitanyomatokon is érzékeltetni.
 
 
 
És akkor most képzeljük el ezt úgy, hogy egyik forma átalakul egy másikba, egészen más, különböző formák alakulnak át egymásba. Folyamat lesz, ahol nincsenek megszakítások, észrevétlen a jelenetek érintkezése, összekapcsolódása. Sem klasszikus plánok, a totál önműködően alakul premierré, szuperközelivé, hogy aztán észrevétlenül vissza újra totál, és így tovább... akár végtelenségig. Körbe-körbe, sosem megállva. Ez itt már animációban, amikor a forma már nemcsak megmozdul, mi több, mozgásba lendül. A vágás itt csupán belülről, a szem szinte nem érzékeli azt.
 
És akkor mindez tovább, rajzon, animáción túl, mesék-vers-naplótöredék-prózában. Álom. Egyelőre csupáncsak álom mindezek megvalósítása.
 
Azonban, ha nem is pontos ennek az álomnak a megfeleltetése, érzékeltetése, megközelítően, filmrészlet erejéig megtekinthető a blogomon a Rózsaszín nyúl nyomtatásban kiadandó könyvtervem ismertetőjében.
 
Elnézést az olvasótól, most kicsit több sikerült rólam, magamról. És így is mennyi sok kimaradt.

Becsey Zsuzsa

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
nyulacska nyulacska 2008-07-19 11:28

 táti száj, én is boldog. amüllédermarinak.

persecuted persecuted 2008-07-18 17:34

 Nem mondod?:D (Ez már sokk nekem) nyulacska és Becsey Zsuzsa? :)) Nem is tűnt fel nekem, az előző írásod alatt...mintha ismerősként üdvözöltél volna minket...szájtáti hagylak itt-amüllédermari

nyulacska nyulacska 2008-07-18 15:31

persecuted, igen-igen, jobb megbékélni önmagunkkal, ki engedménnyel, ki nélkül. jó érzés, a rokonlélek.