Cím

Címnek előbb kell lenni, mint pénznek, nyomdának, kéziratnak, ez nyilvánvaló. Összeültünk hát néhányan 1989 nyarán, hogy elkereszteljük a folyóiratot, amiből semmi sem volt még – legfeljebb mi, a szerkesztők. Villantak, röpködtek, suhantak az ötletek: Magyar néző, Bója, Kérdés, Kérdőjel. Az ötletgazdák meg is indokolták javaslatukat: Bója, mert hozzánk kell igazodnia a magyar szellemi életnek. Magyar néző, mert szemlélődők leszünk, beszámolunk, nem akarunk irányítani. Én azt javasoltam: Talán. Talán, mert talán lesz itt demokrácia; talán talpon tudunk maradni; talán jók is leszünk. Egyik címben sem tudtunk megegyezni, a szavazás sem hozott látványos eredményt. Akkor azt javasoltam: Holmi – hiszen ez volt Bessenyei könyvének a címe, a magyar felvilágosodást pedig büszkén vallhatjuk példaképünknek, akár ősünknek. Rövid vita után ebben megegyeztünk.
Lassanként megszokták az olvasók az új folyóiratot, az új címet. Pedig nem is olyan jó cím: komisz jelzőt lehet elébe tenni: vacak holmi, ócska holmi. De, mondom, megszoktuk, megszokták.
Én persze máig azt gondolom: jobb lett volna a Talán. 2012 februárjában végképp ezt gondolom.

Amikor a főszerkesztőnek születésnapja van (Réz Áron, Réz Pál, Závada Pál, Réz Mihály, Kardos Gábor)

Pénz

Alighogy leültünk beszélgetni, tervezni, klasszikust idéztem: „Lapot kéne alap’tani, Ó Hatvany, Ó Hatvany!” De Hatvany Lajos akkor már nem élt.
Domokos Mátyásnak volt egy barátja, Dörnyei László – a fivére Eötvös Collegista társunk volt, egykor én is jól ismertem –, aki az Állami Biztosító vezető jogászaként dolgozott. – Beszélek vele, mondta Matyi. Hátha tud segíteni.
Két nap múlva felhívott: – Holnap fogad bennünket a vezérigazgató-nő. – Négyen ültünk a Kálvin téri irodában – a roppant kedves, barátságos igazgatónőnek, amilyen hálátlan vagyok, csak a vezetéknevére emlékszem: ígéretesen így hívták: Deák. Soroltuk a neveket, kivel akarunk dolgozni: Petri György, Mándy Iván, Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Tandori Dezső, Esterházy Péter, Kányádi Sándor, Hubay Miklós, Nádas Péter, Székely János… Az igazgatónő bólintott: – Megbeszélem a munkatársaimmal. Nekem tetszik a terv. Jöjjenek vissza hétfőn. – Hétfőn elénk tett egy szerződést: a Biztosító egy nagyobb összeggel támogatja az induló lapot, mi két kötelezettséget vállaltunk: 1./ közöljük támogatónk nevét; 2./ nem uszítunk semmilyen felekezet, világnézet, társadalmi csoport, személy, ország ellen. – Ezt örömmel aláírom, mondtam. Uszítani amúgy sem állt szándékunkban.
Cégtől azóta sem kaptunk ilyen nagy összeget. Fél évig fizettük belőle a nyomdát, a szerzőket.

Reklám

A reklámról sem feledkeztünk meg. Még egy plakátot is csináltattunk. A versrovat vezetője saját kezűleg körmölte rá:

Ha sekély szellem ön,
ha igénytelen,
ha nem lát túl a körön,
ahol a giccs terem,
ha vonzza a híg, a talmi:
nem az ön lapja a HOLMI.
Ám ha igényes,
ízlése ha kényes,
látóköre tág,
ha nem ócska lektűrt
olvasna, de megszűrt
lírát, epikát;
eszébe ha esszét
szívesen befogad,
éppúgy komoly eszmét,
mint olykor vidorat;
elméje ha elmélyedni se rest,
ha ítélete elfogulatlan,
igazat keres inkább, mint sikerest,
ha olyan kritikát igényel a lapban,
amelyik nem a tekintélyre tekint,
mindenre csupáncsak az értéke szerint —
akkor a többit kár puhatolni:
az ön olvasnivalója a HOLMI!

Alatta, nyomtatott betűkkel, ez állt: Ára 49 Ft; előfizetőknek csak 41,60 Ft.

Amikor szünetelt a fűtés (Szalai Júlia, Závada Pál, Réz Pál)

Helyiség

Arra azért nem volt pénzünk, hogy szerkesztőségi irodát béreljünk. Eleinte a Szépirodalmi Könyvkiadó New York palotabeli irodájában találkoztunk hetente (ott dolgozott Domokos, ott dolgoztam én is, amíg nyugdíjba nem mentünk), később a lakásomon – ideiglenesen. Vagyis huszonkét éven át, máig. Kiderült, hogy ez remek megoldás: szerzőink szívesen jönnek egy magánlakásba, van, aki kap egy kávét, pohár bort, néha bekopog a fiam, a menyem (akikkel együtt lakom), újabban besompolyog vagy beront – ők kopogtatás nélkül – két unokám, Áron és Emma (ilyenkor bajos dolgozni). Hétfőn találkozunk, 2 órakor, négyig-ötig gyúrjuk, faragjuk a következő számot. A lap alapítása óta ugyanabból a csészéből iszom a kávét, ugyanabban a fotelben ülök (igaz, egyszer áthúzattam), a Duna, amely az ablakunk alatt folyik, ugyancsak ugyanaz a folyam – csak a híd változott meg, a Margit híd – gyönyörű lett az új oszlopokkal és új lámpákkal.

Áron és Emma

Jövőkép

Úgy tűnik, a kollegák jól érzik magukat ebben a szerkesztőségben. Egyikük a múltkor megfenyegetett: – Ha megszűnik a Holmi, mert nem lesz pénz hozzá, akkor is eljövünk hétfőnként, beszélgetni.
Mit lehet erre felelni? Qui vivra, verra.

Réz Pál

Holmi folyóirat