hirdetés

Mozgásban

2014. december 18. - Prizma folyóirat

Néhány óra múlva viszont egy csaposon pont azt érzékelem, hogy hiába az ezeréves rutinról árulkodó mozdulatok, mintha nem érezné magát itt igazán otthon, de elképzelhető, hogy csak túl élénk a fantáziám. - A Prizma csütörtöki naplóját olvashatják.

hirdetés


Mivel úgyis minden hétköznap reggel elkések, egy szeszélynek engedelmeskedve leugrok a villamosról, és az utolsó megállót gyalog teszem meg. Útközben rugdosok egy csikket, és elhaladok egy lángvörös fejű fickó mellett, aki éppen üvölt a telefonjába, ez emlékezetes kontrasztot alkot a madárcsiripeléssel.
A kiadóban, ahol dolgozom, általában a billentyűzeten kopácsolás hangját hallani, ritkán feszültek a napok, év végén többnyire különösen békésen telnek, most is. Azért persze mindig van mit csinálni, és amikor megnyitom egy kézirattal jelentkező e-mailjét, arra gondolok, ő legalább a szövegét csatolta, nem úgy, mint az a személy, aki valamiért a beszkennelt gázszámlájával házalt nálunk.

McSpembo: Banksy

Volt időszak, amikor inkább rendeltem a kaját, de mivel néha azt éreztem, hogy összenőttem a székemmel, úgy döntöttem, ebédidőben inkább csavargok egy kicsit. Ma a közelben lévő főiskolai menzát választom, ahol épp se a leves, se a főétel nem az, ami az adott menüben szerepel, viszont valamiért kapok abból a kedvezményből, ami elvileg csak a diákoknak járna. Miután helyet foglalok egy asztalnál, ellenállok a kísértésnek, hogy nosztalgiázni kezdjek, és inkább megpróbálom fejben átírni az éppen szerkesztett könyv fülszövegét, de valahogy nem az igazi, félbehagyom. Aztán mégsem tudok ellenállni a kísértésnek, mert eszembe jut, hogy emlékeim szerint több mint öt évvel ezelőtt egy hasonló menza alatti, kávézóként működő pincehelyiségben kezdtünk el komolyabban beszélgetni egy filmes folyóirat létrehozásáról, a Prizma megalapításáról. Azóta alig telt el olyan hét, hogy ne foglalkoztunk volna vele.

Meló után beugrok egy boltba, ahol minden és mindenki gyönyörű, ketten is felajánlják, hogy szereznek nekem sorszámot a gépből, pedig van kezem, és minden interakció úgy zajlik, hogy a felek szélesen mosolyognak, miközben tördelik a kezüket, csavargatják a hajukat, igazgatják a szemüvegüket, és le-lesütik a szemüket. A mozizástól elkalandozok, kis híján lemaradok a számomról, de aztán sor kerül a vásárlásra, csak összetegeződnünk nem sikerül az eladóval, hiába próbálkozom, pedig egyidősek lehetünk.

Az uszodában úgy teljesítem a szokásosat, hogy csak egyszer nézek a faliórára, ezúttal valamiért jobban leköt a monotónia. Ottlétem alatt kétszer is eltűnődöm, néhányan mennyire otthon tudják érezni magukat idegen terekben, nekem ez nem erősségem. Az öltözőből például hallom, amint egy öregúr harákolva beleköp a mosdókagylóba, a szomszéd sáv egyik úszófenoménja pedig úgy vakaródzik, mintha senki se látná.

Néhány óra múlva viszont egy csaposon pont azt érzékelem, hogy hiába az ezeréves rutinról árulkodó mozdulatok, mintha nem érezné magát itt igazán otthon, de elképzelhető, hogy csak túl élénk a fantáziám. Nem tartom szemmel sokáig, inkább fizetek, és visszatérek a többiek közé, a beszélgetés addig kanyarog, amíg ránk nem zárják a helyet, ezúttal is mi maradunk utoljára.


Később, máshol bejelentkezek az online Prizma adminfelületére, végignézek a vázlatként bekészített cikkeken, átpörgetem az előző hetek tartalmát, és arra gondolok, hogy megéri annyit dumálni, kitalálni, miről kellene anyag, agyalni a címadáson, figyelni a külföldi oldalakat, keresni az új irányokat. Nem minden hét egyformán erős, de jó látni, hogy mindenki belerakja, amit tud, színes az oldal, ahogy a ritkábban jelentkező nyomtatott lap is, és úgy érzem, hétről hétre előrébb lökjük egymást, folyton mozgásban maradunk.

Roboz Gábor

 

Prizma folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.