hirdetés

Na most ez hasonlat

2017. szeptember 3. - József Attila Kör

Kávé, szóda, dohány, udvar, fapad, viaszos vászon, és már mesélem is, hogy milyen lesz ez a bizonyos JAK-tábor, ahova elindulunk minden augusztus utolsó hetében, de már érzem is, hogy amit mondok, az csak kapargatja a valóságot, mint a régen itt kapható talpas Kossuth a tulajdonképpen bármit. – Czinki Ferenc összefoglaló naplóbejegyzése a szigligeti JAK-táborból.

hirdetés

Ha van egy kocsma valahol a világban, mondjuk azon belül pont ebben az országban, az országon belül épp a Balaton-felvidéken, annak is a Kapolcs nevű összesűrűsödésében, ahova évente kizárólag háromszor lépsz be, de akkor biztosan, ráadásul mindig ugyanabban az időpontban, akkor abba a kocsmába jársz-e? Teszem fel magamnak kérdést, amit belépünk a Cili néni kocsmájának nevezett helyre az önkéntesekkel. Mert hogy idén vannak önkénteseink is, az utolsó táborunkra lassan rájövünk, hogyan is kell csinálni a dolgot. Kávé, szóda, dohány, udvar, fapad, viaszos vászon, és már mesélem is, hogy milyen lesz ez a bizonyos JAK-tábor, ahova elindulunk minden augusztus utolsó hetében, de már érzem is, hogy amit mondok, az csak kapargatja a valóságot, mint a régen itt kapható talpas Kossuth a tulajdonképpen bármit.

Ez utóbbiról máris az első éjszaka jut eszembe, amikor Sepivel arról kezdünk el vitatkozni, hogy a prózában mi dolga is volna a hasonlatnak, szerintem ugyanis nem sok, ő nyilván az ellenkezőjét mondja. És ez jó, mert így a következő öt napban köszönés helyett is ez a témánk, a vita néhány másodperces etapokra szűkül, végül biccentéssé egyszerűsödik, hogy az utolsó éjszaka egy borzalmas Twin Peaks-hasonlatomban csúcsosodjon ki, vagyis érje el mélypontját, bizonyítva akkora vereségemet, hogy Andorra adja a másikat. De ekkor még messze nem tartunk itt, csak a nulladik esténél, amikor is a stábértekezlet sztrapacskázással indul és pálinkázásba torkollik, miközben megnyugtatóan ránk záródik a szigligeti éjszaka. Ekkor ugyanis még nem sejtjük.

Először csak arról érkeznek a hírek, hogy később nyit ki a presszó, aztán már arról, hogy talán már sohasem. Néhány órával később megjelenik a „Technikai okok miatt zárva" felirat az Esterházy-pince zöld vaskapuján, végül az Aranypatkó bejáratán is. Mattot kapni egy napfényes keddi reggelen. A táborlakók egy darabig tanácstalanul kószálnak a főtéren, végül visszatérnek a szobájukba, és várják a nyilvánvaló világvégét. Senki nem így képzelte el. Az apokalipszis híre átterjed Tapolcára is. Ez utóbbi szó egyébként Mucha Attila szerint eleve úgy hangzik, mint egy sértés. Olyan tapolca vagy ma. Megint tapolcára ittad magad. Pedig rendes emberek a tapolcaiak, szótlanul és elfogadóan tűrik, hogy két ismeretlen személy lefosztja a Tesco ipolcait, a tátongó üresség pedig egyértelműen a végítélet jele, mint azt mindannyian jól tudjuk. És közben a kastélyban zajlanak a programok, mintha mi sem történt volna. Még Krasznahorkai sem sejt semmit, pedig eléggé otthon van a témában.

Este szigligeti barátaim megmentik Zeke Gyula életét, az éhgyomorra érkező presszótudóst disznótorossal tartják életben. Másnap este Németh Gáborral visszatérünk a Petőfi utcai házba, hogy megköszönjük az előző esti szíves vendéglátást, de utóbb kiderül, csak azért, hogy aztán váratlanul ugyanaz történjen, és belekerüljünk egy végtelen szigligeti körforgásba, amit vendégszeretetnek hívnak. Az asztalnál megidézzük Makk Károly emlékét, a szigligeti forgatásokat, hogy az asztalfőn ülő Mariska néni, az örök szigligeti szakácsnő miként ugrott be a szénakazalba, vagy ki a szénakazalból, esete válogatja, a direktor úr utasítására. Egy utcával feljebb nagybátyám házát, a családi nyaralót megszállják a Hungarofuturisták. Nem tudom, ezt, hogyan fogom bevallani a családnak. Így vallom be.

Három napig bírom a menzát, aztán kedvenc tapolcai húsboltomba menekülünk. Megkérdezem Sidló Sárit, hogy bírja a húst hússal, a kolbászos sültcsirkét, oldalasba töltve, véreshurkaágyon, és amikor felcsillan a szeme, nagyon megnyugszom, nem tudom, mi lett volna, ha nemet mond. Sári egyébként irodalmi ízlését tekintve nem barátja a központozásnak, azon belül a vesszőket utálja a legjobban, ezért választotta a lírát. A számlákat felváltva tartja Nádas- és Esterházy-kötetekben, mindig rossz helyen áll, és az Instagram egy Petri-policy bevezetését tervezi miatta. Megígértem neki, hogy ezeket nem írom le. Közben kiderül, hogy az egész írótáborban nincs egyetlen toll sem, legalábbis az irodánkban semmiképpen, de elfelejtek venni, ugyanis nem volt mivel felírnom a listára. Idén elmarad a Szabadság Vándorai Vegyeskórus hangversenye, a népakarat bántóan csöndes ez ügyben, Hartay Csaba megint igazolatlanul hiányzik a táborból (szedd össze magad, Csabi), Urbán Ákossal pedig idén csak szóban focizunk, de az Esterházy-kupa ötletét nem engedjük el, legalább lesz feladat jövőre is. Távozása reggelén Peer Krisztiántól megkapom Jézus Krisztus telefonszámát. Vodafone-os.

Az utolsó este elbúcsúztatjuk Gaborják Ádám hat évig tartó elnöki ciklusát, mi megköszönjük neki egy meglepetés fotóvetítéssel, ő megköszöni nekünk egy beszéddel. Mindenki megköszöni mindenkinek. Csak sajnos túl sokáig. Ki kéne vinnem Miklya Annáékat az utolsó vonatra, de nekem kell felkonferálni a meglepetést is. Később elmondom Ádámnak, hogy nagyon szép beszédet írt, de alig vártam a végét. Koccintunk. Koccintunk mindenkivel. Másnap Kapolcs újra, aztán Székesfehérvár, Budapest és a Pozsonyi Piknik, végül pedig Molnár T. Eszterrel közös nyári turnénk lezárása a Dunapesten. Fáradt, másnapos, boldog írókat sétahajóra ültetni. Hazafelé az autópályán elgondolkodom rajta, hogy odalépek, és meg sem állok Szigligetig, kezdjük elölről az egészet, vagy egyszerűen csak maradjunk benne. De Szigligeten lemegy a nap nélkülem, nélkülünk is. JAK-tábor is lesz majd jövőre is. És az is biztos, hogy egyszer minden presszó kinyit.

Czinki Ferenc

József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.