Hétfőn elindul a hét, és naná, hogy nem találunk rá szavakat, milyen ricsajjal. Pedig az ébredés tompa, köszönhetően az évad egyik legnagyobb produkciójának, mely után hosszú éjszakai beszélgetés következett. (Wagner Ringje ment a Művészetek Palotájában, csütörtökön voltunk A Rajna kincsén, és vasárnap láttuk a második darabját, A walkürt, ez utóbbi miatt a tompaság.)

Gyorsan, fürdés és kávé után, de alapvetően félálomban élesítem Dunajcsik Mátyás cikkét, amit Tóth Kriszta Ködlámpa-béli jelenéséről írt, majd ugyanezzel a svunggal megdolgozom Végh Dániel A Rajna kincséről írt kritikáját is. Ugyanis, ha nem mondtam volna még, Budapesti Wagner Napokat tartottak a MÜPÁ-ban (ami Budapesten van, innen a fesztivál elnevezése :), és a grandiózus és drága vállalkozásra magunk is kíváncsiak voltunk. A darabok meseszerűen csodásak voltak, végre nem érezte magát pondrónak az ember Magyarországon – ezúttal ugyanis nem az történt, hogy valamit suttyó módon összegányoltak, mert ennek ellenkezője volt az igaz, elég alaposan kitalálták, eljátszották-elénekelték. Pontos, precíz, és életteli volt az előadás. Még gondolatokat is ébresztett, melyek viszont, minő természetes folyamat, a Wagner-darab által sugárzott pesszimizmusban teljesedhettek csak ki.

Az otthon édességét a reggeli után Franciska számára felváltja az óvoda, ahova Beával és a kutyával hárman kísérjük: a Fillér utcai piros ovinál kettéválunk (ajtajában bronz bikaszobor, óriási herékkel, oktatandó a gyerekeket a természet rejtelmeire), ők bemennek, én pedig Fickó kutyával folytatom a sétát. A Horváth Viktor Át, avagy New York variációk című regényében is említett módonösszeszedem a kutyaszart.

Máris látszik, ugye, hogy ez a szöveg olyan lesz, mint egy napló. Méghozzá egy leltárral indítunk, nincs hely sok gondolatnak, így helyes, csak végrehajtjuk, mit korábban elterveztünk.

A telefonnál Pál Dániel Levente, akivel a kikapcsolódást nyújtó hétvége után eltervezzük, miről is szól majd ez a munkás kis öt nap, ami előttünk áll. Például Bandié (Barta) lesz minden cikk, de megtárgyaljuk, ki hova fog futkározni, milyen stratégiát kövessünk, miért halad/nem halad előre a szekér. Ő dolgozik a tördelővel a folyóiraton nyomdába adás előtt, majd átnézzük, és mehet is, etc., etc., etc.

Jeney Zolitól (nélküle régi francia irodalmat kutatni ma nem lehet se itthon, se külföldön) megtudtam, hogy az Udvariatlan szerelem című könyvünk részesült a Szép Magyar Könyv Díjban. Ennek olyannyira megörültem, hogy, bár hetek óta halasztottam, de máris elvittem Kőrösi P. Józsefnek a Nyugatihoz a kötetet, mivel 19-én épp erről beszélget Bánki Évával, Győrei Zsolttal és Jeney Zolival a Nyugati téri Alexandrában.

Gerevich-telefon: találkozás szerda este 6-kor.

Ahogy biciklivel megyek irodalmi (üzleti?) céllal, a Karafiáth Orsolya által egy DOKK-esten csak „az a rókafejű gyerek a JAK-táborban”-nak titulált Pollágh Péter hív. Kiderül többek közt, hogy Sopotnik Zoltán még punk énekes is volt (majd megkérdem, melyik együttesben), ma meg ki tudja, kicsoda (nemsokára még fővezér lesz valami elegáns csapatban?) Péter röhögcsél, szerinte nem szabadna véka alá rejteni, milyen egy lúzer társaság lettünk: a prae DVD egyik szerkesztőjét, M. Tóth Gézát Oscar-díjra jelölték, a prae.hu irodalmi rovatvezetőjét, Péczely Dórát a Magvető Kiadó kérte fel szerkesztőnek, és az első könyvünk rögtön a Szép Magyar Könyv Díjban részesült. Szóval le a vékával, pompi-pompadúr, mondhatná Szentkuthy Miklós, és rögtön jobb kedvre derülök ettől a sorozattól.

Fickó kutyát délután viszem orvoshoz, mivel már két napja erős köhögési rohamok törnek rá, s az egyes köhögések öklendezésben végződnek. Az orvos, Levente, köptetőt, gyulladáscsökkentőt és antibiotikumot ad be neki injekcióban. Kéri, hogy kedden vigyem vissza, mert meg akarja nézni, minden rendben van-e vele.

Balázs Eszter megírta, hogy a Bródy Sándor-díj idei nyertese Harcos Bálint. Ennek duplán örülök, hiszen Bálint jó, és többek közt a Prae-ben kezdett publikálni. (Önvállonveregetés.) Viszont itt ragadom meg az alkalmat, hogy leírjam, az egyértelműen jó döntések mellett mennyire mellé tud fogni ennek a díjnak az egyébként színvonalas zsűrije! Elég Jusztin Harsona díjára gondolunk. (Mit is adtak ki még 1999-ben? Például Kiss Ottó Szövetek című könyvét, ez jut hirtelen eszembe, de biztos volt más is.)

Még egy hír, ezúttal Ladányi-Turóczy Csillától: a Frankfurti Könyvvásár idei díszvendége Katalónia lesz, és a rendezők kérik a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány katalán tárgyú könyveit. Ennyi jó hír után már csak az kérdéses, hogy miképp élünk meg belőle?

Jorgosz Baiával találkozunk este 6-kor. Megbeszéljük annak részleteit, hogyan adjuk ki a verseskötetét.

Késő este néhány lapot tudok olvasni az Új Symposion 1984 és 87 közti olvasószerkesztője, a body artos Triceps könyvéből, az Éhségkönyvből. A figura 1995-ben, 40 évesen, születésnapján, egy nyolcszögletű, 2,4 m átmérőjű, 40 rúdból épített ketrecbe zárta magát (az acélt behegesztették), melyben 40 napig nem vett magához eledelt. Viszont minden nap naplót írt. Döbbenet, hogy mivel töltötte idejét. Például a rácsokat tisztította. Írja, hogy „a rácsok tisztítása folyamatos, negyven napra előre beosztott munka”. Akinek füle van, hallja meg – gondolom. De annyi biztosnak tűnik: ő ezáltal felszabadítja magát a 40. nap végére.